Képek igazítása

A cseh és a szlovák pénzügyi felügyeletek szerint jó az együttműködés és a kommunikáció a régiós országok társszerveivel, így a magyar felügyelettel is, de inkább a PSZÁF-ot kérdezzük arról, miért maradt ki Magyarország az első körben öt kelet-közép európai uniós tagállam jegyezte nyilatkozatból. Az egyik verzió szerint utólag könyörögtünk gyorsan, a másik szerint egyszerűen lassú volt a PSZÁF: így vagy úgy, elképesztő dilettantizmusnak tartják piaci szereplők a történteket, melyek hozzájárultak a forint tegnapi mélyrepüléséhez is, de hosszabb távon is károkat okozhatnak.

Az Indexnek nevük elhallgatását kérve nyilatkozó piaci szereplők elmondása alapján két magyarázat létezik, hogyan történhetett, hogy Magyarországot a csehek, lengyelek, szlovákok, bolgárok és románokkihagyták a szerdán közzétett, a térség államainak összemosása ellen tiltakozó, az érintett államok pénzügyi felügyeletei által aláírt nyilatkozatból, melyen néhány órával később azért a Pénzügyi Felügyeletek Állami Felügyeletének aláírása is megjelent.

Forrásaink egy része úgy tudja, a szóban forgó országok meg sem keresték Magyarországot éppen azért, mert Gyurcsány Ferenc kormányfő a hétvégi EU-csúcson és előtte összemosta velünk őket, holott a hat állam közül messze mi vagyunk a legrosszabb helyzetben, a makrogazdasági problémák messze nálunk a legnagyobbak, a válság minket sebezhet leginkább. Az öt állam így akarta megkülönböztetni magát tőlünk, válaszlépésként Gyurcsány magánakciójára. Akik osztják ezt a magyarázatot, úgy látják az elmúlt napok jelei alapján, hogy Gyurcsány akcióját diplomáciailag sem készítette elő a magyar külpolitika, nem igazán puhatolóztak a diplomáciai vonalon dolgozók, hogy a régiós országok mennyire értenek egyet azzal, hogy a Gyurcsány-féle kezdeményezés egy kalap alá veszi őket velünk. Informátoraink úgy érzékelik, a Gyurcsány-féle akció idehaza sem nagyon talált támogatásra, vélekedésüket pedig azzal magyarázzák, hogy a kormány mellett a gazdaságpolitika másik fő letéteményese, az MNB nem állt a kezdeményezés mögé.

E verzió szerint így a Magyarországot szándékosan kihagyó nyilatkozat megjelente nyomán kezdődött villámgyors egyeztetés az országok között, amiben komoly szerepet vitt az MNB: bár Magyarországon, szemben az aláíró államok többségével, a pénzügyi felügyeleti és monetáris irányítási funkció szervezetileg is két részre osztott, így az MNB formailag nem is érintett a jegybankok mint pénzügyi felügyeletek jegyezte közös nyilatkozatában, bevetette kapcsolatait.

Erre utal mindenesetre az is, hogy miközben a PSZÁF egyfajta egyeztetési problémaként tünteti fel a malőrt, az Index által megkeresett külföldi intézmények közül válaszoló cseh illetve szlovák jegybank egyaránt azt írta lapunknak: a kommunikáció az intézmények között jó, de arról, hogy mi történt, kérdezzük a PSZÁF-ot. Ahogy az is: eltelt némi idő aközött, hogy a PSZÁF kiadta volna a már általa is aláírt nyilatkozatot, és aközött, hogy Magyarország aláíróként megjelent volna a korábbi aláíró intézmények honlapján szereplő közleményekben.