„Nincs olyan, hogy senki földje”

Letették a kunszentmiklósi Áldás Református Óvoda alapkövét augusztus 23-án, az esemény a Magyarországi Református Egyház (MRE) Országos Óvoda Programjának országos nyitó alapkőletétele is egyben. A program keretében hatvanhat óvoda épülése, bővítése és felújítása valósul meg harmincötmilliárd forintból.

– Az óvodánk alaptervén szerepelt ez a név: Áldás Református Óvoda. A tervezők azt mondták, ez csak felirat, semmire sem kötelez bennünket. De mi megszerettük ezt a nevet, mert benne van az életünk, a reménységünk, a hitünk, a szeretetünk – fogalmazott az ünnepséget megnyitó áhítatában Pintér Gyula a leendő óvoda névválasztásáról. A Kunszentmiklósi Református Egyházközség lelkésze hagyományos református köszöntésünkre utalva hozzátette: reméli, egyszer lesz a történetnek folytatása, és Békesség elnevezéssel idősek otthona is épül majd a településen. Hozzátette: – Jó megtapasztalni, hogy indulhat élet áldással, csodával. Szeretni az Istent, szeretni a gyermeket, szeretni a hazát – ez a küldetésünk. Hisszük, hogy ezt az intézményt is erre kaptuk.

kunszentmiklós alapkőletétel 3

Fotó: Hirling Bálint

Salacz László köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvodaprogram indulásának megvannak a maga előzményei, ezt „meg kellett alapoznia a református egyház évszázados tanításának és szolgálatának” – fogalmazott az országgyűlési képviselő, aki szerint világunkban az egyházak szerepe kiemelkedően fontos, hiszen minden generációnak szilárd erkölcsi alapot nyújtanak. – A vallás, a Biblia ismerete meggyőződéstől függetlenül iránymutatás lehet a mindennapi életre vonatkozóan. A hívőket olyan értékekkel, hozzáállással vértezi fel, amelyek iránytűként szolgálnak az életben – folytatta a politikus, aki úgy fogalmazott: örvendetes tény, hogy az egyházi oktatási intézmények és a bennük pallérozott gyermekek száma az utóbbi években jelentősen növekedett.

kunszentmiklós alapkőletétel

Az alapkőben időkapszulát helyeztek el, amelyben többek között a Reformátusok Lapja egyik számát, valamint az ünnepségen énekelt egyházi dalok szövegét és kottáját rejtették el.

Fotó: Hirling Bálint

– „…amikor Jézus a templomban volt, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének, és így szóltak hozzá: Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” (Mk 11,27–28) Ki az illetékes a gyermekek életével kapcsolatban? – tette fel a kérdést Balog Zoltán a Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igére és az aktuálpolitikai vitákra utalva, rögtön meg is válaszolva azt: – Amíg kiskorú a gyermek, a szülők. Övék a döntés felelőssége. Ha ezt el akarják venni tőlük, a világ rossz irányba indult el – fogalmazott a Zsinat lelkészi elnöke. Hozzátette: – A terület, amelyen elhelyezzük az alapkövet, szimbolikus, mert nem üres. Ahol állunk, ott bontás volt és lesz. Jó lenne megtanulni mindenkinek, aki felelősséget érez a következő generáció iránt: nincs olyan, hogy senki földje. Az ember, a gyermek lelke soha sem az. Ha mi nem építünk rá tartós és jövőt adó dolgokat, akkor majd más épít oda, amihez előbb bontani kell. Nincs üres lélek.

kunszentmiklós alapkőletétel 2

Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

Fotó: Hirling Bálint

Balog Zoltán szerint, ha a gyermekre Isten ajándékaként tekintünk, aszerint neveljük, nem lesz illetéktelen beavatkozás a lelkében. – Ez a legnagyobb védelem. Nem ijesztő tulajdonlás ez Isten részéről, hanem ajándék, annak megmutatása, hogy még mindig bízik bennünk: gyermekeket ad nekünk – mutatott rá a püspök, arra biztatva: Isten, a Szeretet hatalmával neveljük a kicsinyeket.

A programról

A Kunszentmiklósi Református Egyházközség által alapított háromcsoportos, új, modern óvodában hetvenöt új férőhely létesül. A beruházás várhatóan 2022 április végére készül el, az Áldás Református Óvoda a 2022-23-as nevelési évben kezdi meg munkáját.

A programon belül 3048 új óvodai férőhely és 354 új munkahely jön létre országszerte. A fejlesztés a kormány harmincötmilliárd forintos támogatásából valósul meg. Az óvodaprogramban korszerű, a mai kor színvonalának megfelelő óvodák épülnek. Harminchárom településen teljesen új óvoda épül, tizenhat helyszínen pedig már létező óvoda kap új épületet. Tizenhét helyszínen már meglévő intézmény felújítását, korszerűsítését végzik el.

A Dunamelléki Református Egyházkerületben huszonhárom intézményt érint a fejlesztés, amelyből tizenöt új építésű beruházás. A programnak köszönhetően 2021 szeptemberben Tabajdon már az új óvoda épületében, bővített kapacitással folytatódik az óvodai ellátás, Szentendrén az épület bővítése hamarosan lezárul, Lovasberényben és egy budapesti helyszínen is a befejezéshez közeledik már a beruházás.