Sikeres volt a Biblia éve

A Biblia éve sikeres kezdeményezésnek bizonyult, öt százalékkal ismertebb volt, mint 2003-as németországi elődje - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Pecsuk Ottó, a programsorozatot szervező Magyar Bibliatársulat főtitkára.

A siker annak fényében még értékesebb, hogy a Német Bibliatársulat és a németországi egyházak lényegesen nagyobb anyagi erőt tudtak a kommunikációra fordítani, mint magyarországi kollégáik - közölte.

A Magyar Bibliatársulat megbízásából a napokban nyilvánosságra került Társadalomkutatási Zrt. (Tárki) által készített felmérés szerint a válaszadók 44 százaléka hallott a Biblia éve rendezvényeiről. 

Ez 8 millió felnőtt lakossal számolva közel 3,6 millió embert jelent - mondta. Pecsuk Ottó rámutatott: a nők 47, a férfiak 41 százaléka értesült a Biblia évéről, a 60 év felettiek 59 százalékos aránya pedig megelőzte a fiatalok 33, illetve a középkorúak 42 százalékát. A felsőfokú végzettségűek nagyobb arányban (60 százalék) hallottak a Biblia évéről, mint az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők (alapfokú végzettségűek 41, középfokúak 43 százalék).

Akik hallottak a Biblia évéről, azok 17 százaléka vett részt valamelyik programon, ez a felnőtt lakosságra vetítve mintegy 570 ezer embert jelent. A felmérés szerint a nők valamivel aktívabbak voltak, mint a férfiak, és az átlagosnál magasabb arányban voltak a 60 év feletti korosztály képviselői (20 százalék), valamint a fiatalabb középkorúak (31-45 évesek: 19 százalék), mint a fiatalok (11 százalék) - folytatta.

A bibliatársulat főtitkára kijelentette: a válaszadók 53 százaléka egyáltalán nem, 27 százalékuk ritkán, 10 százalékuk évente néhány alkalommal, további 10 százalék havi vagy még gyakoribb rendszerességgel olvas Bibliát. A felnőtt lakosság két százaléka, mintegy 16 ezer ember olvassa napi rendszerességgel a Szentírást. A nők a felmérés szerint magasabb arányban olvasnak Bibliát (55 százalék), mint a férfiak (38 százalék). Az életkor növekedésével nő a bibliaolvasók aránya: a 18-39 év közöttiek 39 százaléka, a középkorúak 45 százaléka, míg a 60 év felettiek 58 százaléka szokta valamilyen rendszerességgel a Bibliát olvasni. Az alapfokú végzettségűek 43 százaléka, a középfokúak 47 százaléka, míg a felsőfokú végzettségűek 67 százaléka olvassa a Bibliát - világított rá.

A válaszokból az is kiderült, hogy a magyar háztartások 59 százalékában van Biblia, mégpedig a háztartások anyagi helyzetétől teljesen függetlenül - tette hozzá.