Az ember természeténél fogva eszményeket keres. Aki alkotni akar valamit, annak különösen szüksége van eszményekre. A festő a maga felszerelésével bebarangolja a tájakat és keresi azt az eszményi helyet, ahol egy-egy képet megmintázzon. A szobrász minta után dolgozik. Eszmények után kutat az író. Amikor egy regényt meg akar alkotni, eszményképeket keres, akiről regényének alakjait megmintázza. Eszmények lelkesítik a zeneszerzőt. A legszebb zeneművek nem azok, amik pénzért, megrendelésre készültek, hanem azok, amelyeket egy-egy eszménykép hozott elő az emberi szív mélységeiből. A nevelésnek és a nevelőnek is eszményekre, eszményképekre van szüksége.

Ha a nevelés történetét vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy mind a nevelők, mind maga a neveléstudomány eszményképeket keres és eszményképeket igyekszik odaállítani az emberek elé. Ha vizsgáljuk ezeket az eszményképeket, nem nehéz megállapítani, hogy sokfélék. Ahány nevelő, annyiféle az eszménykép.
A nevelésnek egyik gyengéje az, hogy az emberi életnek egy-egy részletét ragadja meg és nem a teljes életet nézi. Vannak nevelők, akiknek eszményképük az emberi test. Ezek a legfőbb súlyt a testi nevelésre fektetik. Vannak nevelők, akiknek legfőbb eszményképe a katona, s ezért a nevelés eszményképe náluk a katona. Vannak nevelők, akik az emberi szellemet, a tudást bálványozzák és az értelmi nevelés a legfőbb számukra. Vannak nevelők, akik mindig az élet szép oldalait keresik, akik a művészinek meglátására igyekeznek, s akik a nevelésnek sem látnak más feladatát, mint a művészi, az esztétikai nevelést. Vannak nevelők, akik legfőbb eszményüknek a vallást tekintik, s azért minden vágyuk az, hogy maguk elgondolta vallásos embert neveljenek.

Isten a teljes életet adta nekünk. Isten nem egyes részletét akarja kidomborítani az emberi életnek. Nem úgy tesz, mint a szobrász, aki domborművet alkot és kidolgozza a szobor előrészét… a többi pedig elvész a márványtömbben kidolgozatlanul. Isten a teljes életre törekszik. Azért mondja az evangéliumban Jézus: „Legyetek azért ti tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes.” A teljes, a tökéletes életnek pedig csak egyetlen eszményképe lehet, s ez az egyetlen eszménykép: Jézus.
Amikor ezt a kérdést vizsgáljuk, magunk elé mi is eszményképet igyekszünk állítani. Mi legyen számunkra a vezérlő minta? Nagy segítséget ad ehhez Dr. Ecsedy Aladár: A nevelés eszményképe című útmutató kis könyvecskéje. (Tahitótfalu, 1944. január 2.) Ebben megállapítja: „Jézus a nevelés isteni mintája. Ezt a teljes és tökéletes mintát Isten maga adta az ember számára. Amikor Isten Jézus Krisztust leküldte a földre, elvégezte az ember megváltásának örök és drága munkáját, de ugyanakkor a gyermekké lett Jézus által örök és tökéletes eszményt adott a nevelés számára és a nevelőknek.

Jézus a keresztyén nevelés örök és teljes eszményképe. Csak az a nevelő végezhet teljes munkát, aki Jézusra tekint és Jézust választja eszményképének. Ebben az eszményképben az a csodálatos, hogy mindenki által hozzáférhető és megérthető. Az is csodálatos, hogy Isten ezt a nevelési eszményt nem tanban, nem rendszerben, nem tudományban adta, hanem életben és valóságban. Így aztán Jézus mindenki számára eszmény. Szeretnél jó nevelő lenni? Jőjj és tanulj Jézustól!”

