29. püspöki beszámoló

Dr. Szabó István püspök beszámolója elhangzott a Dunamelléki Református Egyházkerületi Tanács 2020. február 26-án tartott ülésén, Budapesten

Főtiszteletű Egyházkerületi Tanács!

Munkaértekezleten vagyunk együtt, szokás szerint, tartva egyházi törvényeink rendjét, és tartva azt a rendet is, hogy megvártuk, míg elénk kerülhet a Zsinat költségvetése, amely a múlt héten készült el. Erről majd még szólok néhány szót. Csak ezt figyelembe véve tudja a mi Gazdasági Bizottságunk megalkotni a kerület költségvetését, hiszen azok az összegek, amelyeket működési támogatásként kapunk (az adó 1 %-ok felajánlásából, illetve azok kiegészítéséből), először a Zsinati Tanács előtt vannak, ott döntjük el, ott tudjuk meg, hogy Kerületünk mennyiből gazdálkodhat. Munkaértekezlet a mai azért is, mert a törvény megkívánja, hogy legkésőbb február végéig az egyházkerület is elkészítse a maga költségvetését. Addig, amíg ezt a költségvetést el nem fogadjuk, az előző év időarányos részével gazdálkodtunk, gazdálkodunk. Köszönettel és hálával tartozom az esperesi értekezletnek, illetve a Gazdasági Bizottságnak a fáradságos munkáért. Mint tudjuk, az elmúlt esztendőben több lett az adó 1%-ot felajánlók száma, és több lett a felajánlott összeg is, és többnek mutatkozott mindennek a kiegészítése is, amiről még az elmúlt év decembere elején kaptunk értesítést az államtitkárságtól. El is kezdődött esperesi értekezleten, illetve a Zsinati Elnökségben és Gazdasági Bizottságban is a kalkulálás, hogy ezt hogyan és miképpen tudjuk jól beosztani. Azonban a Zsinati Tanács ülése előtt két nappal érkezett egy levél az államtitkárságtól, hogy roppantul sajnálják, rosszul számoltak. De nem úgy folytatódott a levél, hogy több lett az új számítás eredménye, hanem kevesebb. Ezért újra kezdődött a Zsinat Gazdasági Bizottságában is a számolás, és a Kerület Gazdasági Bizottságának is többször újra át kellett gondolnia mindent. Külön köszönöm hát a Gazdasági Bizottságnak az intenzív munkáját. Mondhatni, az utolsó pillanatban készült el és kerül ide elénk idei költségvetésünk. Néhány általános megjegyzést és aztán néhány konkrétumot is szeretnék mondani.

Kerületünk most elkészült költségvetése a Dunamelléken megszokott hagyományokat követi, ezért mindjárt kezdjük azzal, amit nem tervezünk elkölteni: jól látható a költségvetési tartalék. Ha módunk volt rá, sosem készítettünk null-szaldós költségvetést, nem terveztük maradéktalanul elkölteni a bevételt, hanem mindig megpróbáltunk úgy gazdálkodni, hogy a következő esztendőre is maradjon tartalék, még akkor is, ha hozzá lehetett volna nyúlni. Ha most az ablakon kinéznek a tanács tagjai, már nem látják a Ráday Kollégium tűzkárt szenvedett szárnyát, gyakorlatilag a fele le van bontva, és a két oldalsó része is eltűnik húsvétig. Lám, vannak előre nem látható esetek, események, amelyek bekövetkeztén, bizony jó dolog, ha van tartalékunk. Most is így tervezzünk!

Választási évben vagyunk, ezt mindenki tudja. Ez a költségvetés azonban nem választási költségvetés. Ilyesmit más régiókban szoktak készíteni, az anyaszentegyház azonban másként gondol önmagára, mert hiszünk a Kátéban, hogy a világ teremtésétől fogva annak végezetéig él az anyaszentegyház. Másutt egy évre vagy négy évre, vagyis rövid időre készítenek költségvetést. Mi nem így gondolkodunk.

