Madas Balázs: Csodák a fizikus szemével

Mit nevezünk csodának? Mi volt a bibliai csodák célja? Vannak-e ma csodák? A előadás során ezeket a kérdéseket járjuk körül azzal a céllal is, hogy a saját életünkben jobban lássuk Isten munkáját.

Az előadás a Világ-egyetemi előadások sorozat keretében hangzik el. 

Világ-egyetemi előadások

Már többször, többünkben megfogalmazódott az igény, hogy korunk és gyorsan változó környezetünk jelenségeit, szellemi és tudományos-technikai áram-latait keresztyén szemmel értelmezzük. Együtt keressünk választ világnézeti kérdésekre, hogy ne a pusztán földi dimenziókban, Isten kijelentése nélkül tájékozódó világ kész válaszai verjenek gyökeret a Szentíráshoz igazodni akaró emberek gondolko-dásában is.

Az előadásokat és az azt követő beszélgetéseket havi rendszerességgel tartjuk, általában minden hónap első péntekén, délután 6 órai kezdettel.

A korábbi előadások hangfelvételei, ill. képillusztrációi elérhetők a www.refpasaret. hu lap Egyéb anyagok rovatában.