Ufó a tóparton
A szülei mindent megadtak neki, ami anyagiakban mérhető. Varga Miklós tízéves volt, amikor az édesanyja választás elé állította: egy mesehősről vagy az ufókról szóló magazint szeretné-e megkapni. A kisfiú az utóbbit választotta, és néhány hónap múlva már egy ufókutató közösségben találta magát.
– Társaságot kerestem, ahol megoszthatjuk egymással az élményeinket. Egy alkalommal egy tó körül táboroztunk, amikor a sötétben messziről megláttunk egy tárgyat. A lerészegedett felnőttek rémülten kiabálták, hogy ufó, ufó. Erre odarohantam, felemeltem a tárgy fedelét, és fejcsóválva állapítottam meg, hogy milyen szörnyűséges ez a kuka. A táborból hazatérve többé nem mentem közéjük.

Jó energiák?
Mivel továbbra is kutatta az élet értelmét, az általános iskolás fiú ezoterikus könyvesboltokat is felkeresett. Így került kapcsolatba úgynevezett feketemágusokkal és boszorkányokkal.
– Részt vettem asztaltáncoltatásban, szellemidézésekben. Nem ajánlom senkinek, hogy megtapasztalja, amikor tényleg megmozdul az asztal vagy transzba esik valaki. Az józanított ki, amikor egy barátom bekerült a pszichiátriára, mert megbolondult.
Bár Miklós időben felhagyott a szeánszokkal, sok lelki sérülést okoztak neki ezek az élmények.
– Úgy gondoltam, vannak jóságos isteni lények, és nem a gonosznak tulajdonítottam ezeket a jelenségeket. A mai világnak nagy veszélye ez: a televízióban angyalkártyákat mutogatnak, az emberek érdeklődnek a sámánhit iránt, és az ezoterikusok jó energiákról, sőt, a szeretetről beszélnek. Ahogy azonban a kést lehet vajazásra és gyilkosságra is használni, úgy az ördög is próbál elcsábítani minket; de a vesztünkbe szaladunk.

Egzotikus vasárnapok
Miklós tizenkét éves volt, amikor a kezébe jutott egy lélekvándorlásról szóló könyv.
– A könyv arról szólt, hogy hogyan lehet elérni a tökéletes kapcsolatot Krisnával. Hiába mantráztam vagy próbáltam különböző jógagyakorlatokat végezni, semmi nem történt. Néhány év múlva azonban egy barátom elhívott egy vasárnapi közösségi alkalomra azzal, hogy jó lesz a hangulat, kiváló zene szól majd, és finom ételeket főznek. Valóban minden színes volt, jó illatú, és vidáman teltek az órák. Tetszett ez az egzotikum: vasárnapról vasárnapra eljártam, és szépen lassan betagozódtam a krisnások közé.

Távolodva a céltól
– A krisnás közösségi alkalmon a hívek körbeülnek, zenélnek, majd valaki felolvas az Isten énekének nevezett Bhagavad-Gítából. A többiek különféle dallamokon szanszkrit és magyar nyelven ismétlik a verseket, majd zenés-táncos istentiszteletet tartanak. Eközben felajánlják az elkészített ételt arany-vagy ezüstszínű tálcán Krisnának – meséli Miklós.
Bár a fiatalember őszintén kereste Istent, és még szerzetessé is felavatták, a gyakorlati útmutatások ellenére úgy érezte, a lelki üdvösség egyre távolabbi számára.
– Igaz, hogy nagyok voltak a kulturális különbségek, de engem csak az érdekelt, hogy Istent megtaláljam valahol. A közösségi alkalmak elmúltával azonban egyre halványult bennem a lelkesedés. Sosem volt igazi békességem.

„Te Krisna embere vagy!"
A Krisna-hívők egész életükben erőszak nélküliséget gyakorolnak azzal, hogy vegetáriánus étrendet követnek. A közismert Hare Krisna kezdetű ima célja, hogy miután a hívek testükben megtisztultak, lelkükben is megtisztuljanak és elérjék a tökéletes kapcsolatot istenükkel. Ha sokat ismételgetik Krisna nevét, akkor hitük szerint haláluk pillanatában is ő jut majd eszükbe, és ez segít nekik visszajutni hozzá.
– Szerzetestársaim többször felébredtek arra, hogy álmomban is Krisna nevét kiabálom – emlékszik vissza Miklós. 
– Elképedve mondogatták, milyen önmegvalósított ember vagyok, milyen magas szintre jutottam, biztos, hogy Krisna embere vagyok. Ők viszont nem tudták, amit én tudtam, hogy ezek rémálmok voltak. Álmomban a bálványszobrok megelevenedtek, Krisna pedig el akart pusztítani.

Krisztus követői
A fiatalember nemzetközi krisnástalálkozókra is eljárt, ám csalódottsága egyre csak nőtt. Ezeken az utakon azonban nemcsak a keleti vallás híveivel találkozott.
– Indiában, a nagy hindu országban kivel kártyázom a vonaton? Egy keresztyénnel. Lengyelországban szintén keresztyének vigasztaltak, amikor magam alatt voltam egy fesztiválon. A velük folytatott beszélgetések mind elvetett magok voltak. Ezek lassan növekedve szétrepesztették a burkot, ami elválasztott Istentől – állapítja meg.

