Rádió két ütemre

A zöld Wartburg szinte mindig tele volt. Egyszer gyerekek ugrándoztak benne, máskor pedig hangosan nevető felnőttek utaztak a múltba az FM 151.7-tel. A műsorvezető Erősvár László.

Az idei Művészetek Völgyének az egyik legkülönösebb darabja kétségtelenül egy zöld színű Wartburg volt. A régi kétütemű nemcsak az old timerekhez értő férfiakat vonzotta, hanem szinte mindenkit, aki belépett a taliándörögdi református templom kertjébe. A templom és udvara, valamint a kántortanító omladozó háza ismét nagyszerű programoknak és kiállításoknak adott otthont Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválján július utolsó hetében.

A reformáció 500. évfordulóján – ahogyan korábbi írásainkban már beszámoltunk róla – számos meglepő ötlettel rukkoltak elő a reformátusok. De hogy kerül a Wartburg a templomudvarra? A haladó keresztyéneknek egyértelmű, hogy az ódon NDK-s kocsi Wartburg várát szimbolizálta, ahol Luther Márton szerzetes, a híres reformátor „raboskodott” tíz hónapon át álnéven.

A református udvar megálmodói – közük Füle Tamás, a Parókia portál szerkesztőségvezetője – úgy gondolta, hogy jó lenne, ha egy éteri hang is megszólalhatna a régi Wartburgban. Ugyan mi más, mint a Luther Rádió? Az FM 151.7 – ami szintén beszédes szám 2017-ben, a reformáció 500. évfordulóján – olyan tartalmas műsort sugárzott a Wartburgban rádiózóknak, hogy sokaknak nem is volt kedvük onnan kiszállni.

A Luther Rádió nagyjából félórás műsorát Szilágyi Szabolcs színész, a Homo Ludens Project alkotóközösségének tagja alkotta. – Már négy éve járunk rendszeresen a Művészetek Völgyébe, ahol összeismerkedtünk a református udvar stábjával, és minden évben hozunk valamilyen érdekes programot. Amikor felvetődött a Luther Rádió ötlete, Füle Tamás rögtön mondta, hogy szólhatna a régi Wartburgban a rádió.

Szilágyi Szabolcs nagy élvezettel készítette a Luther Rádió adását, mint mondja, nem idegen tőle a műfaj, már gyerekkorától vonzódást érzett a vidéki kisrádiókhoz.
– Valamiféle nosztalgikus báj vezérelt ebben a feladatban, hiszen a régi kisrádiók a kedvességükkel, a sutaságukkal mindig nagyon közel álltak szívemhez. Már gyerekkoromban is készítettem rádióadásokat, persze akkor még kazettás magnón rögzítettem a hangokat. A műsor, amit a reformáció évfordulójára készítettem, nemcsak a nagy reformátor előtti tisztelgés, hanem egy, a honi médiában lezáruló korszaknak is szól, ahonnan talán végleg kikopnak a kis vidéki adók. Pedig én nagyon szerettem hallgatni, amikor megszólalhatott egy ilyen adón Manci néni, aki saját készítésű horgolt terítőjét árulta a vásárban; ezt a bensőségességet, a helyi híreket nem pótolhatja a kereskedelmi rádiók profizmusa sem.

A református udvar Luther Rádiója koncepciójához hozzátartozott, hogy egyszerre jelenjen meg benne a 16. század, valamint a mai modern társadalom. – Némi fejtörést és kreativitást igényelt, hogyan is szólaljon meg ez a kettős sík, ezért időben mindig ide-oda csúszkáltam, ami kiadott egy harmadikat. Az egész rádió úgy szól, mintha a napjainkban játszódna minden, de számos utalás történik arra, hogy mégiscsak 1517-ben járunk. Hallható itt élő közvetítés a búcsúcédula-váltóversenyről, és reklámbejátszás a divatos Luther-kabátról.

A Luther Rádió kissé monty pythonosra sikerült, de valószínűleg senki nem bánta, hogy komolyság helyett tele volt humorral, élettel, ötlettel, zenével. Ahogy Szilágyi Szabolcs mondja, ha Luther ma élne, szerinte punk lenne. – Luther valószínűleg punk zenét hallgatna, nem valami rángatózót, hanem undergroundot, és bizonyára progresszív irányba indulna el. Amit Luther saját korában bevállalt és felvállalt szerzetesként, nagy bátorságra és igaz hitre vall. Példaértékű, amit véghezvitt, ma is nagy szükség lenne a hozzá hasonló figurákra. Szerintem attól reformátor egy reformátor, hogy van meggyőződése, ami Istentől való, és ebben feltétlenül hisz. Hiába éri támadás, hiába van veszélyben az élete, nem hagyja magát letéríteni az útról, mert tudja, hogy Isten vezeti őt. A reformátor küzd, és elmegy a végsőkig.

A Luther Rádió adása Lackfi János költő versével zárul. Szilágyi Szabolcs úgy fogalmaz, hogy ezzel költeménnyel vált komplexszé  a műsor, és reméli, hogy nagy örömet szerez vele mindenkinek, aki hallja. Itt a Luther Rádió 151.7.

Fekete Zsuzsa
képek: Füle Tamás

 
ITT MEGHALLGATHATJA
a Luther Rádió húszperces adását, amelyből az is kiderül, hogy ki lett a 4x400-as búcsúcédula-váltófutás győztese. Szigorúan vidám.

Csatolt állományok