Még néhány általános megjegyzést hadd fűzzek ide. Lehet majd látni, amikor az adott tételhez érünk, hogy a kötelezettséggel terhelt bevételeknél szerepel egy jelentős, többmilliárdos összeg. Ez az összeg a Kollégium újraépítésére adott kormányzati támogatás részlete, mely már az elmúlt évben megérkezett. Reméljük, hogy hamarosan megkapjuk a másik részösszeget is, mert időközben elkészültek a tervek és a kiviteli tervek is, megkaptuk az építési engedélyeket is, csak néhány szakhatósági engedély hiányzik még, reményeink szerint előbb-utóbb ezeket is megkapjuk. Azokról a viharokról, amelyek az önkormányzati választások után itt, a Ráday Kollégium környékén támadtak, mindenki hallott már. A huzavona még tavaly november végén kezdődött, karácsony táján forrósodott fel, és mindmáig nem hűlt ki. A IX. kerület polgármester asszonya igen érdekesen fogadta azt a méltányossági kérelmünket, miszerint a bontáshoz és az építéshez szükséges területfoglalás díját csökkentse, mérsékelje. Az önkormányzat szabályrendelete szerint területfoglalásért díjat kell fizetni, ezt tudjuk és sosem vitattuk, félreértés ne essék. És nagyjából azt is tudtuk, hogy a másfél-két éves építkezés mekkora díjjal jár majd. Ezért fordultunk az Önkormányzathoz méltányossági kérelemmel, megjegyezve, hogy az Önkormányzat bármilyen döntését elfogadjuk. Méltányossági kérelem esetén nincs is helye fellebbezésnek. Kaphattunk volna egy választ, hogy nagyon sajnáljuk, nem áll módunkban kedvezményt adni, mi tudomásul vettük volna. Kaphattunk volna olyan választ is, hogy 10-15%-ot vagy egy konkrét összeget engednek, azt is tudomásul vettük volna. A IX. kerület vezetése azonban úgy gondolta, hogy inkább politikai ügyet csinál kérésünkből, testületi üléssel, közmeghallgatással, médiával, hangoskodással. Ebből pedig az lett, ami lett. Nem vagyunk kétségbeesve. Tegnap már az országgyűlés előtt forgott egy törvénymódosító javaslat, amely, hadd jegyezzem meg szerényen, sajnálom, hogy éppen a mi esetünk kapcsán került oda. Már rég el kellett volna dőlnie annak, hogy ha közérdekű beruházás történik, ráadásul kiemelt kormányprogramként, akkor abból ne zsírozzanak maguknak az önkormányzatok. Vidéki eseteket mondok, bár budapestit is tudnék mondani, önkormányzat összetételétől és pártállástól függetlenül, sőt... Mi dolog, ha egy településen uniós beruházás keretében buszmegállókat újítanak fel, és azoknak a megállónak a település lakói lesznek a haszonélvezői, ám az önkormányzat a munkák idejére közterületfoglalási díjat ró a kivitelezőkre? Mi dolog az, hogy valahol kormányzati beruházásból iskola épül vagy éppen kórházat újítanak fel egy adott település üdvére, javára, és az önkormányzat közterületfoglalási díjat ró ki a munkálatok idejére? Az, hogy a nagypolitikát a mi esetünk eszméltette azzal a nem túl szép kommunikációval, amelyben nekünk itt részünk volt, azt hiszem, igazolja, hogy mi nem akartunk semmilyen zavaros ügybe belebonyolódni, nem is kommunikáltunk, nem is nyilatkoztunk erről, én magam személy szerint minden média-megkeresést elutasítottam. De kérdezem, méltányos-e, erkölcsös-e, hogy egy önkormányzat odatartja a markát akkor is, amikor a település vagy a kerület lakói számára épül valami? Azt is tisztelettel jelzem, hogy mi csak azzal fordultunk a Kormányzathoz, hogy felújításunkat tegye kiemelt kormányzati beruházássá, hogy ekként a szakengedélyeket hamarabb megkaphassuk, mert az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy itt, a IX. kerületben még roppant birkózások várnának ránk. Nem áll jól ehhez az ügyhöz a jelenlegi önkormányzati vezetés. Tapasztaltuk, tapasztaljuk az akadékoskodást, a kötözködést, az időhúzást, és a hivatal packázását, ahogy Hamlet monológját Arany János fordítja. Mi csak azt szeretnénk, hogy a Hittudományi Kar mielőbb visszaköltözhessen, illetve az egész épület megújulhasson. De minden óra, minden nap, minden hét, ami packázással telik, felesleges időveszteség. Kérem ennek szíves tudomásul vételét.

