„Uram, a jobbod kitűnik erejével…”

Ebben az évben a Karib-térség keresztényei állították össze a vasárnap kezdődött ökumenikus imahét témáját.

Az üldözött keresztyénekért is imádkoztak a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) tagegyházainak vezetői az ökumenikus imahét január 21-i nyitó istentiszteletén a Szent István-bazilikában Budapesten.

A reformatus.hu beszámolója szerint az alkalmat Paul Sayah libanoni maronita pátriárkai vikárius és William Hanna Shomali jordániai katolikus püspök is megtisztelte jelenlétével.
A felolvasott evangéliumi szakaszban az utolsó ítélet víziójáról beszél Jézus Krisztus – mondta szentbeszédében Erdő Péter bíboros. Az evangéliumi szakasz gyönyörű és költői felsorolásban tárja elénk azokat a szempontokat, az Ószövetség igaz embereinek cselekedeteit, amelyek alapján az Úr „mérleget von majd az egész világmindenségről és a mi életünkről is”: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám”. (Jn 25,35–36) 

 „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…”
(2 Mózes 20.)
„Szabadító Urunk van, és jó ezt hallani, mert sokféle nyomorúság vesz körül bennünket” – mondta a Mózes hálaénekéből vett imaheti vezérige alapján Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke. Annak idején Isten népét sokféle nyomorúság szorongtatta Egyiptomban, a szolgaság házában, amelyeket mi másképp, de ma is ismerünk: „tapasztalták és tapasztalják ezeket a karibi keresztyének, akik az imanyolcad vezérigéit összeállították, és tapasztalták az üldözött keresztyének is, akikért ma közösen imádkozunk”.

Az eseményről a reformatus.hu beszámolója alapján adtunk hírt, ahol erről részletesebben olvashatnak. 
Bagdán Zsuzsanna, fotó: Vargosz