Válás helyett

A házasságban a szexuális probléma csupán tünet, amely arra utal, hogy az élet más területein is problémák vannak. Az intim élet zavarai valójában érzelmi és kötődésbeli dimenziók.

Szőke Etelka kétgyermekes dunakeszi református lelkipásztor, családterapeuta, a lelkészfeleségek blog szerkesztője azt mondja, hogy életének egyik nagyon fontos eleme a házaspárok segítése. A teológia után a református házasság- és családsegítő szolgálatnál kezdett dolgozni, azóta is folyamatosan tanul és képzi magát ezen a területen. A férje, Szőke Attila lelkipásztor is támogatja ebben a munkában. A lelkésznő nemcsak a terápiára, hanem a prevencióra is gondolt, hiszen az előző évtizedekhez képest egyre több lelkészházasság bomlik fel. Éppen ezért vállalt fontos szerepet a blog szerkesztésében, ahol megoszthatják gondolataikat a nyilvánosság előtt is.
– Nagyon jó társakra leltem a blogolásban: Esztergály Pintér Brigitta, valamint Gergelyné Molnár Lívia két teljesen különböző lelkészfeleség-karakter, ami jót tesz a különféle vélemények megjelenésének is. Az mindannyiunkban közös, hogy nagyon fontos számunkra a lelkészcsaládok élete. – A házasság olyan kötődési dimenzió, amely Istenre mutat. Ha valaki elhanyagolja a párját, akkor valószínűleg ugyanúgy az istenkapcsolatát is.  A fordítottja is igaz: ha Istennel megharcoljuk a nehézségeinket, az visszahat a párkapcsolatunkra – magyarázza Szőke Etelka.

A szexuális probléma csak a tünet
A lelkipásztor azt mondja, hogy a házaspárok lelkigondozásához szorosan hozzátartozik a szexualitásról való beszélgetés és az intimterápia.
– Hosszú évek tapasztalata mondatja velem, hogy minden visszatürköződik a szexualitásban, ami a házaspár mindennapi életében megjelenik. Magyarul, amikor az egyik fél zsigerből elfojt valamit vagy nem képviseli magát megfelelően, esetleg megbántja a házastársa, ez leképződik a szexuális életben, akár úgy, hogy eltávolodnak egymástól, vagy szexuális zavarok lépnek fel. A házasságban a szexuális probléma csupán tünet, amely arra utal, hogy az élet más területein is problémák vannak. Az intim élet zavarai valójában érzelmi és kötődésbeli dimenziók.

A lelkészházaspárok ritkán kérnek segítséget?
Sajnos egyre több lelkészházasság bomlik fel. – Néha megdöbbenve értesülünk a válások híréről, a legtöbb esetben egyáltalán nem hallunk arról korábban, hogy krízisben lennének ezek a lelkészházaspárok. A válások valószínűleg azért következnek be, mert olyan érzelmi dinamikák lépnek működésbe, amelyek felőrlik a kapcsolatot. Gyakran nem is veszik észre a felek, hogy mi munkál a másikban, hogy ő is mennyire összetört belül és milyen nagy érzelmi szükségletei vannak.  Csupán egy közömbös férjet, vagy egy agresszív, veszekedő feleséget látnak maguk mellett.  Nem veszik észre egymásban a szorongó, szeretetre vágyó gyermeket, aki kapálózik vagy elmenekül, mert fél a kiszolgáltatottságától. Ördögi párbeszédeket folytatnak, úgy beszélnek és viselkednek, hogy nem is sejtik milyen lelki mélységekbe taszítják közben a másikat. Ilyenkor általában mindenki csak a maga sértettségét, bántottságát érzi, azt viszont nagyon intenzíven. Ezekben a rossz körökben kimerül a kapcsolat érzelmi tartaléka, míg végül teljesen eltávolodnak egymástól, közönyössé válnak. Sajnos a lelkészeknél még nem alakult ki a segítségkérésnek az a fajta kultúrája, ami a társadalom igényesebb részét már jellemzi, vagyis, hogy párterápiára, lelkigondozásra járjanak. A legtöbben már csak akkor kérik szakember segítségét, ha megjelenik a harmadik, vagy már a váláson gondolkodnak.

