Sok energiám ment el arra, hogy elveszítsem a pénzemet

Tizenhat éven keresztül rendkívül sok energiám ment el arra, hogy elveszítsem a pénzemet és ezt a folyamatot sikerült megállítanom. Ez az evilági anyagi eredmény. Eljutottam oda, hogy az anyósomat kerekesszékkel betolom a kórházba, s ott várok három órát, míg sorra kerülök, közben hallgatom, ahogy néha a nővérek leordítják a betegek fejét, mert ez a mai valóság. Valójában így élnek az emberek. Miért gondolom azt, hogy felmenjek a harmadik emeletre, ahol egyébként ismerem az igazgatót? Ez egy folyamat, amely alázatra és engedelmességre tanít - nyilatkozta lapunknak Somody Imre üzletember, a Centrál Kávéház tulajdonosa. Neve a pezsgőtablettát gyártó Pharmavit Rt-vel forrt össze, hosszú ideig szerepelt a leggazdagabb magyarok toplistáján. Somody Imre élete idén gyökeresen új fordulatot vett, megtért. Erről beszélt a Figyelő Online-nak. 

- Aki felmegy az internetre, az mostanában a Centrál Kávéház és Imareggeli kapcsán találkozhat Somody Imre nevével. Ön szerint ez nem meglepő?

- Én is hallottam a barátaimtól, hogy a régi ismerőseim nagy része nem tudja hova tenni a jelenlegi Somody Imrét. E mögött röviden az van, hogy ez év februárjában megtértem. Ez egy hosszú folyamat döntő momentuma volt. Tíz évvel ezelőtt, a második feleségemmel azzal vállaltuk a templomi esküvőt, hogy elindulunk a hit útján. Amikor gyerekünket is keresztény iskolába írattuk, 2007-ben elkezdtünk járni a veresegyházi református gyülekezetbe. Azóta s folyt bennem az arról való gondolkodás és bizonyos értelemben kínlódás, hogy az ember hogyan kerülhet közelebb Istenhez. Azt reméltem, hogy életem rendezésében ez egy rendkívül fontos rész lesz. Mi valóban sok időt töltöttünk Bibliaismerettel, igeolvasással, naponkénti imádkozással, mégis hét év telt el úgy, hogy nem jutottunk be a szoros kapun. De el kellett jöjjön a pillanat, hála az ÚRnak, amikor az ember megtér. Katartikus élmény volt. Olyan értelemben változtatta meg az életem, hogy elgondolkodom, mit rakok bele az új életembe, és mit veszek ki onnan, hogy a Krisztus-i értékek mentén tudjak egyre inkább élni.

- S a Centrál Imareggeli?

- Számba vettük, hogy mink van, s mit lehet vele kezdeni. Adta magát, hogy a Centrál Kávéház - mely eredendően egy nyitott hely az értelmiség találkozására - olyan közösségi tér, ami alkalmas arra is, hogy keresztény emberek összejöjjenek, imádkozzanak, előadásokat hallgassanak arról, hogyan is kellene jobbá tenni ezt az országot. Azt mondtuk, hogy egy találkozási pont a kávéház, ezért nyilván olyan ügyekkel kellene foglalkozni, ami a városnak, a nemzetnek is, de nekünk is személyesen fontos. Az imareggeli az ország sorsát érintő közgondolkodásra ható céllal fogalmazódott meg bennünk. Természetesen nem azért, mert mi aztán tudjuk, hogyan kellene rendbe tenni az országot, hanem azért, hogy üljünk le, s beszélgessünk róla.

ÚJ ALAPOKON

- Megtérésből nem szorosan következik az, hogy a közügyek felé forduljon. Miért érezte fontosnak?

