Az ember időről időre érzi, hogy ki van szolgáltatva nála hatalmasabb erőknek, ezért valahogy befolyást szeretne gyakorolni rájuk - ez az oka annak, hogy egy kilencvenes évekbeli reprezentatív felmérés szerint a nem hívő nyugat-európaiak csaknem fele imádkozik szorult helyzetben - hívta fel a figyelmet Németh Dávid professzor. „A hit első mécsese az imádság, ez lobban fel először, és ez az utolsó mécses is, amely kialszik, ha valaki megrendül a hitében, vagy amikor a halálos ágyon fekszik" - fogalmazott.

Értelmet találni
Gyakran kéréseinkkel fordulunk Istenhez, de miért is tesszük, ha Ő úgyis mindent tud? - tudakoltuk a református teológiai tanártól. „Fontos, hogy ami bennünk van, mi is végiggondolhassuk és kimondhassuk Isten színe előtt. De az imádságban nemcsak kérni lehet, hanem hálát adni is. A Zsoltárok könyvében különféle imádságok találhatók. Van, amikor az imádkozó imádság közben lel rá valaminek az értelmére, ami addig titok vagy nehezen elhordozható valóság volt előtte. A 73. zsoltár épp egy olyan folyamatot mutat be, amelyben a hívő értetlenül áll azelőtt, hogy a hitetlenek jólétben élnek, míg ő hűsége ellenére is mindig megbotlik. A fordulatot az hozza meg számára, amikor elmegy az Isten templomába, ugyanis ott megtudja, milyen végük lesz azoknak, akik Istent megvetik. Ima közben megvilágosodhat előttünk is, mi Isten rendje, gondolata, terve a világgal, a körülöttem lévőkkel és velem. Ebben pedig értelmet találva megnyugodhatunk. Ahogy a zsoltáros is, amikor az Úr elé visz egy számára érthetetlen valóságelemet, megváltozik a szemléletmódja, és felfakad benne a hitvallás, a dicséret."

Vannak továbbá olyan zsoltárok, amelyben az imádkozó lelki feszültségeitől szabadul meg. A panaszzsoltárok egy része például belső vívódások, félelmek Isten elé viteléről és a nála talált megnyugvásról szólnak - folytatja Németh Dávid. „A halálfélelem, a szomorúság, a bűntudat, a veszteség, a betegség krízishelyzetet idézhetnek elő. Ha az ember lelki bajait az Isten elé viszi, lelkében rend teremtődik, mert Isten közelségének az erőterében rendeződnek a dolgok.
Találunk a zsoltárok között olyan imádságokat is, amelyek a társas kapcsolatok helyreállítását szolgálják: ellenségeskedésből, elhagyatottságból mutatják meg a kiutat, miközben a zsoltáros Istenre bízza a megoldást."

Egymás terhét
Az embertársi kapcsolatokért való könyörgést azonban nemcsak a konfliktusok feloldásának vágya motiválhatja. „Mások terheit is komolyan vehetem, és Isten elé vihetem. Ezzel minőségi változás következhet be az emberi kapcsolataimban is" - vélekedik a professzor.
„Pál mondja, hogy egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be Krisztus törvényét (vö. Galatákhoz írt levél, 6. rész, 2. vers). Optimális esetben a hívők közösségében senki sem érezheti, hogy magára van hagyatva az élete küzdelmeiben. Még azt sem, hogy csak az Isten tekint rá, mert vannak, akik együtt hordozzák a terheit vele Isten előtt. Van, hogy meggyengülnek emberek, már-már nem tudnak imádkozni, mert bajukban panaszuk van Istennel szemben, Őt vádolják, Őt okolják. Lehet, hogy nem mondják ki, csak a lelkük mélyén éreznek ilyesmiket, de milyen jó, ha ilyenkor valaki erős hittel melléjük áll és Isten elé viszi, amit ő nem akar."

Vannak, akik évtizedekig imádkoznak szerettükért. „Jézus ugyan mondja, hogy aki kitart, az meghallgattatik (vö. Lukács evangéliuma 11. rész, 5-13. vers), mégsem maga a kitartás a meghallgattatás garanciája, hanem az hogy Isten látja, milyen fontos nekem az a kérés, amit elé viszek, és nem is az enyém, hanem a másiké. Ő tekintettel van arra, mi az, amit nagyon a szívünkön viselünk. Komolyan veszi és választ ad rá."