E kis könyvecskét már 1945-ben elolvastam, mint Isten gyermeke. Nagy hatással volt rám. Olyan elhatározások születtek bennem, hogy én is Jézus példáját fogom követni egyrészt a magam önnevelésében, másrészt a leendő házaséletünkben is. Isten kegyelméből és ajándékaképpen olyan lelki hívő társat kaptam Istentől, akivel hasonló módon gondolkodva kezdhettük meg házaséletünket 1955-ben. Tervezgetéseink során már kitűnt, hogy egyformán gondolkodunk a születendő és felnevelendő gyermekeinkkel kapcsolatosan. Isten áldásával indultunk el házaséletünkben. Imádkozó szívvel kértük Isten segítségét nevelési terveink megvalósításához. Ez Isten szerinti jó elindulás volt az együttes utunkon. Lelki testvéri segítséggel is megáldott bennünket az Úr Balla Rebeka diakonissza testvér és az engemet befogadó hívő család útján. E hasznos könyv alapján vizsgáljuk meg a mi nevelőmunkánkat.

Mikor kell kezdeni a keresztyén szülőknek a gyermek nevelését?

Amikor a gyermek megfogant, hisz Jézus nevelése is a Szentlélek által történt, megfogantatásától kezdődött. Lukács evangéliuma 2. fejezetét a 38. verstől olvasva kitűnik, hogy Mária és Erzsébet már akkor gondot fordítottak a gyermekükre, amikor még az anyaméhben hordozták. Mária lelki közösségben és csendességben készült anyai hivatásának teljesítésére. Orvosok is elismerik és a tapasztalat is bizonyítja, hogy az anyaméhben levő gyermek is felvesz fizikai és lelki hatásokat. Ezért van az anyának nyugalomra, békességre, vidámságra szüksége. A hit és az imádság, a lelki békesség és a lelki öröm mind olyan erők, amelyek áthatják az ember egész lényét és áldott hatásukat nemcsak kifelé éreztetik, hanem befelé is. Az áldások és a lelki hatások szétsugároznak az ember testén és egész lényén. Sok anya nem tudja magát, munkáját, életmódját, a keresetet, a hasznot alárendelni a gyermeknek. A túlhajszolt anyák ártalmára vannak a gyermeknek.

A mi házasságunk kezdő éveiben számunkra is nagy gondot jelentett a mindennapi megélhetés biztosítása. Hatalmas teher hárult ránk, hogy a napi megélhetésünket biztosítani tudjuk. Én sokat túlóráztam a gimnáziumi tanításomban, feleségem pedig csupán lyukas órát kapott, hogy hazaszaladhasson megszoptatni gyermekünket. Egészen biztos, hogy jobban kellett volna bíznunk Istenben, hogy a szükségeseket akkor is biztosítani tudja, ha feleségem fizetés nélküli szabadságra megy. Erre azonban ekkor semmi lehetőség sem volt. Az állás felmondása azzal a kockázattal járt, hogy munkahelyét feleségem elveszíti.. Mindezek ellenére örömmel vállaltuk az első gyermekünket. Istentől kértük és imádságos lélekkel vártuk és fogadtuk. A lelki közösségünk erőt adott a sok nehézség leküzdésére és nem zavarta meg gyermekváró és fogadó boldogságunkat. „Áldott, aki jő az Úrnak nevében” örömüzenettel volt a gyermekünket fogadó babakocsi feldíszítve. Örültünk, boldogok voltunk, mert az Úrtól érkezett a gyermekünk. Ugyanez ismétlődött meg a második gyermekünknél is. A harmadik gyermekért is imádkoztunk, de érkezésére még 5 évet kellett várnunk. Az életveszélyek közötti születésekor Isten kegyelme őrizte meg mind az édesanyát, mind a fiúgyermekünket. Könnyes szemekkel adtunk hálát, hogy a megőrző kegyelem a másodperceken múló tragédiát nem engedte bekövetkezni. Népes család lettünk, s ezt örömmel vállaltuk. A legnagyobb terhet feleségemnek kellett hordania, mert a három gyermek mellett még tanítania is kellett. Ezt csak belső lelki békességgel, Istenben bízva, az Ő segítségét kérve és elnyerve tudtuk elviselni. Áldott legyen az Úr, aki erőt adott mindkettőnknek.

Gyermekeink nevelésénél is igyekeztünk Jézus életére figyelni, mert a nevelés hármas irányát tökéletes egységben csak Jézusnál figyelhettük meg: a testi nevelést, a szellemi nevelést és a lelki nevelést.