"Már lehozta az életet..."


Református hitvallások a testet öltés csodájáról

Az elmúlt évtizedekben a különböző kontinenseken élő református testvéreinket Istennek Szentlelke arra indította, hogy hitvallási nyilatkozatokban fogalmazzák meg hitük változatlan tartalmát a változó világban. Ezek a megnyilatkozások nem helyettesítik az Apostoli Hitvallást, a Heidelbergi Kátét vagy a II. Helvét Hitvallást, de fontosak, mert bennük az élő, cselekvő hit szólal meg. Most néhány hitvallásnak azt a részét idézzük, amely a testet öltött Igére, Jézus Krisztusra mutat, Akinek neve kontinensek felett, s milliók szívében egyszerre ragyog - ezen a karácsonyon is.

INDONÉZIA
Jézus Krisztus Úr és Üdvözítő, Ő vált meg és szabadít meg a megsemmisüléstől, mégpedig úgy, hogy tulajdonává tesz minket, s így tart meg az örök életre. A Szentlélek vezetésével királyi uralma részeseivé válunk. Jézus Krisztus, Isten Fia, feladta dicsőségét, önmagát megüresítette, emberré lett. Igaz ember volt, mindenben hasonló hozzánk, kivéve a bűnt. Életében és művében elkezdődött Isten Országa a Földön. (1981-ből)

KOREA
Jézus Krisztus, Aki fogantatott Szent Lélektől, született Szűz Máriától Júdeában, amely akkor római megszállás alatt állott, gyógyította és tanította népét, csodákat tett, Isten Országának evangéliumát hirdette, elhívta tanítványait… Krisztusban Isten lényege lakozott, mégis megüresítette magát, alászállott, szolgává lett. Önkéntes megalázkodásával példát adott arra, mit jelent másokért élni, másokat szolgálni, önmagunkat feláldozni. A szegények, az elnyomottak, a bűnösök, a kitaszítottak, a csalódottak barátja lett. Semmilyen körülmények között nem engedett a gonoszság, az igazságtalanság és a hazugság erőinek, ellenállt ezeknek, egészen a halálig. (1972-ből)

MAGAGASZKÁR
Egyedül Jézus Krisztus a reménységünk. Általa várjuk a végső győzelmet. Őbenne a különböző nemzetekhez és kasztokhoz tartozó emberek egyek. Ezért nem szabad az egyházban semmiféle megosztásnak helyt adni. Ebből a célból a világméretű egyházzal közösségben élünk, s tudjuk, hogy az egyháznak az a kötelessége, hogy kivétel nélkül minden embernek hirdesse az evangéliumot. Hű az Úr, hogy mindezt megcselekedje bennünk és általunk. (1958)

USA
Isten Jézus Krisztusban mutatta be magát a világnak. Jézus részvétele az emberi életben Isten részvételét jelenti abban. Az Ő irgalma mindenfajta ember iránt Isten irgalmasságát jelenti. Készsége arra, hogy elszenvedje az elutasítást, Istennek a készsége. Jézus szeretete éppen azok iránt, akik Őt elvetik, Isten szeretete. Ez a Jézus Krisztus áll a bibliai Igék középpontjában. (1976)

*
Az evangéliumi hit elvilágiasodott, egybemosódott a környező kultúrával. Ennek eredményeként az abszolút értékeket felváltotta az egyéni szabadosság. A keresztyének a szentség helyett „önmegvalósításra" törekszenek, a bűnbánat helyére a „felépülés" került, az igazság helyére a megérzés, a hit helyére az érzelmek, a gondviselés helyére a merő véletlen, a kitartó remény helyére az azonnali kielégülés igénye. Krisztus és keresztje kikerült szemléletünk középpontjából. - Újra megerősítjük, hogy megváltásunkat a történelmi Krisztus végezte el, közbenjáró munkájával. Az Ő bűntelen élete, és helyettünk való áldozata önmagában elegendő a mi megigazulásunkhoz és az Atyával való megbékélésünkhöz. Elutasítjuk azt, hogy igaz lehet az az evangélium, amely nem hirdeti Krisztus helyettesítő áldozatát, és a Krisztusba, valamint munkájába vetett hit szükségességét. (1996)

KANADA
Izraelből jött a Messiás, hiszen Jézus Krisztusban teljesedtek be az üdvígéretek. Érkezését az Ószövetség fényében érthetjük csak meg. Dávid törzséből származott, zsidóként élt a zsidók között. Izraeli asszony hordta szíve alatt, így teljesedtek be Isten ígéretei. Isten Benne lett emberré és közöttünk lakozott. Álmélkodással csodáljuk ezt a lenyűgöző igazságot… Amikor Jézus Krisztust Isten Fiának nevezzük, ezzel rögtön azt is megvalljuk, hogy Ő Isten Istenből, fény a fényből, született, s nem teremtetett. Aki Jézust látja, az látja az Atyát, aki emberré lett. Aki ismeri a Fiút, az ismeri az Atyát. Jézus ugyanakkor igazán ember, aki megkísértett, de nem bukott el a bűnben. Megjárta az élet mélységeit, ezért ért meg minket. Átélte a barátság örömét és az elutasítás fájdalmát is. Embernek halálával halt. Bizalma az Atyában soha meg nem ingott. Sem kísértés, sem fenyegetés el nem tántorította attól, hogy szeresse az Atyát és embertársait… Az a mi rendeltetésünk is, hogy Krisztust kövessük és Istennek szolgáljunk. Erre választott ki minket is Isten, miként az Újszövetség népét. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az élő Isten megvalósítja örökkévaló terveit…(1984)

ANGLIA
Isten az emberi szenvedéssel a Názáreti Jézusban találkozott, Akiben az Ő kegyelme testté lett, Benne jött el Ő erre a világra, hogy megváltsa azt. Jézus Krisztus élete azokban a tudósításokban áll előttünk, melyek megőrizték szavait és tetteit, magatartását és reakcióit viszonylag rövid nyilvános tevékenysége idejéből. E tudósítások egyértelműen mutatják azt a férfiút, aki csodálatosan tökéletes volt az emberek iránti szeretetben és az Isten iránti odaadásban. Szelíd, de meggyőző tanításával, bátorításával és féltésével, erőteljes követelményeivel és mélyreható intéseivel embereket tett tanítványaivá. Teremtő szenvedésének tetteivel üdvösséget és örvendező reménységet vitt oda, ahol csak kételkedés honolt. Tettei és szavai belső tapasztalatból fakadtak, ezért akik Hozzá közel állottak, megpillanthattak valamit hitéből, imádságából, fáradozásaiból, engedelmes állhatatosságából az Atya iránt, hűségből vállalt szenvedéseiből…(1967)

KUBA
Isten a Názáreti Jézusban öltött testet, Benne szabadított meg minket. Ebben a Jézus Krisztusban hisz az egyház. Őbenne, Akiben történelmi eseménnyé lett az Atya megváltó akarata. Az Őbenne történelmi valósággá vált kijelentés nem külsőképpen érinti csak meg az emberi életet, hanem Őbenne Isten ténylegesen részt vesz a történelemben, s úgy vesz részt abban, mint saját történetében. Ennek során pedig meghív minket arra, hogy részt vegyünk tervei megvalósításában. (1977)

Válogatta és fordította Dr. Békefy Lajos Ph