Márk evangéliuma - 8. Miért, s miért nem?

 Új szövetség - Márk evangéliuma 2:18-27.

A JÁNOS TANÍTVÁNYAI ÉS A FARIZEUSOK ÉPPEN BÖJTÖLTEK. ODAMENTEK AZÉRT ÉS ÍGY SZÓLTAK HOZZÁ: MIÉRT BÖJTÖLNEK A JÁNOS TANÍTVÁNYAI ÉS A FARIZEUSOK TANÍTVÁNYAI, S MIÉRT NEM BÖJTÖLNEK A TE TANÍTVÁNYAID? JÉZUS ÍGY FELELT NEKIK: CSAK NEM BÖJTÖLHET A NÁSZNÉP, AMÍG VELÜK VAN A VŐLEGÉNY? AMÍG VELÜK VAN A VŐLEGÉNY, NEM BÖJTÖLHETNEK, DE ELJÖN AZ A NAP, AMIKOR ELVÉTETIK TŐLÜK A VÖLEGÉNY, AKKOR MAJD BÖJTÖLNI FOGNAK. SENKI SE VARR ÚJ POSZTÓBÓL FOLTOT ÓCSKA RUHÁRA, KÜLÖNBEN AZ ÚJ FOLT KISZAKÍT ABBÓL AZ ÓCSKÁBÓL ÉS NAGYOBB SZAKADÁS TÁMAD. ÉS SENKI SEM TÖLT ÚJ BORT RÉGI TÖMLŐKBE, KÜLÖNBEN A BOR A TÖMLŐKET SZÉTSZAKÍTJA, S ÍGY A BOR IS, A TÖMLŐ IS TÖNKREMEGY. AZ ÚJ BOR ÚJ TÖMLŐBE VALÓ. ÉS TÖRTÉNT, HOGY SZOMBAT NAPON MENT ÁT A VETÉSEK KÖZÖTT, ÉS TANÍTVÁNYAI ÚTKÖZBEN KALÁSZOKAT KEZDTEK SZAGGATNI. EKKOR A FARIZEUSOK ÍGY SZÓLTAK HOZZÁ : NÉZD, MIÉRT TESZIK ŐK SZOMBAT NAPON AZT, AMIT NEM SZABAD ? Ő PEDIG AZT MONDTA NEKIK: SOHASEM OLVASTÁTOK MIT TETT DÁVID, MIKOR SZÜKSÉGET LÁTOTT ÉS TÁRSAIVAL EGYÜTT MEGÉHEZETT? HOGYAN MENT BE AZ ISTEN HÁZÁBA ABJÁTÁR FŐPAP IDEJÉBEN, S ETTE MEG AZ OLTÁRRA FÖLRAKOTT SZENT KENYEREKET, AMELYEKET CSAK A PAPOKNAK SZABAD MEGENNIÜK ÉS ADOTT TÁRSAINAK IS? ÉS AZT MONDTA NEKIK : A SZOMBAT LETT AZ EMBERÉRT, ÉS NEM AZ EMBER A SZOMBATÉRT. MERT AZ EMBER FIA URA A SZOMBATNAK IS.

                                                                                                                     

A múlt héten egy mi vidékünkre való egyetemista lánynak drukkoltunk a Társulat c. vetélkedésben. Az értékelésnél szemére hányták, hogy sután, keveset mozgott, tudnia kéne, ők itt egy zenés produkcióhoz válogatnak! Miért tangózott, ha nem tud tangózni? Aztán a műsort végignézve, bárki megállapíthatta, hogy volt, aki kevesebbet mozgott, avagy egyáltalán nem, s mégsem vetették szemére. A héten szülőfalujában jártam, ott a nálunk jobban értesültek elmondták, nem igazán rajta múlt, mit adjon elő. Közismert szakember készítette fel őket, ő tanácsolta, mi és hogy legyen, ő csak megcsinálhatta, amit javasolt, ahogy bírta. Ezt persze jól tudta a zsűri, csak a nézők számára tűnhetett úgy, hogy igazuk van, mikor elmarasztalták ezért. Mi ez? Színjáték, amiben előre kiosztották a szerepeket, de úgy tálalják elénk, azt éreztetik a közönséggel, mintha most dőlne el minden, s hogy a résztvevő pillanatnyi ügyességén, tehetségén, no meg a zsűri és közönség szavazatán múlna, hogy bejut-e?

Mi a recept? Válassz ismert, egymással vitázó szakembereket a zsűribe, válassz szereplőket, lehetőleg az ország minden részéből, hogy sokakat képernyő elé ültethess, heteken át, hogy szavazzanak sokan, legyenek a szereplők tehetségesek, Kellő beharangozás és reklám, hírek és képek a válogatásról... Legyen benne itt-ott meglepetés, lelkesedést keltő és felháborító...Ők ezzel csupán nézőt fognak, fogyasztható műsort készítenek...