- Úgy tekintettem ezt az állapotot, hogy az embernek először a magán- és családi életét kell rendbe hoznia, megnézni, miből él. Ebből a szempontból a mai világban nagyon komoly kihívás, miképpen lehet úgy üzletet csinálni, hogy az az Istennek tetsző legyen. Csaknem húsz éve, 1996-tól kezdve meghatározó rész az életemben, hogy társadalmi kérdésekkel foglalkozom. Úgy éreztem, eleget vállalkoztam, ugyanakkor nem akartam teljesen új pályára állni. Nem véletlenül kaptam azt a tudást, tapasztalatot, s azokat az értékeket, amelyeket a veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ, az Életmód Program, a Bolyai-díj vagy az Országos Köznevelési Tanács kapcsán szereztem. Korábban nekem sem volt világos az, hogy amikor az ember hívővé válik, nem kell a régi életében szerzett tudást kidobni az ablakon, csak új alapokra kell helyezni. Így merült fel bennem az, hogy itt ez az ország, amelyben annyira szeretnék jót tenni a 90-es évek eleje óta, üljünk le, s beszélgessünk. Az első téma, amely ezt az évet átfogta, a vezetés. Nagyon érdekes volt hallani, ahogy különböző indíttatású keresztyén előadók, a Biblia alapján a vezetésről beszéltek. Arról, mik az államférfi ismérvei, hiszen bizonyos értelemben mindannyiunknak azzá kellene válnia, mert mindenkié ez az ország. Felelősek vagyunk a nemzetért, nem lehet odaadni gebinbe se a politikusoknak, se a gazdag embereknek, sem senkinek. Nemcsak magunkkal, a családunkkal, a munkahelyünkkel, a gyülekezetünkkel, hanem a városunkkal és a nemzetünkkel kapcsolatban is van feladatunk. A vezetésnél különösen fontos a jellem kérdése. Az, hogy valakiben vannak-e olyan értékek, amelyeket a szél nem ide-oda fúj, hanem sziklaszilárd alapon állnak. Ezekre az értékekre kell építeni ahhoz, hogy az országot kivigyük a jelenlegi nehézségekből. Csak az Isten-i, Krisztus-i értékekre épített vezetés képes a beteg nemzetet meggyógyítani. Ezért beszéltek az imareggeli előadói az államférfiúi felelősségről, a szolgálatról, a jellemről, a vezető szívéről illetve a vezető helyreállító missziójáról. A Példabeszédek könyvében olvassuk, „A tehetetlen ember viszályt szít, de aki az Úrban bízik gyarapodik." Ez annyira jellemzi az életünket. A tehetetlen ember viszályt szít, erről szól ma ez az ország, nemzetközileg és idehaza egyaránt is.

- Ha a kormányzati retorikát nézzük, nem is állunk olyan távol a keresztény értékrendtől, erre hivatkozik a kabinet, deklaráltan a Szent István-i alapokon építkezik, s az Alkotmányban is benne van. Ön nem így látja?

- Amihez én ragaszkodom, az a Biblia. Tudom, hogy egy vaskos könyv, sok minden le van fektetve benne, egyebek között azok a Krisztus-i értékek, ami szerintem a gyökér, az alap. Erre kell építkezni. Ehhez képest az, hogy a nemzet jelképrendszerében mit használunk, csak másodlagos. Az, hogy mit írok a homlokomra és mit teszek, két különböző dolog. Ha a Krisztus-i értékrend szerint a rászorultakhoz le kell hajolni, akkor nyilvánvalóan az a rendszer, ami nem szeretetből nyilatkozik meg és nem hajol le minden rászorulthoz, nem helyesen működik. Innentől kezdve biztosan nem tudok támogatni egy olyan politikát, amelyik azt mondja, a szegények meg a szerencsétlenek megérdemlik a sorsukat. Teljesen mindegy, hogy melyik párt vagy ki mondja ezt, mert egyszerűen ellentétes azzal az értékrenddel, amit jónak tartok.

- Új kezdeményezés is kinőtt az Imareggeliből, 2015-ben a Centrál ad otthont az Országműhelynek. Mi a funkciója?

