Olasz egyházi pénzalap létesült a gazdasági válságtól sújtott családok segítésére

Az olasz püspöki konferencia pénzalapot hozott létre a gazdasági válságtól sújtott családok segítésére.

 Megállapodott az olasz bankszövetséggel, hogy a bankok havi 500 eurós áthidaló hitellel segítik a lakbér kifizetését az olyan munkanélküli családok esetében, ahol legalább három gyerek, illetve beteg vagy fogyatékos családtag van.
A bankok a püspöki konferencia pénzalapja által garantált hitel formájában kölcsönzik a pénzt a nehéz helyzetű családoknak. Az olasz püspöki konferencia egész Olaszország egyházközségeiben gyűjtést indít, hogy finanszírozza az alapot.

Kiszámítottuk, hogy az alap felhasználásával 30 ezer családon tudunk segíteni - mondta Mariano Crociata püspök, a püspöki konferencia főtitkára.

Nem ez az első ilyen kezdeményezés az olasz katolikus egyház részéről. Dionigi Tettamanzi bíboros, milánói érsek alapot hozott létre karácsonykor a munkanélküliek támogatására. Egyházmegyéjének megtakarításai, valamint a hívők adományai folynak be ebbe az alapba. Hárommillió euró gyűlt össze azóta.
A Carlo Caffara érsek által vezetett bolognai egyházmegye is létrehozott egy úgynevezett ínségalapot a szükséget szenvedő családok támogatására. Pavia, Vigevano és Tortona püspökei kétezer euróig terjedő áthidaló hiteleket nyújtanak hirtelen pénzzavarba került családoknak.
Az egyház kész ellátni szociális feladatait, de természetesen nem pótolhatja az államot - mondta Angelo Bagnasco bíboros, a püspöki konferencia feje.