Áhítat, 2010. január 20.

Lk 8,19-21
Peterdi Dániel főjegyző

Egyszer elmentek hozzá anyja és testvérei, de nem tudtak Jézushoz jutni a sokaság miatt.
Ezért tudtára adták neki: "Anyád és testvéreid kint állnak, és látni szeretnének."
Ő azonban így válaszolt: "Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják."

Lk 8,19-21

 

Úgy gondolom, hogy ha a jézusi életúttal tisztában vagyunk, akkor az első - legalábbis az én zsenge gyermekkori élményeimben - egy kicsit meghökkentem, amikor azt hallottam, hogy nem  volt egy felhőtlen viszony az atyafisággal, ami Jézus és családja dolgait jellemezte. Van egy-két olyan hely, az evangéliumokban, amelyek arról szólnak, hogy ez  a viszony finoman szólva bizonyos  felhőket hordott magán. Egyetlen helyet idézek: a Máté evangéliumában, mikor Jézus arról beszél a 10. részben, hogy miért is jött, és mondja, hogy nem békességet jött hozni, hanem hogy fegyvert bocsásson a földre, aztán folytatja, hogy meghasonlás lesz a fiú és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa között, és a 36. vers az igazán érdekes, ami nyilvánvalóan tapasztalatból leszűrt mondat, az embernek ellensége lesz az ő háza népe. A Márk evangéliuma tudósít arról, hogy amikor meghallotta az atyafiság Jézus tanítását, eljöttek, hogy megfogják őt, mert azt mondták, hogy magán kívül van. Finoman fogalmaz a szentíró, de azt jelzi, hogy nem volt minden zökkenőmentes, ahogy szoktuk mondani, a tál-csörömpölés előfordulhatott abban a családban is. Itt is egy ilyen hasonló szakasznak a gondolatait kell elemeznünk, mert arról szól, hogy amikor jelzik, hogy itt vannak a családtagjaid, akkor ő egészen más típusú közösségre gondol. Miért olyan nagyon fontos ez? Azért, mert nem elég ismételni, különösen Parthus hercege kapcsán, hogy a legfontosabb összeköttetés az nem a vérrokonság.  És a vér szava nyilvánvalóan meghatározó szó valamennyiünk életében, de nem a legfontosabb. Éppen Jézus valami többet nyújt, és többre akar elvezetni. Meghirdeti az Isten országának jelenlétét a maga tanításában, személyében közöttünk, és tanít is arról, hogy ha az ő minta-imáságát végiggondoljuk, aki megcselekszi az Atya akaratát, aki ráhangolódik teljességgel az Atya vezetésére, aki úgy gondolkodik, hogy legyen meg a földön az, ami a mennyben már megvan, azzal egész különleges kapcsolatba kerül, nyilván Istennel, az Atyával is, de talán egymással is. És erről azért beszél hitelesen, mert ki másban vesszük észre, hogy olyan tökéletes, mint a mennyei Atya. Jézus mindent odaáldozott azért, hogy ezt az akaratot kövesse, képviselje. Úgy tűnik, hogy merte vállalni annak a nehézségét, hogy akár ezeket a földi, vérbeli rokonsági szálakat se veszi olyan komolyan, mint az Atyával való kapcsolatot. Ez nekünk is jelent valamit, ha arra gondolunk, hogy Isten munkatársai vagyunk, sőt  Isten fiai vagyunk. Erről is beszél a Szentírás, mégpedig az első szülött fiú hűsége és helytállása következtében terjed ki ez a rokonság, vagy istenfiúság másokra is, akkor nekünk is meg kell tanulni valóban a ráhangolódást arra az atyai akaratra, amely kimondja Jézussal együtt: legyen meg a Te akaratod. A jézusi hűség és a jézusi emberekkel és Atyával való kapcsolat az tanít bennünket is arra a típusú hűségre, arra a típusú lojalitásra, amely - szerintem - felemeli a vérbeli kötődéseket  egy egészen más szintre. Innen kezdve nem is olyan mellékes téma, hogy miért fontos, hogy a családunk tagjai is hitben járjanak, hogy egy irányban gondolkozzunk. Minden közösségnek hasznára válik, ha hasonló célok, hasonló érdeklődés, hasonló életelvek vagy értékek mentén