Meghallgat-e Isten?
Az imádságaink meghallgattatásával kapcsolatos kétségek mindig a hit gyengeségére utalnak - véli Németh Dávid. Pedig az imádság alapja épp a bizalom. „Sokan nem is tartják számon, hogy meghallgattattak-e a kéréseik vagy sem, vagy pedig eleve kétségeik vannak efelől, mégsem merik megtenni, hogy nem imádkoznak. Pedig Isten mindig válaszol, csak nem mindig azt, amit én akarok hallani. Amikor imádkozunk, nem számlát nyújtunk be, hanem Isten akaratára hangolódunk. Az imádság értelme nem az, hogy Isten megadja-e vagy azt adja-e, amit én kívánok, hanem az, hogy rábíztam-e az Istenre a dolgaimat. Ha igen, a bizalmamban az is benne van, hogy ami ezután történik, a javamra szolgál."

A felnőtt és Isten párbeszéde
Csodaváró, majd adok-kapok jellegű imádság, aztán bizalmas beszélgetés, végül párbeszéd - így fejlődik az imaélet az ember személyiségfejlődésével párhuzamosan, magyarázza a professzor. „A református kegyességnek két fő tartóoszlopa van: az Ige és az imádság. Ez adja a dialogikusságot is: Isten szól és én válaszolok, én szólok és az Isten válaszol."

Mi a válasz?
Kérdés persze, hogyan tudjuk dekódolni Isten válaszát. Németh Dávid szerint nem egy hang megszólalására kell fülelnünk, amikor válaszra várunk. „Nem kell várnunk valami különös isteni kinyilatkoztatást, mert az már megtörtént. Isten azért adta az Ő Igéjét, hogy ott keressük a választ. Isten, persze, más módon is „beleszól" az ember életébe. Szentlelke által békességet teremt bennem, rendbe teszi a gondolataimat, az érzelmeimet, vagyis a válasz számomra mindig a megnyugvás. Például, Isten előtt gondolok végig választási lehetőségeket, és nagyon határozottan érzem, hogy az egyik mellett kiköthetek. Mivel az Istennel beszélgetve történt ez, biztos vagyok abban, hogy Isten emelte ki a három-négy lehetőség közül azt az egyet, amit Ő tanácsol nekem. Vagy amikor düh, sértettség vagy éppen szeretet, vonzódás indulatai kavarognak bennem, és megnyugszom, akkor feleletet kaptam az imádságomra, mert Isten az Ő Lelke által rendet teremtett ott, ahol rendetlenség volt."

Szüntelen imádkozni?
Reformátori értelemben az egész életünk imádság - folytatja Németh Dávid. „Pál apostol azt mondja: szüntelen imádkozzatok (vö. Thesszalonikaiakhoz írt első levél 1. rész, 17. vers). Ez nem jelenti, hogy állandóan összekulcsolt kezekkel jövök-megyek a világban és beverem a fejem az első utcasarkon, hanem azt, hogy Isten iránt nyitott az életem. Mindenben Istenre gondolva járok el, engedem, hogy mindenhez köze legyen. Istennek úgyis mindenhez köze van, de ki kívánom fejezni, hogy örülök ennek és akarom, hogy így legyen."

Bárhol, bármikor
Bárhol, bármikor lehet imádkozni, és nemcsak a kimondott szó lehet ima - állítja a professzor. „Gyakran előfordul, hogy megyek az utcán vagy ülök a metróban és imádsággá válik, amit magamban gondolok. Talán magamban meg is fogalmazom, hogy hálás vagyok, Istenem, vagy kérlek, tekints le rám. Máskor csak az Isten színe előtt végiggondolok dolgokat az életemben, de legyen tudatos, hogy ezt Isten előtt tettem, mert akkor történik meg a ráhagyatkozás. Az emberi esendőségünk miatt azonban az is fontos, hogy legyenek csendességeink, rendszeresen. Naponta szánjunk arra időt, hogy az Isten előtt rendezzük, rendezni engedjük a dolgainkat - legjobb, ha ez egyben az igeolvasás ideje is."