- Nem abból a célból találtuk ki, hogy országot akarunk megváltani, hanem azért, hogy gondoljuk végig, milyen keretrendszerben, milyen értékek mentén lehetne jobbá tenni ezt az országot. Én azt a kifejezést használom, hogy meg kell gyógyítani, mert ez a nemzet sajnos fizikailag, mentálisan, működésileg, de elsősorban lelkileg beteg. Hozzáértő módon, értékek mentén kell megmenteni. S ebbe a folyamatba szeretnénk szakértőket bevonni, reméljük, sok együttgondolkodó, együttműködő társat találunk ehhez a munkához. Nem titkos dolog, ez egy műhelymunka. A mai magyar társadalomnak az a rákfenéje, hogy homokra épülnek a politikai koncepciók, az elmúlt 25 év azért csúszott el, mert minden kormány homokra épített, a pártok azzal foglalkoznak, hogy a rogyadozásokat helyrehozzák. Például helyes cél a dohányzás visszaszorítása. Ezt a kormányzat a trafiktörvény bevezetésével gondolja megvalósítani. A törvényt egy év múlva valamilyen ok miatt megváltoztatja. Vagy például rendkívüli adót vezet be bizonyos szolgáltatásoknál, azt állítja ideiglenes, utána azt állítja, távlatos, de közben változtatja a mértékét. A folyamatban nem az az ártalmas, hogy hozzányúl egy kontextushoz, hanem az, hogy a viszonyrendszer nem előre jelezhető. A bizonytalanság válik meghatározóvá a biztonság helyett. Az a feladatunk, hogy végiggondoljuk, mik azok az alapértékek, amelyek mentén a társadalomnak működnie kell. A probléma gyökere ugyanis az értékrend elhibázottsága. Isten emberszeretetére épül az ember Isten- és emberszeretete, ez kell hogy vezérelje az evilági tevékenységünket. Ez tükröződjék az ország irányításában, ezen az alapon építkezzünk. Nem beszéd, hanem cselekvés! Nem lehet például a nemzet számbeli gyarapodását kikényszeríteni. Meggyőződésem, hogy a gyerekvállalási kedvet szerethető jövőképpel, biztonsággal és tudatos értékalapú neveléssel lehet növelni. Vagy itt van az egészségügy. A mai világban színvonalas egészségügyet csak a hipergyorsan növekvő árak kordába tartása mellett lehet csinálni. A sok, súlyosan és hosszan beteg ember gyógyítását a legfejlettebb országokban sem tudják korlátok nélkül finanszírozni. A megoldás iránya: mindenekelőtt meg kell szűntetni az egészségügy területén a GMK szerű működést. A rendszer a mai napig a 80-as évek gyári GMK-zására hajazva működik: az eszközök anyagok másodlagos felhasználása, a jövedelem ellenőrizetlen kiszipkázása, a munkaerő többszörös, kiégető hasznosulása, kétes ellenőrzési és biztonsági mechanizmusok. Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket szeretnénk végiggondolni, átbeszélni 2015-ben.

TIZENKÉT APOSTOL

- Nem gondolja, hogy „kidobott idő lesz", hiszen az MTA elnökétől kezdve sokan leültették már a tudósokat egy asztalhoz, a véleményükre azonban a politika nem volt kíváncsi?

- A barátaim azt mondják, hogy az apostolok működésénél eredményesebb, gyümölcsözőbb, még nem volt a világtörténelemben: tizenkét tanítvány elegendő volt arra, hogy a kereszténység elinduljon, majd elterjedjen a világban. Ahogy akkor, ma is neki lehet állni a feladatnak. Ők nem magukból indultak ki, nem voltak önhittek, csak szerették az embereket. Nem lehet egy társadalmat úgy vezetni, hogy a vezetők nem szeretik az embereket.

Józsué sikeres államférfi volt, tele volt félelmekkel, mert óriási feladatokkal bízta meg Isten. Az ő győzedelmes életének a titka az engedelmessége volt. Nem pártprogramot valósított meg, hanem Isten akaratát. Nem azt kínáljuk fel, hogy légy keresztény vagy változtasd meg a hitedet. Semmi ilyet nem kérünk, csak azt, hogy felelősen gondolkozzunk a nemzet sorsáról, mert hihetetlenül bizonytalan, ideiglenes dolgokra építjük a jelenét és a jövőjét.

- Ha már hit, egy racionális üzletember miért kezdi el Istent keresni?

