Virágvasárnapra való

Elmondta Szabó István püspök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság műsorának Lélektől lélekig rovatában 2015. március 29-én

 

Virágvasárnapra való szép mondatot idézek: „A kegyelem a dicsőség kezdete, a dicsőség a kegyelem beteljesedése." Jonathan Edwardstól való a mondat, aki a 17. század derekán élt, s már kamaszkorában zseniális tudományos tanulmányt írt a repülő pókokról. S a természet szépségében meglátta a Teremtő dicsőségét. Igaz, akkoriban még nem volt kötelező a tudósnak ateistának lennie, és a hívő is lehetett tudós. S akkoriban nem volt szokás a dicsőséget és a kegyelmet kettészakítani. S éppen virágvasárnap sejthetünk meg valamit ennek a titkából. A virágvasárnap is vasárnap, amely mindig kegyelem-nap, és ezért az isteni dicsőség kezdete. Nem ember-alázó, hanem ember-szabadító kegyelem ez. Nem zár, hanem nyit. Nem zárja be az embert megrögzöttségeibe, szabadságnak hazudott kényszereibe, hanem éppenséggel kinyitja a végtelenre, legalábbis emlékezteti, hogy egybefoltozott javaink szűkös világából kitekinthetünk egy tágasabb jó felé.

Mindig kegyelemmel kezdődik a dicsőség. Vagyis szabadítással, feloldozással, nyitással, kilépéssel a lét-tömlöcből. Az ugyanis nem szabadság, ha a börtön-körleten belül éppenséggel nyitva van minden ajtó, de mégiscsak szögesdrótok között vagyunk. Mi azt a nyitányt ünnepeljük virágvasárnap, amikor a szent városba bevonul a szabadító Krisztus ­- szamárháton. Dicsőségét elrejti kegyelmébe. Így királyi fensége majd csak a keresztfa alázatában tárul majd fel és feltámadásában érkezik hozzánk.

És a dicsőség a kegyelem beteljesedése. Mert a kegyelem nem úri gesztus, hanem egy egészen új élettörténet kiteljesedése. Jézus példázata szerint amikor valakinek elengedik kifizethetetlen adósságát, egyúttal el is kötelezik: szabad lesz - a szabadság az egyetlen kötelesség. Aki a megfizethetetlen, a teljesíthetetlen alól kap feloldozást, az utána hálás emberként köteles feloldozni embertársát a teljesíthetetlen alól. Ezzel teljesedik a kegyelem. És ez az Isten dicsősége. A próféta szerint Isten nem adja másnak dicsőségét. Nem adja embernek, hamis istennek, istenkedő eszméknek. Mindig Ő marad a dicsőség forrása és a középpontja. Viszont bevonja és megajándékozza vele az embert - ez a kegyelem. A kegyelem a dicsőség kezdete, a dicsőség a kegyelem beteljesedése. Krisztus kereszthalála és feltámadása által: új életre, új világra, Isten-gyermekségre. Virágvasárnap párja a húsvét lesz: a dicsőségben felsejlik a kegyelem, a kegyelemben tükröződik a dicsőség. A vasárnap ezért nem az utolsó nap, hanem a végső beteljesedés kezdete.