A cikksorozat címét a magyar irodalomtörténet egyik legkiválóbb írójának, Ottlik Gézának a regénye alapján választottam. Az Iskola a határon meghatározó írás a kegyelemről és Istenről. Idézem: "Ehhez nem elég annyi, hogy ne tartsanak számon, és ne tartsanak semmilyen módon rabságban, hanem még a lelkünk legtitkosabb szerkezetét is meg kell őrizni hozzá sértetlenül."
Gyönyörű és súlyos mondat egyben, melynek szavait akár külön-külön, kérdésként is feltehetnénk a magunk számára. Valóban lehetek rabságban? Ha igen, akkor mi tart engem rabságban? Hogyan őrizhetem meg a lelkem? Egyáltalán, sértetlen maradhat-e a lélek?

Termékeny lehet elidőzni amellett, hogy erről a mondatról személyesen, nekünk mi jut eszünkbe.
Az útról, amelyre a cikkek felvetései mentén indulunk, különböző irányokba szeretnénk széttekinteni. Meghívásom az Olvasó számára az lenne, hogy ezeket az őrizendő szerkezeteket legyünk figyelmesek észrevenni és megkeresni.  

A szerző kötődése a témához több szempontból szakmai, másrészről egészen személyes szintű. Megannyi egyetemi előadás hallgatója volt a történelem, az antropológia és a vallástörténet témaköreiben, majd kíváncsisága a természettudományok, az ökológia és a környezettan medrébe torkollott. Szívesen kérdez mérnököktől, és kíváncsi a lélektan művelőinek századokkal ezelőtti és jelenleg megfogalmazott megállapításaira. Jókedvűen vallja, hogy egy jó könyv, egy kellemesen elkészített étel vagy egy jól megkomponált zenei darab is a valóság megismerésének és megélésének fontos eszköze. Utazva is tanulni igyekszik a világról, legyen az akár a visszafogott, fényes Észak vagy a benyomásoktól harsány Dél. Nem utolsósorban pedig igyekszik lencsevégre kapni Istent, és ha ez sikerül, ezt a vigasztalást megosztani másokkal is. 
A hat írás az eddigi tapasztalatok párlata és az útkeresésnek azon nyomvonalai, amelyeken végighaladt. Az Olvasót arra biztatom, hogy forgassa úgy, mint egy útikönyvet utazás előtt. A hat téma egyen-egyenként is igen terjedelmes és mély. Jelentőségüket fontosságuk vagy aktualitásuk hordozza. Keresztény és református szempontból érdemes lehet ezekre rákérdeznünk vagy válaszokat keresnünk.

Milyen szerkezetekkel fogunk találkozni? 
Olyan kereteket figyelünk meg, amelyeknek részei vagyunk, és amelyek kötelékében benne foglaltatunk. A nyelvészek ugyanazt mondják, mint a biokémikusok: folyamatos kommunikációban vagyunk a minket körülvevő világgal. Tudományos megfogalmazásban az anyag -, az energia- és az információcsere folyamatos. Emberként aktív részesei és hordozói vagyunk a teremtett világnak, Isten teremtésének. Életterünk és éléstárunk a bioszféra, amelyből kiveszünk, és amelybe visszaforgatunk. Aztán különböző szerepkörökben, de mind családokba, párkapcsolatokba, barátságokba és egyéb értékek mentén szerveződött közösségekbe vagyunk mélyen beleágyazva. A kapcsolódások tere és formája igen változatos: érintkezünk szóban, összetalálkozunk az asztalnál, vagy forgunk egyet a táncparketten. Mára igen domináns lett a virtuális jelenlétünk, az interneten, online kialakított identitásunk. De ugyanez az információáramlás zajlik a szervezetünkön belül: ahhoz, hogy éljünk és létezzünk, a testünk minden része összekapcsolt rendszert alkot, és ugyanígy, interaktív kötelék van a testünk és a lelkünk között is. Fontos az igaz és hű kapcsolat önmagunkkal, ajándékba kapott testi egészségünkkel és lelki harmóniánkkal együtt. 
Fontos, hogy ezekről a szerkezetekről hogyan gondolkodunk és gondoskodunk. Valamivel gondban lenni vagy valaminek a gondját viselni, bár közös tőről erednek, de nem pusztán játék a szavakkal. Egészen eltérő irányultságot jelentenek.

Anthony de Mello egypercese szerint a részeg ember azért nem találja meg a házát, mert alapvetően nincs tisztában vele, hogy részeg, és hogy mi az, ami részeggé teszi. Ha ezeket egyszer sikerül észrevennünk, már az alapvetően áldást hozó a számunkra. A minket érő megannyi hatás és információ elől azonban nem mindig tudunk elzárkózni. Úgy gondolom, fontos erősítenünk a lelki immunrendszerünket is. Amit lehetőségünk és szándékunk van kizárni, azzal jó megkönnyíteni az életünket. Kiemelten fontos megtanulni felismerni és megkülönböztetni az életet hozó és felemelő helyzeteket, ingereket, illetve ismereteket. Megszabadulni a romboló, manipulatív képektől, mondatoktól, mozdulatoktól és életstílustól. Esetleg megkérdőjelezni olyan minket lenyomó és akadályozó megrögzöttségeket, amelyeket annyira elhittünk, hogy azoknak mi magunk vagyunk a legkitartóbb ismétlői. Mi szorongatjuk saját magunkat. 
Gyógyírre van szükségünk. Gyógyító képekre és gyógyító mondatokra van szükségünk. A mi bevésődött, vélt igazságainkat és hiedelmeinket – Tapolyai Emőke szerint –, krisztusi igazságokra kell cserélnünk. Jézus mondja: "És az igazság szabaddá tesz benneteket." (János evangéliuma 8:32).