Amikor megjelenik a harmadik
A szakember szerint valóban nem könnyű döntés segítségért fordulni párkapcsolati kérdésekben, de megéri. – Sokan élnek megalkuvásban, tudják, hogy nem működik a kapcsolat, de tolják a szekeret, mert ott van a gyülekezet és kicsik még a gyerekek. Ezekben a nehéz helyzetekben már nem működik a házasélet, egyre több érzelmi konfliktus gyötri a párokat, és általában ilyenkor jelenik meg a színen a harmadik. Ennek okát abban látom, hogy mindenkinek vannak kötődési szükségletei, és ha valakit otthon nem hallgatnak meg, nem érzi, hogy szeretik, nem kedvesek vele, akkor ez egy idő után rést üt a kapcsolaton. A harmadik megjelenése lélektani szempontból segélykiáltás. Otthon úgy érzik, hogy nem bírják tovább, nem akarnak konfrontálódni, és egy harmadik felé fordulnak. Ezek a szeretők általában csak a házassági krízis kirobbantói, és gyakran csupán „odavetített” szerelemről van szó, aztán egy idő után ezek szereplők el is tűnnek a színről. A félrelépők közül sokan azt fogalmazzák meg, hogy nem érte meg az egész, csak a szeretői kapcsolat eleje volt mesés. Előbb-utóbb ezzel a harmadik féllel is kitermelik ugyanazokat a problémákat, mint a korábbi férjjel vagy feleséggel. A saját „praxisomban” azt tapasztalom, hogy a férfiak gyakrabban törnek házasságot, mint a nők, de a keresztyén közegben is előfordul, hogy a nő esik szerelembe valakivel. A férfiakra inkább a szexuális kalandozás jellemző, nem a mély szerelem.

Nem válni akarnak, hanem jó házasságban élni
A református házasság- és családgondozóhoz forduló keresztyén párokra és lelkészházaspárokra az a jellemző, hogy mindenképpen szeretnék megoldani a problémákat, tehát nem válni akarnak, hanem újra jó házasságban élni. Ez a fajta motiváció mindenképpen előny és sokat segít azon, hogy valóban feloldódjanak a konfliktusok. Nagyon jó lenne, ha a párok idejében felismernék a problémát, foglalkoznának a nehézségekkel, és feldolgoznák a sérelmeket, a csalódottságokat. Amikor olyan párok jönnek hozzánk, ahol valaki megcsalta a másikat, akkor hónapokig azon dolgozunk, hogy újra megteremtsük az egymás közti bizalmat. A megcsalt fél ugyanis bizalmatlan, féltékeny, újra és újra szemrehányásokat tesz, míg a megcsaló fél legtöbbször azt közli, hogy megbánta a tettét, szeretné az ügyet lezárni és tiszta lappal kezdeni. Ezeken a történeteken nem lehet egyszerűen túllépni. Szembe kell nézni mindenkinek a tetteivel, érzelmileg rendezni kell a dolgokat, mert ha ezt nem teszik meg, néhány év múlva ismét ugyanezzel a problémával kell majd szembenézniük – mondja Szőke Etelka.

A lelkésznő fontosnak tartja, hogy a lelkészfeleségek blogban őszintén írjanak ezekről a kényes kérdésekről is. Számos dilemmát és elgondolkodtató kérdést vetnek fel. Mint mondja, nagyon sok téma vár még megszólításra. Szőke Etelka arra biztatja a lelkészfeleségeket, hogy írjanak, kommenteljenek, keressék őket, mert nyitott fülekre találnak.

Fekete Zsuzsa

A blogoló lelkészfeleségekről szóló korábbi írásainkat az alábbi linkekre kattintva olvashatják.

Tabuk nélkül, szívvel-lélekkel - Esztergály Pintér Brigitta

Kitárulkozás mértékkel - Gergelyné Molnár Lívia

A lelkészfeleségek blogot itt böngészhetik.