- A 90-es években borzasztó sokat és sikeresen dolgoztam, csapatot építettem, vízióm volt, s meg is valósítottam, mert ez kellett ahhoz, hogy az ember egy céget megcsináljon felépítsen, piacra tegye, Londonban, New-Yorkban tőzsdére vigye, s utána eladja egy nagyon gazdag amerikai vállalatnak. Rengeteg munkával pénzből csináltunk sok pénzt. Ez az a pálya, amelyről oly sokan álmodnak. Ugyanakkor én úgy szocializálódtam, hogy a jót meg kell osztani. Kezdetben olyan környéken laktam Újpesten, ahol melósok éltek, s mindig mondtam nekik, gyerekek, ha egyszer gazdag leszek, velem együtt ti is. Valószínűleg, hülyének néztek ezért, de amikor a Pharmavitnak jól ment, gondoskodtam arról, hogy jól fizessük meg az embereket. Dolgoztak, házat építettek, kocsit cseréltek. Amint vagyonom lett, elkezdtem osztogatni. Megcsináltuk a veresegyházi Missziót, az alapítványokat, a Bolyai-díjat. A 90-es évek végére jutottam a „csúcsra". Azt mondták rám, sikeres ember az üzleti életben, támogatja a közéletet, önálló kezdeményezései vannak, elhalmoztak kitüntetéssel. De ez csak a máz volt. A családra nem maradt időm, megbetegedtem, egyre több mindenbe belehúztak, mert azt gondoltam, mindenhez értek. Pedig ha nem figyel az ember, iszonyatosan nagyot tud bukni. Ebben az időben már a 90-es évektől nem érdekelt, hogy mennyire fog megtérülni a befektetésem. Ugyanúgy fektettem be non profit szervezetbe, mint for profitba, nem nagyon izgatott, hogy a pénz visszajön-e. Ezért nagyon sokat buktam, s nemcsak anyagilag. Az ember bukja az egészségét, a családját, majd anyagi gondok is kezdenek feltünedezni. Állandóan a magam ötletét akarom megvalósítani, mert azt gondolom, jogom van hozzá, hiszen sikeresen valósítottam meg eddig is az ötleteimet. De egyszer csak az asztal másik felén is ül valaki, aki ugyancsak ragaszkodik a maga elképzeléséhez. Azt mondja, „Imre, ezt nem úgy kell." De akkor én nem akarom megcsinálni, mit keresek itt? Az énközpontúság egyre inkább bebukott.

Azt kellett észrevennem, egyre több a kudarc, s elkezdtem azon gondolkozni, miért is van ez így. Két okot találtam: egyrészt végtelenül önző vagyok, másfelől, tele vagyok bálványokkal. Mert miről van szó? Önmegvalósításról és annak megtestüléséről: pénz, épület, autó, kapcsolatok, utazások, hatalom. S ráadásul rájössz, egy csomó ember azért akar veled találkozni, mert Te vagy az, aki megfelelő kapcsolatokkal rendelkezel.

- Mikor jutott el idáig?

- A 2000-es évek közepére.

- Történt valami, amivel betelt a pohár vagy szép lassan egymásra rakódtak a negatív élmények?

- Inkább egymásra rakódtak. A válásom, a betegségem nagyon nagy terhet jelentett. Mondják, mélyre kell kerülni, hogy az ember meghallja Isten kopogtatását. Velem is ez történt. Elkezdtem keresni, ki is vagyok. Sokan nem értik, hogy a Biblia forgatása és a templomba járás még nem oldja meg a problémát. Ha nem jutsz el odáig, hogy Isten az ÚR, s én vagyok a szolga, s mint szolga boldog tudok lenni, akkor nem fog működni. Akkor állandóan akaratoskodsz, kompromisszumokat kötsz, fél lángon leszel csak benne a dolgokban. Az én életem három szakaszból áll, az első, amikor büszkén én központúan éltem az életemet. Ez volt az a szakasz, amikor a világi értékrend szerint sikeres voltam. A következő szakaszban már éreztem, hogy egyedül gyenge vagyok. Istent segédként akartam alkalmazni. „Uram, gyere oldd meg ezt a problémát, összeomlik a cégem, ha nem segítesz." De ha másnap már úgy tűnt, jobban mennek a dolgok, megfeledkeztem Róla. Mostanra eljutottam oda, hogy nem a magam útját akarom járni. Ma már látom, mennyi hibát követünk el családi és közösségi szinten is, amíg a magunk kívánságaiban járunk. Ahhoz, hogy jól érezzem magam, s a gyermekeim boldogok legyenek, s valamit átadjak nekik, ahhoz el kellett ide jutnom. Ezt egy nem hívő, talán nem érti.