„Ha nagy bajban vagy..."
– Bár felhagytam a szerzetesi élettel, ekkorra már megromlott a kapcsolatom a családommal. A testvéreim elfordultak tőlem, édesapám Sátánnak nevezett, mivel ő Jehova tanúja lett, édesanyám pedig öngyilkosságot követett el.
Az egyetlen ember, akire számíthatott, a barátnője volt. A lány szülei azonban még mindig egy gazdag fiatalembert képzeltek el gyermekük mellett, fogalmuk sem volt arról, hogy Miklós már rég nem él jómódban, és az utolsó pénzét is ékszerekre költötte, hogy fenntartsa a látszatot. Mikor kiderült, hogy a fiú kiugrott krisnás, aki nyomorúságos körülmények között lakik együtt egy drogos fiúval, a lány szülei addig beszéltek ellene, míg végül a fiatalok szakítottak.
– Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Dühös voltam Istenre, bár ahogy később ez nyilvánvalóvá lett, a lelkem mélyén hozzá vágyódtam. Kiteregettem a múltamat jelentő fényképeimet, aztán kinyitottam a nyolcadik emeleti lakásunk egyik ablakát, és kiültem a párkányra. A lakótársam a másik szobában füvezett, kitántorgott az ajtón, és bárgyú mosollyal csak annyit mondott, gyere be, mert megfázol, majd visszament a szobájába. Magamra maradtam. Eszembe jutottak egy idős, katolikus hölgy szavai. Ő azt mondta, ha nagy bajban leszek, hívjam segítségül Krisztust. Tárcsáztam a néni számát, és elkezdtünk beszélgetni. Hevesen vitatkoztam vele, és egy ponton földhöz vágtam a telefont. A következő pillanat, amire emlékszem, hogy az ajtóból szilánkok röpködnek.

„Ne vigyenek el!"
– A lakótársam ijedtében kijött a szobából, letérdelt és rimánkodott, hogy ne vigyék el. Lopott holmival üzérkedett, és azt hitte, érte jöttek a rendőrök.
Az egyik rendőr eközben megpillantotta Miklóst másfél-két méter távolságra, a konyhaablakban ülve.
– Olyan volt, mint egy túszdráma. Megkérdezte, hogy nő van-e a dologban. Már az ugrásra készültem, amikor arra gondoltam, ha Isten létezik, segíteni fog, ha nem létezik, kész, vége. Már alig ért hozzá a ruhám a párkányhoz. Abban a pillanatban, amikor kimondtam, hogy segíts rajtam, Istenem, a rendőr ugrott egy nagyot, és berántott az ablakból. Ezután már csak foszlányok maradtak meg, nem sok mindenre emlékszem, de a megmentőm szemére igen. Nem lehet leírni azt a rémületet, ami a tekintetében volt.

Hatalma van
– Isteni csoda, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora távolságot megtett az a rendőr, míg az ablakhoz ugrott – folytatja Miklós.
– Ne kísértse senki Istent azzal, hogy kiül az ablakba, és ha Isten nem szól hozzá, kiugrik, mert az ilyen késztetések nem tőle vannak. Ettől függetlenül velem akkor tényleg csoda történt. Ahogy a kórházi ágyon felébredtem, abban a pillanatban tudtam, hogy Krisztusnak hatalma van. Fogalmam sem volt arról, hogyan tovább, mert már vonakodtam a szervezetektől.
Miklós mégis eljutott az egyik debreceni református gyülekezetbe.
– Elkezdtem imádkozni és olvasni a lelkipásztortól kapott bibliát. A 69. zsoltár szavaiba kapaszkodtam, így kezdtem el követni Krisztust. Még mindig ugyanabban a lakásban laktam, ugyanoda jártam el dolgozni, és bár nehézségek továbbra is adódtak, lassan megváltozott a hozzáállásom az élet dolgaihoz. Az öngyilkossági kísérletem után a kórházban nyugtatót akartak felírni, de nem fogadtam el, mert tudtam, hogy annál sokkal többre van szükség. Az ige hatása valóban nagyobb: a gondolkodásmódomat változtatta meg.
Miklós a gyülekezetben ismerkedett meg feleségével, Ágnessel, akivel két gyermeket nevelnek. Az asszony sokat imádkozott férjéért az elmúlt nyolc évben, mert a rémálmok még jó ideig gyötörték a férfit megtérése után is.

A Krisna-tudattól a "Krisztus-tudatig"
Varga Miklós barátai kérésére jegyezte le mindazt, ami nyolc évvel ezelőtti megtéréséig történt vele. Önéletrajzi ihletésű naplóregénye Szigorúan bizalmas – Egy bhakta naplója címmel jelent meg. A bhakta szó azt jelenti, Isten odaadó híve. Miklós arról beszél, a Krisna-tudattól eljutott a "Krisztus-tudatig", és hálás tapasztalataiért, mert azok talán mások hasznára lehetnek.
– Ami elsőként megváltozott az életemben, hogy reménységet kaptam. Kiderült, hogy Krisztusban mindig meg lehet bízni, és lehet vele beszélgetni. Konkrét válaszokat kaptam a kérdéseimre az igéből és Krisztus-hívő barátaimon keresztül. A krisnások szent könyvében sosem találtam semmit, ami csillapította volna a szomjamat az Istennel való közösségre. Kis Krisna akartam lenni, Krisna azonban passzív. Az élő és cselekvő Istenhez már nem nekem kellett felemelkednem, hiszen Ő ereszkedett le hozzám. Egész életemben kerestem, végül Ő talált rám.

Jakus Ágnes 

Kép: Szamody Zsolt