„Ez a gyógyszer veszélyesebb, mint a betegség!” Elnézést, ha felcsigáztam volna az érdeklődést, de ezzel a régi mondással nem az oltóanyagok körüli vitához kívánok csatlakozni, s még kevésbé akarom beleártani magamat a gyógyszergyártók versengésébe, meg a kilátástalan politikai vitákba. Amikor lehetett, rögtön regisztráltam, aztán kivártam a soromat, megkaptam az oltásokat, és arra buzdítok általában is mindenkit: kérjen védőoltást – önmaga és embertársai egészsége érdekében.

A gyógyszer veszedelmesebb, mint a betegség – nos, ezt átvitt értelemben mondjuk, amikor bizonyos mozgalmak olyan társadalmat akarnak szervezni, amely nemhogy megoldana egy-egy közbajt, hanem még nagyobb nyomorúságot zúdít a világra. Mifelénk, például, pár évtizede a bűnök bűnének kiáltották ki a magántulajdont, és úgy tartották, hogy boldog társadalom csak akkor jöhet létre, ha eltörlik az önzés tárgyát, és ezzel megszüntetik a társadalmi osztályképződés gyökerét, a materiális javak hajhászását. Mi roppant sok nyomorúság árán valahogy megúsztuk, mások már kevésbé, Pol Pot világmegváltó őrjöngésébe Kambodzsa negyede belepusztult.

Most pedig, mondják, megérkezett hozzánk is (szerintem visszatért vagy, el sem ment) a „fehér felsőbbrendűség” elleni harc ideológiája, amely azt hirdeti, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek oka a fehér faj felsőbbrendűségének bűnös képzetében van, amely mélyen belegyökerezett a jogalkotásba, a kulturális habitusokba, az egész életbe. Olyannyira, hogy az Egyesült Államokban még a fekete rabszolgák kései leszármazottai, aztán a latin-amerikai bevándorlók és a gyarmatosítást túlélő indiánok is mind-mind lehetnek a fehér felsőbbrendűség képviselői, már amennyiben nem akarják a bűnös rendszert lebontani. Bizony, ilyen dialektikus ez az anti-rasszista program; épp annyira, mint volt egykor a dialektikus materializmus.

Az első dialektika az volt, hogy a kulák ugyan hiába vélte magáról, hogy ő nem kizsákmányoló, hiszen csak pár hektár földje volt, ha a bolsevik mindentudás annak tartotta, máris a társadalom férge lett belőle. Az átlag amerikai hiába gondolja magáról, hogy ő nem rasszista, elég, ha a mindentudó anti-rasszisták annak tartják. A másik dialektika pedig az volt, hogy a kulákot kitelepítették, a párttitkárnak azonban mégiscsak járt egy dácsa. Mindenki egyenlő, de voltak-vannak egyenlőbbek. Kérdezem azonban: megszűnt-e az önzés azzal, hogy mindenki számára kötelezővé tették a szegénységet? És megszűnik-e a rasszizmus azzal, hogy mindenkiből anti-rasszistát csinálunk? Mifelénk tehát van valami tapasztalat a mindentudó eszmék világ-rontó eredményeiről (amikor az orvosság nagyobb bajt hozott, mint volt maga a betegség).

És hadd fordítsak máris a szón: ezekkel a fonák ideológiákkal ijesztgetve nem lehet leplezni a rosszat. Például a rasszizmust. Nekem évekig cigányfiú volt a padtársam az általános iskolában; barátok is lettünk, mert sejtettük, hogy mi ketten, a papgyerek meg a cigány csávó büntetésből ülünk egymás mellett, és nem azért, mert ugyanaz volt a keresztnevünk. Nem a rendszer okán, hanem annak ellenére lettünk barátok.

Bizony, van rasszizmus, és ezt az anti-rasszisták ámokfutása sem kisebbítheti. És van tolvajlás is, ezt pedig a magánvagyont eltörlő ideológiák sem takarhatják el. Van bűn, ezt az ateizmus hőbörgése sem feledtetheti.

Sajnálom, ha valaki azt gondolta volna, hogy a fehér és paternalista világ lebontására tett összes ostoba ötlet és veszedelmes intézkedés kizárólag csakis az amerikaiak vagy a volt gyarmattartó országok problémája, és ha ebből hozzánk elérkezik valami, ahhoz legfeljebb a bukott eszmék használtruha-boltjában lehet hozzájutni. Az eredendő bűn okán beállott létrontás egyetemes, és leginkább mindig valami megváltó tudás révült képzetében jelentkezik.

Éppen ezt mondta nekem valaki egyszer: ezek az ideológiák az eredendő bűn szekularizált változatai. Inkább a következményei, mondom én. Az eredendő bűnről egy konkrét történet szól, konkrét valóságos emberekkel (Ádám és Éva). És az esendő ember megváltását is egy valóságos ember és valóságos Isten, Krisztus végezte el. Emitt egy-egy ideológia kényszerzubbonyába öltöztetnék az embert, amelynek ha nem engedelmeskedik, ha tehát nem elég elnyomott és ezért nem elég anti-rasszista, és nem elég önfelszabadító és más-felszabadító, akkor csakis a rossz zsoldosa lehet. Mondjuk ki bátran: a konkrét embernek, a konkrét szenvedőnek és a konkrét vétkesnek van szüksége megváltásra; a tiszta élet és a szeretet hiányát nem foltozza ki öngyűlölet és önáltatás. Azzal senki sem váltja meg magát, hogy bizton tudni véli, hogyan kell megváltani a másikat! A világot lehet ide-oda taszítgatni és gyógyszer helyett mérget javallani a bajra. Bizonnyal. De ne feledjük, a védőoltást sem általában egy-egy társadalom kapja!