Mintha az lenne a cél, hogy kiderüljön, ki a legtehetségesebb ... de egyáltalán nem így van, szabad észrevennünk, látnunk, ez nem értük van, elsősorban műsorpolitika, nézőfogás...

Azért beszélek erről, mert a mai bibliai rész valamiképpen ilyen nézettségre való törekvés. A farizeusok és írástudók láttatni akarják, hogy baj van ezzel a tömeg által nagyrabecsült Mesterrel... Minden azért van, hogy ez derüljön ki, ott a nyilvánosság előtt...
A JÁNOS TANÍTVÁNYAI ÉS A FARIZEUSOK ÉPPEN BÖJTÖLTEK. ODAMENTEK AZÉRT ÉS ÍGY SZÓLTAK HOZZÁ: MIÉRT BÖJTÖLNEK A JÁNOS TANÍTVÁNYAI ÉS A FARIZEUSOK TANÍTVÁNYAI, S MIÉRT NEM BÖJTÖLNEK A TE TANÍTVÁNYAID?

Mi a böjt? Lemondok arról, amivel élhetnék, amit tehetnék, ami enyém lehetne, amivel rendelkezhetnék. Mi a böjt célja? Nem az, hogy teljesítsem a törvény szerinti előírást, hanem, hogy amivel magamat ki és megelégíthetném, az hiányozzon, ott űr, betöltetlen hely nyíljon, maradjon Isten számára. Nem a törvény szaváért kell böjtölni, nem a helyes viselkedésért járó emberi elismerésért, hanem lelkem Isten jelenléte iránti vágyakozását lépem...

Mit szolgál az a böjt, amivel embereknek akarunk tetszeni, ami által nem Istennek készül bennünk hely? Önmagunk igazolása. Hogy beszél a böjtölésről Jézus a Hegyi beszédben?

"Ne az emberek lássák a te böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván..." Máté 6:18.

A lemondással nem a szegénységet kívánja tőlünk Jézus, hanem a birtoklás egyetlen lehető módjára, a szelídségre nevel, a rész helyett ekkor a teljességgel ajándékoz meg bennünket, s legmagasabb szinten: Isten szerelmével. " Pilinszky János Szög és olaj

"Ami fölfelé vezet, az az út, lemondással indul. S ez nem kevés. Az ember az egyetlen, aki le tud mondani arról, amire módja lenne. Így jelenti be igényét... az elérhetetlenre és beszerezhetetlenre, a valódira, amit Isten tartogat számunkra..." Pilinszky János Szög és olaj

Mi a farizeusok kérdése? Ők mind böjtölnek, mert annak van ideje, a farizeusok és János tanítványai is, MIÉRT NEM BÖJTÖLNEK A TE TANÍTVÁNYAID? Mi igen - ti miért nem !?
Mit akarnak tudni, akik így kérdeznek? Érdekli őket az ok? Hogyan is kérdeznek? Eleve odateszik a törvény szerint elvárhatót, az őket megbotránkoztató elé, hogy megfelelő súlyt kapjon a kérdésük. Kérdeznek, de nem választ várnak, el akarják marasztalni, és mindenki előtt nyilvánosan lejáratni, lesöpörni a színről azt, akinek nekiszegzik a kérdést.

Ha kicsit is egyenesebbek, nyíltan kérdeznék meg, miért nem tartjátok be a törvényt, amit nem csupán az írástudók tanítványai, hanem még Keresztelő János tanítványai is megtartanak? Miért nem vállalják el nyíltan, amit gondolnak? Ami feszíti őket? Mit féltenek? A népszerűséget. Mások tetszése, kiválóságuk elismerése, mindennél fontosabb számukra.

JÉZUS ÍGY FELELT NEKIK: CSAK NEM BÖJTÖLHET A NÁSZNÉP, AMÍG VELÜK VAN A VŐLEGÉNY? AMÍG VELÜK VAN A VŐLEGÉNY, NEM BÖJTÖLHETNEK, DE ELJÖN AZ A NAP, AMIKOR ELVÉTETIK TŐLÜK A VÖLEGÉNY, AKKOR MAJD BÖJTÖLNI FOGNAK.

Jézus látja, mi van a kérdés mögött, mi van a szívükben, és arra felel, amit nem mondódik ki. Hogy az Isten elé állásért, az isteni jelenlétért van a böjt, a törvény előírása ezt szolgálja. Ha arra lennének éhesek, éreznék, igényelnék, amit Ő hozott...