A gyerek ragaszkodó-követő-elfogadó hozzáállással, kötődő reflexszel születik. Eleinte ez önmagában elég ahhoz, hogy a szülő-gyerek kapcsolat természetes alá-fölé rendelt viszonynak induljon: a gyerek igényli a gondoskodást és a szülőre hagyatkozik; a szülőt pedig gondoskodásra ösztönzik a gyerek hívó jelzései. A szülő gondoskodó-vezető szerepe azonban a gyerek korának előrehaladtával fokozatosan csökken. A kamaszkorban már tudatosan is az önálló életre való felkészítésre törekszik az előrelátó szülő.

Amikor megkezded az elengedés folyamatát, hagynod kell, hogy Isten munkálkodjon a gyereked életében, és bíznod kell Benne – nemcsak annak alapján, amire rajtad keresztül eddig megtanította, hanem abban is, amire ezután fogja őt tanítani, immár közvetlenül.

A korábban szinte mindenben tőled függő gyerekedet a saját felnőtt életére kell felkészítened. A kamaszkor beköszöntével nagyon sokat segít, ha bizalmas kapcsolatban vagy a gyerekeddel. [Lásd: Különleges szereped a kamasz életében, és nézd meg az ezt követő 3 cikket is!] Könnyebb tehát a helyzeted, ha a 12 éves már érti, hogy nem önző ambícióból, hanem őérte hozol néha olyan döntést, ami nem kellemes a számára; eddig őérte tartottad az ellenőrzésed és az irányításod alatt az életét… ezután pedig őérte neveled önállóságra. Érti és tudja, hogy érte van az is, hogy egyre több választási lehetőséget adsz neki; őérte szeretnéd neki megmutatni, hogyan lehet valamit jól megcsinálni. Ha ilyen kapcsolat van köztetek, akkor el tudja fogadni azt is, amikor kijavítod, javasolsz neki valamit, vagy megosztod vele a saját tapasztalataidat. Ha úgy érzed, hogy rátok zúdult a kamaszkor, és a kapcsolatotokban nyoma sincs ennek a hozzáállásnak, előbb szerezd vissza a bizalmát! A kettőtök közötti bizalmas kapcsolat teszi lehetővé, hogy a kamaszod úgy váljon egyre függetlenebbé tőled, hogy közben hatni tudj rá és a segítségére lehess. A kölcsönös feltétel nélkül elfogadó, kegyelemre épülő kapcsolat az egyetlen láthatatlan erő, ami újra és újra hozzád vonzza az önálló életére készülő gyerekedet.

A kamaszkor kiválóan alkalmas arra, hogy fokozatosan elkezdd a gyerekednek átadni a saját életére vonatkozó döntések lehetőségét és felelősségét. Igen, tényleg kockázatos átengedni a kormányt, mert ezzel együtt jár az is, hogy a merész és gyakorlatlan kamasz sokszor nem jól méri fel a helyzetet. A nem túl jó döntések következményével is számolnunk kell.

Ha viszont ilyen józan megfontolások alapján vonakodunk átengedni a döntéseket, kiéleződik közöttünk a hatalomért folyó harc: az önállóságra törekvő kamasz lázadni fog ellenünk, hogy több szabadságot harcoljon ki magának.

Érthető, ha azért akarjuk a kezünkben tartani a kontrollt, mert nem bízunk abban, amit eddig megtanítottunk a gyerekeiknek. Azt hiszem, nagyon kevés szülő érzi úgy, hogy minden hamubasült pogácsával ellátta, és kellőképpen megpatkolta a hosszú és viszontagságos útra induló csemetéjét. Érthető, ha aggódunk, mit művel, ha ő dönthet. Én is minden nap aggódom (és amikor nyakon csípem, az aggódást imádságba fordítom), mert egyre inkább rájövök, mi minden maradt ki az útibatyuból, amit a gyerekeimnek csomagoltam. A kamaszok nevelésében ez talán a legkritikusabb pont; egy túlkontrolláló szülő ugyanis olyan irányba taszíthatja a gyerekét, amerre különben soha nem akart volna elindulni.