Számít a testtartás
Elvileg semmi szerepük nincs az imádságnak keretet adó formalitásoknak, gyakorlatilag mégis számíthatnak - mondja Németh Dávid. „Hozzátartozik a lelkünk működéséhez, hogy a testünk is működik, méghozzá együttműködik. A formák mindig hozzáadnak valamit a tartalomhoz, legalább annyit, hogy intenek, figyelmeztetnek valamire - az imádkozás setében összeszedettségre, koncentráltságra. A katolikusoknál nagy jelentősége van annak, hogy hogyan, milyen testtartásban imádkoznak. XXIII. János pápa mondta egyszer, hogy az ember akkor a legnagyobb, amikor térdel. Ebben az is benne van, hogy a gesztusban, a testtartásban kifejezek valamit, amihez hozzáigazodik a lelkem. Ha meghajtom a fejem, ha összeteszem a kezem, ha letérdelek, akkor lélekben is letérdelek, lélekben is összeszedetté válok, lélekben is megalázom magam Isten előtt."

Saját szavainkkal
A kötött imákkal szemben azonban a saját szavainkkal elmondott imádságokat ajánlja a református teológus. „A saját imádságainknak közvetlenebbül van dialógusjellege, de ne felejtsük el például az úri imát - jóllehet, Jézus nem azt mondta, hogy ezt imádkozzátok, hanem azt, hogy így imádkozzatok. Vagyis, mintát adott arra, hogyan imádkozzanak mindazok, akik az Ő tanítványai. Az egyház mégis úgy hagyományozta tovább Jézus szavait, a Miatyánkot, hogy újra és újra elismétli. Ezt nem tartom rossznak, már csak azért sem, mert nagyon mély értelmű imádságról van szó. Minden szava, mondata újra és újra átgondolandó és komolyan veendő. A kötött imádságokért ugyanakkor azért nem lelkesedem, mert könnyen automatizmussá válhatnak, kiüresedhetnek, hamis elvárások kapcsolódhatnak hozzájuk - gondolván, ha sokszor mondom el, nagyobb a hatása. Így már kevésbé illenek a felnőtt, érett ember hitéhez."

Mint a nyelvtanulás
Nemcsak kérni és hálát adni lehet, „csak" a kapcsolattartás kedvéért is beszélgethetünk Istennel. „A mély embertársi kapcsolatok példáján érzékeljük, hogy beszélnünk kell egymással, akkor is, ha nincs különösebben mondandónk."
Aki pedig imádkozik, az folyamatosan fejlődik is benne. „Ez olyan, mint a nyelvtanulás: ha beszélgetek olyanokkal, akik a megtanulni vágyott nyelvet beszélik, én is fejlődöm. Ha sokat beszélgetek az Istennel, fejlődik az imaéletem, és könnyebben felismerem és megértem az Ő hangját."

Istennel és egymással is
Katolikusok és protestánsok hallgatják az Igét és imádkoznak együtt az ökumenikus imahét összejövetelein. "Azok, akik ugyanazt az Istent tartják Istenüknek, azok az Isten felé fordulás legelemibb cselekményében is együtt kell, hogy legyenek, imádkozó közösségben" - vélekedik Németh Dávid. "Ebbe legszívesebben beleérteném a zsidóságot is, mert ők is ugyanazt az Istent hívják segítségül, akit mi. Legalább az imádságot tekintve közös nevezőt találhatnánk mi, akik ugyanannak az Atyának a gyermekei vagyunk. Nekem fáj az is, ha a keresztyénségen belül nem mindenütt teljes az ökumené az imahéten. Sajnos, elég nagy számban vannak gyülekezetek Magyarországon, ahol protestánsok és katolikusok fenntartással vannak egymás iránt."

Pedig Jézus azzal biztatja az övéit, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevében, Ő is ott van közöttük (vö. Máté evangéliuma 18. rész, 20. vers). „Jézus itt a minimumot fogalmazza meg, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy nincs hívő élet magányosan. Egészséges imaélet is mindig csak közösségben van, egymással való szoros testvéri kapcsolatban. Jézus arra akar biztatni mindenkit, aki az Ő nevét vallja, hogy keresse a másikat, aki szintén Hozzá fordulva imádkozik. Ne elégedjen meg azzal, hogy elmondta a saját imáját és ezzel ápolta az Istennel való kapcsolatát. Azoknak, akik készek Istenhez fordulni, egymáshoz is oda kell fordulniuk.

Jakus Ágnes