JÓNAK LENNI

- A régi önmagát hogyan jellemezné?

- Úgy fogtam mindenhez, hogy növekedni fogunk, egészségesebbek leszünk, gyarapodunk, közösen rendbe rakjuk a világot, s ebben Magyarországnak is komoly szerepe lesz. Tehetséges emberek élnek itt, s egy csomó mindenben tudunk példát mutatni. Isten keresése közben értettem meg, hogy nem a növekedésen van a hangsúly, hanem a jóságon. Nem a másoknak való megfelelésen, hanem a belső egyensúlyon. Hogy méltó a munkás az ő bérére, hogy a törvény azért van, hogy betartsuk. Ezek nagyon egyszerű mély igazságok, ide kell visszatalálni.

- Ma a Centrál Kávéházon kívül van üzlete?

- Nincs. Számos vállalkozásom felszámolás alatt áll.

- Önként szállt ki belőlük vagy megbuktak?

- Voltak cégeim, amelyeket eladtam, másokat be kellett zárnom, mert nem veszteségesek voltak.

- E pillanatban üzletileg sikeres?

- Inkább úgy fogalmaznék, boldog ember vagyok. Tizenhat éven keresztül rendkívül sok energiám ment el arra, hogy elveszítsem a pénzemet és ezt a folyamatot sikerült megállítanom. Ez az evilági anyagi eredmény.

- Baráti körében mit szóltak a fordulathoz?

- Különböző okokból elkopott mára az a kapcsolati és baráti háló, ami megvolt a 2000-es évek elején. Néhány régi barátommal nézetkülönbségek miatt szűnt meg a kapcsolatom. Sok időt töltünk a feleségemmel együtt a családdal, a három gyerekünkkel, másrészt a Centrál Kávéházzal is. Korábban is gyakran jártam élménybeszámolókra, előadásokra, most pedig bizonyságtételekre, egyházi közösségekbe. Mivel nincs intenzív kapcsolatom a régi barátokkal, ezért csak másodkézből értesülök arról, hogyan vélekednek rólam. Háromszor államvizsgáztam filozófiából, kőkemény ateista gondolkodású voltam, meggyőződésem volt, hogy a vallás a nép ópiuma, s a gyengéknek van rá szüksége, de nem Somodynak. Gondoltam ezt függetlenül attól, hogy a családom katolikus, s a szüleim és a húgom is hívő életet élnek. Megértem azokat, akik csodálkoznak, de Isten ellenállhatatlanná vált számomra.

- Mikor volt boldogabb a sikerei csúcsán vagy most, kisebb vagyonnal, szerényebb politikai- társadalmi kapcsolatrendszerrel?

- Korábban úgy gondoltam, hogy nekem egyre nagyobb autóval kell járnom, s egyre nagyobb házban kell laknom. Nagyon nehéz az embernek arra kondicionálnia magát, hogy rájöjjön, boldog tud lenni egy kisebb lakásban és egy egyszerű autóval is. Nekem még egyébként nagy házam van, meg nagy autóm, de a házat, ha kell, eladjuk, autót pedig nem fogunk ilyet venni. Erre rá kell szoktatnia magát az embernek, ezt az Isten elvégzi az emberben, mint ahogy arra is megtanít, hogy ne tartsa magát különbnek. Ha megbetegszik, akkor ne hívja a kórház igazgatót és ne intézkedjen. Eljutottam oda, hogy az anyósomat kerekesszékkel betolom a kórházba s ott várok három órát, míg sorra kerülök, közben hallgatom, ahogy néha a nővérek leordítják a betegek fejét, mert ez a mai valóság. Valójában így élnek az emberek. Miért gondolom azt, hogy felmenjek a harmadik emeletre, ahol egyébként ismerem az igazgatót? Ez egy folyamat, amely alázatra és engedelmességre tanít. Az első körben felmész, a második körben nem mész föl, de telefonálsz neki, a harmadik körben írsz neki, a negyedik körben leszoksz róla. Ide kell, hogy eljussunk. Ezen a szinten kell példát mutatni, nem pedig lefüggönyözött autókban elsuhanni, ahogy korábban én is tettem, s közben azt gondoltam, örüljetek neki, mert értetek dolgozom. Ráadásul ebben még tisztességes is voltam, mert valóban nekik dolgoztam.