Költségvetésünkben talál a tanácsülés egy másik kötelezettséggel terhelt tételsort is. Ez már lényegesen kevesebb, mint tavaly volt ugyanezen a fejezeti soron. Ez az a támogatás, aminek keretében a Dunamelléki Egyházkerület 134 nagyobb léptékű beruházást végezhet: többségében templomok, gyülekezeti házak és parókiák építése és felújítása. Befejeztünk egy 88 egységnyi energetikai felújtást is. Reményeink szerint a nagyobb programmal is el tudunk számolni ennek az évnek a végéig az Állami Vagyonkezelőnél. Ennek érdekében néhány esetben komoly küzdelmet folytatunk lelkipásztorokkal, gondnokokkal és presbitériumokkal, holott bő másfél esztendővel ezelőtt presbiteri határozatot hoztak, hogy a megjelölt programra vállalkoznak, és azt fogják elvégezni. Aztán időközben meggondolták magukat, mi viszont nem gondoltuk, nem gondolhattuk meg magunkat, erre aztán elindult a vitatkozás. Csak egy esetet mondok. Nyolc hónappal ezelőtt küldtünk egy gyülekezetünknek arról értesítést, hogy a rendelkezésre álló összeg keretéig tervezzenek, többet nem áll módunkban adni, külön nyomatékkal figyelmeztettük őket. Majd nyolc hónap eltelte után kiderült, hogy volumenében kétszeres épületet terveztettek, és engedélyeztettek is. Mielőtt tisztázó beszélgetésre került volna sor, a lelkipásztor és a gondnok úr felkolompolta a helyi országgyűlési képviselőt, majd levelében merészkedett leírni, hogy szerintük az egyházkerület nem támogatja az ő projektjüket. Aztán a megbeszélésen közölték is: dupla vagy semmi! De a 134 programból csak 3-4 ilyen esetünk volt. Ennyit eleve belekalkuláltunk az óemberbe és a földi valóságba. E helyen hadd köszönjem meg Veres Sándor főgondnok úr véghetetlen türelmét, ügyszeretetét, buzgóságát, állhatatosságát. Meg azt is, hogy ezen ügyek kapcsán mellesleg a dunamelléki püspök lelkigondozója is lett. Bizony, ha rajtam áll, én már rég borítottam volna nem túl kellemes zajok közepette. Köszönjük, köszönöm szépen főgondnok úr a türelmet! Mindannyiunk közös tisztességéért küzdünk, hiszen a támogatást az egyházkerület kapta, a felhasználásról hosszas mérlegelés után az egyházkerület vezetése és az esperesi értekezlet döntött, és a végén majd az egyházkerületnek kell elszámolni. Nem szeretném, ha illetékes helyeken fejünket lehajtva és kezünket széttárva kelljen mondanunk, hogy nagyon sajnáljuk, mi ezt nem tudtuk rendesen megcsinálni.

A tartalékelvről szóltam már. Ehhez még egy-két tételsort szeretnék megemlíteni. A tanács tagjai látni fogják, hogy az elmúlt két esztendő költségvetésétől eltérően egyházkerületünk költségvetése visszaáll egy korábbi rendre. Két éve az egyházmegyei építési alapokat megcsappantottuk, aminek az volt az oka, hogy szerettük volna a szolgálati gépkocsikat, elsősorban a szórványokban szolgáló lelkipásztorok szolgálati autóit újakra cserélni. Nagyon sok öreg, elhasznált, rossz állapotú autónk volt. Egy nagyobb beszerzéssel ezt meg tudtuk oldani, de ennek az építési alap látta kárát. Ezen most már túl vagyunk, tehát visszaállunk a régi rendre. E helyről is hadd kérjem az egyházmegyéket, espereseket, gondokokat, hogy ne átlagolva osszák szét, hanem bölcsen és megfontolással használják. Sőt buzdítom a megyéket is, ha van rá módjuk, képezzenek ebből is némi tartalékot. Tavaly is megtörtént, hogy beszakadt valahol egy templomtető, megrongálódott a parókia támfala, életveszélyessé vált egy-egy épület, tehát jelentkeztek olyan azonnal elvégzendő munkák, amelyre a gyülekezetnek nem volt pénzügyi tartaléka. Ezek az egyházmegyei építési alapok erről is tudnak gondoskodni.

