200 éve

Elmondta Szabó István püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorának Lélektől lélekig rovatában 2016. június 12-én

„A’ száz harmintz esztendeig szomorú poraiban és hamvaiban fekütt Helvétziai Vallástételt követő Pesti Refor-máta Ekklésia Isten ditsősségéhez való buzgóságából ennek a Templomnak építését az ÚR nevében elkezdette (…) Letette e Fundamentom követ ennek az Ekklésiának Fő Tagja, Hermine cs. k. Hertzeg Aszszony.” Az előbb felolvasott, régiesen hangzó szöveg valóban régi. Éppen 200 éve, június 12-én tették le a Kálvin téri református templom alapkövét. A feliratban emlegetett 130 esztendei nyomorúságból húszat mindenképpen ki kell vonni, hiszen 220 éve alakult meg a pesti református gyülekezet, s akkor még a városfalakon kívül, a Széna piacon, az Alföldről felkocsizó kereskedők és árusok fogadója mellett előbb egy bérházban, később egy kis parókiában gyülekeztek egybe. De 200 évvel ezelőtt telket vásároltak, és hozzákezdhettek a templom építéséhez. Több mint húsz évig épült. 1838-ban még elöntötte a nagy pesti árvíz, a II. világháború megrongálta, a legutóbbi években pedig a metróépítés során teljesen meg kellett erősíteni, és a munkák miatt a gyülekezet hosszú ideig nem is tudott benne istentiszteletet tartani. Ma a Kálvin-tériek erre a 200 évvel ezelőtti szép napra emlékeznek, és arra, hogy sem árvizek, sem háborúk, sem földrengések nem semmisítették meg  istentiszteleti helyüket. Amikor a templom alapkövét leteszik, akkor az imádságok előretekintenek a jó befejezésre. Amikor aztán templomot szentelnek, akkor az öröm és a hála hangjain Isten áldását kérik, hogy a hívő közösségnek lelki hajléka legyen az épület, ahol élő igével táplálkoznak, életükre útmutatást nyernek, gyászukban vigasztalást kapnak, a hívő közösséget gyakorolhatják, de mindenekelőtt Istent dicsőíthetik. Így is szól a 200 éve megírt emléktábla: Isten dicsőségéhez való buzgóságból kezdték a templomot építeni. S hogy milyenre sikerült a templom, hogy dicsérik-e majd később építészetét, művészetet meghatározó jellegét, nos, az mind csak függeléke az eredeti célnak. Azért is ünnepelnek ma a Kálvin-tériek, hogy megerősítsék magukat ebben a buzgóságban. Én pedig azért emlékezem meg erről, mert a kicsi pesti református gyülekezet nem lett volna képes a maga erejéből ezt a templomot megépíteni. Egész Magyarország közügyének tekintette és közadakozásból építette fel. A gazdagabb, erősebb, tehetősebb közösségek szívesen és Isten dicsőségéhez való buzgóságból áldoztak az építésre. Ezt a régi emléket, mi több, szokást újítottuk fel egyházunkban, amikor minden évben minden magyar református gyülekezet egy épülő templomra adakozik. Ez mindig a reformáció emléknapjához legközelebb eső vasárnap. De azt is szokásba hoztuk, hogy ha egy gyülekezet ünnepel, pl. 200 éves évfordulót, akkor a hálás szíveket arra buzdítjuk, hogy az isteni ajándékért hálából forduljanak segítséggel a szűkösebb helyzetben levők felé. Mert Isten dicsőségének legteljesebb szolgálata az, ha szabadon adjuk tovább, amit kegyelméből kaptunk.