A SZÜLŐK FELELŐSSÉGE

- Vácegresen él a családjával, a gyermekeit sem szakította ki ebből a közegből.

- Amikor Vácegresre költöztünk, a két lány még kicsi volt, s amikor beírattuk őket a helyi óvodába, alig volt „paraszt" gyerek. Karácsonykor vagy ünnepekkor a faluban a roma gyerekekkel ma is együtt játszanak. Levente fiunkat eredetileg a gödöllői katolikusokhoz vittük, de elutasítottak bennünket. Nem vették fel, azt mondták azért, mert a szülők nem hívő emberek. Hiába mondtuk, hogy mi azok szeretnénk lenni. Az volt a reakció, jöjjünk vissza öt év múlva. Így kerültünk a veresegyházi reformátusokhoz. Levente most már a Református Líceumba jár Gödöllőre, a lányok meg a református iskolába Veresegyházra. Isten ott van az életükben, este együtt imádkozunk. Ez is egy folyamat, hiszen ebben benne van az is, hogy értékalapú nevelést kapnak, s nyilván az iskolától is, nemcsak tőlünk. Az, hogy ezzel mire mennek, az az Úr akarata és persze az ő személyes felelősségük is. A gyerekek nem a mieink, időlegesen ajándékba kapjuk őket, s meg kell mutassuk, hogy tudjuk-e őket szeretni és tudunk-e bánni velük.

NÉVJEGY

SOMODY IMRE (57)

Berlinben járt egyetemre, s a Budapesti Közgazdasági Egyetemen doktorált.

1981 - 1988 - Chinoin Gyógyszergyár, Budapest kutatás szervező, majd az Újpest Gyáregység gazdasági igazgató,

1988 - 1996 - Pharmavit Rt. Veresegyház, vezérigazgató,

1996 - 2001 - Pharmavit - Bristol-Myers Squibb Co., vezeti a magyarországi tevekenységét hét divíziónak és a Közép-Kelet Európai vitamin és tápszer üzletet

2002 - 2004 - Veresegyház és Térsége Fejlesztéséért KKHT ügyvezető igazgató. ( A VÉP 8 településre terjedt ki és 25 ezer helybéli lakost érintett)

2004- Somody Befektetési és Vagyonkezelő Kft. - ügyvezető igazgató

1996 - létrehozza a Veresegyházi Misszió Egészségügyi Központot

1997 - kezdeményezi a Bolyai Alkotói Díj megalapítását,

1998-ban az Év Vállalkozója és az Év Embere.

1999 - Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetés, New Yorkban George Washington-díjjal ismerték el üzleti és társadalmi tevékenységét, megkapja a Magyar Üzleti Díjat, újra indítja a Centrál Kávéházat,

2000 - Podmaniczky Díj, társaival együtt elindítja a Bolyai Műhely Alapítványt, amely a tudománnyal foglalkozó, tehetséges fiatalok világlátásának szélesítésével, művészeti, kulturális képzésével foglalkozik.

2010-óta önkormányzati képviselő Vácegresen, tagja a Médiauniónak és a Szeretem Magyarországot Klubnak

2004-ben másodszor házasodott, feleségével Helgával és a három kisebbik gyerekkel Vácegresen élnek. Gyermekei: Imre fia (31), Levente (14), Hanna (10), Szonja (9).