Továbbá látni fogja az egyházkerületi tanács, hogy a gyülekezet plántálási programra külön összeg van beállítva. Ez a program 10 éve tart. Néhány héttel ezelőtt kaptam kézhez Lovas András nagytiszteletű úr alapos, minden részletre kiterjedő jelentését e programról. De nem volt rá idő, hogy esperesi értekezleten, gazdasági bizottsági értekezleten alaposan végig tárgyaljuk. Arra kérem tisztelettel az egyházkerületi tanácsot, hogy hagyjon annyi időt az esperesi értekezletnek, hogy ezt a tételsort még egyszer megvitassuk. Ugyanis vegyes a kép. Vannak olyan gyülekezetplántáló programok, amelyek kapcsán csak azt tudjuk mondani, hogy miért nem kezdtük előbb. Emberileg szólok. A szervezés hatékony. Több új gyülekezet alakult, templom és parókia épült, a közösség elindult az önálló gyülekezeti lét felé. Ami nemcsak azt jelenti, hogy anyagilag erősödnek, hanem komoly református közösségek jöttek létre. Istennek legyen ezért hála, és csak hibáztathatjuk magunkat, hogy nem 20 vagy 30 éve kezdtük el. Néhány esetben azonban szomorúak vagyunk, mert nem látjuk, hogy az elvetett mag szárba szökkenne. Bár finanszírozzuk a magvetőt és gondozzuk a szántóföldet, de úgy látszik, a magvető nem vet magot. Ilyen esetben az egyházkerületi határozatok érvényére kell hivatkoznunk: a gyülekezetplántáló programban való részvétel nem élethosszig tartó hitbizomány. Igen, tudjuk, sok oka lehet, hogy itt-ott nem működik a dolog. Talán rosszul mértük fel a lehetőségeket. Jézus is azt mondja a tanítványainak, hogy ahol nem fogadnak be benneteket, menjetek ki, és a port is verjétek le saruitokról. De talán nem alkalmas lelkipásztort bíztunk meg erre a feladatra. Mert ez sajátos feladat. Lelkipásztoraink sokféle kegyelmi ajándékkal bírnak. Hiszem is, tudom is. Vannak kitűnő prédikátorok, nagyszerű lelkigondozók, csodálatos tudósok, elmélyült lelki vezetők, fantasztikus szervezők, de Isten bölcsességében mégis csak úgy van, hogy a lelkipásztorok, magamat is beleértem, nem kapták meg egy csomagban a lelkipásztorsághoz szükséges valamennyi ajándékot. Kaptunk egyet, kaptunk kettőt, kaptunk hármat, de huszonötöt nem. És lehet, hogy rosszul döntöttünk, amikor egy lelkipásztort megbíztunk gyülekezetalapító feladattal. Mert lehet nagyszerű igehirdető, csodálatos lelkigondozó, de talán a szervezés ajándékát nem kapta meg. A konklúziót le kell vonni. Jelzem a tanácsnak, hogy a jelentések nyomán ezeket az eseteket ebben az esztendőben felül fogjuk vizsgálni. A legutóbbi esperesi értekezlet végén, késő este, amikor már nagyon fáradtak voltunk, és még mindig a költségvetésnél tartottunk, és nem tudtuk, elkészítjük-e a mai tanácsülésre, mondtam valamit az espereseknek. E tételsor kapcsán azt találtam mondani nekik (remélem, elfelejtették, úgyhogy most frissen fog a fülükbe hangzani): kicsit úgy érzem magam némelyik gyülekezetplántáló program kapcsán, mint Pomádé király, reszketek, hogy mikor kiabál be valaki, hogy a király meztelen. Mert arany, selyem, brokát, minden ráment a programra, és nincsen semmi. Aztán ma reggel megint elővettem a jelentéseket, és újra beleolvastam a programban részt vevő lelkipásztorok írásos jelentésébe, és azt láttam, hogy arra a kérdésre, hogy mik az örömei, ezt a választ írta egy lelkész: örömünk, hogy gyarapszik a gyülekezet, örülünk, hogy nő a hittanra járók száma, örülünk, hogy van már közösségi terünk, és a végén odaírta szerényen: de leginkább annak örülünk, hogy vannak megtérők. És már nem érzem magam annyira Pomádé királynak. Ez a történet az anyaszentegyház története. Az anyaszentegyház minden tevékenysége erről kell szóljon. Ha nincsenek megtérők, akkor Pomádé királyok vagyunk. Ha vannak megtérők, akkor hihetjük, hogy Isten Szentlelkének áldásával, hűséggel járunk el a szolgálatunkban.

Főtiszteletű Egyházkerületi Tanács! Köszönöm szépen türelmeteket. Jó munkát kívánok mindenkinek.