szerveződik egy barátság, egy házastársi kapcsolat, egy család, egy gyülekezet. Jézus helyére teszi a dolgot, és ilyen értelemben - bocsánat a csúnya magyar kifejezésért - transzcendálja a családot, felemeli mennyei körbe, és azt mondja, hogy ezek, akik hallgatnak az én Atyám szavára, és akik megcselekszik azokat, még fontosabb családtagok, mint az igazi, vér szerinti rokonok. A családot is az tartja össze, ami az Isten legfontosabb jellemzője, a szeretet. A szeretetet, hogy ha pláne tökéletességben másolni akarjuk, annak van egy érdekes tulajdonsága, hogy nem nagyon tűr meg maga mellett mást, mint hogy Jézus sem tűr meg az emberi szívben más hatalmasságokat. Ő tanít arról, hogy vagy az Atyát szolgáljátok vagy a Mammont. Kétfelé sántikálás az nem működik. Tessék eldönteni, hogy akkor hogy és mint. Ugyanígy vagyunk a szeretettel. Nekem mindig gyanúsak voltak azok az osztálytársaim vagy ismerőseim, akik rengeteg nagy baráti körrel rendelkeztek. Nekem egy igazi jó gyermekkori barátom volt, de az olyan életre kiható barátság, hogy a mai napig is tart, bár az ország két végén vagyunk szétdobva, és valahol nem is nagyon volt időm arra,hogy ilyen mélységben más komolyabb barátaim is legyenek. Mert hogy időt kell arra szánni, és mindenféle emberi kapcsolatra, ha komolyan vesszük, működtetni kell. Úgy gondolom, hogy ez a pár mondat a Lukács evangéliumában arról szól, hogy Jézus nem szétverni akarja a családot, nem lenullázza, nem semmisíti meg, hanem abba a magasságba emeli, amiben a gyülekezet, mint testvéri közösség kellene, hogy legyen, akik az Isten igéjén tájékozódnak, akik az Isten hangját, hívását meghallják, azok egy új típusú szeretetközösségbe jönnek össze, amit úgy hívunk, hogy gyülekezet. A keresztelőknél el szoktam mondani, hogy fontos a gyermeketek, aki a családba érkezett, de itt egy nagyobb család is befogad benneteket gyermeketekkel együtt, ezt pedig úgy hívják, hogy a gyülekezet. És ebből a szempontból - úgy gondolom - nem félreérthetők ezek a jézusi szavak és megfontolandók a mondanivalói. Különösen egy olyan helyzetben, ahol - szerintem - a magyar református ember a modern időkben ott tart, hogy sok mindenről beszélgethetünk egy presbiteri gyűlésen, csak meg ne kérdezzem az atyafiakat: és a gyerekeid, unokáid hol vannak?  Mert könnycseppeket fogok látni a szemekben, mert elszámoltathatatlan szülői és testvéri felelősségekről kellene beszélgetni. Pedig Jézus emlékeztet bennünket arra, hogy van család, mindenkinek van valamilyen vérbeli kötődése a családtagjaihoz, de ezt a közösséget be kellene emelni abba a mennyi kapcsolatrendszerbe, amiről Jézus beszél. Egyénenként váltott meg bennünket, és nemcsak az egyéni életünk megtartására jött el, hanem a közösségeink  újjáteremtésére, újjá alkotására is, amibe belefér, hogy én és az én házam népe az Úrnak szolgálok. Hogy a családban is munkáljon az a szándék, mert úgyse tudjuk olyan tökéletességbe megvalósítani, mint ahogy azt Jézus tette, hogy igen, mi szeretnénk az Isten akaratát követni. Ha pedig követjük, ha meghalljuk a szavát, ha ráhangolódunk erre, akkor már létezik a legkisebb gyülekezet, és nem lesznek olyan értelemben feszültségek, hogy először is megszállottnak vagy kicsit terheltnek gondolták a családtagjai Jézust. Aztán tudjuk nagyon jól a végét, Jézus halála és feltámadása után bizony ugyanazok a családtagok ott voltak a kezdődő keresztyénségnek a bölcsőjénél és szolgáltak. Ilyen értelemben is fontos, hogy végiggondoljuk az igazi kötődés lehetőségét Krisztusban és Krisztus által a nagy család és a kis család kapcsolatát.
Ámen

Csatolt állományok