Amitől újra ragyognak a szemek

Kossuth-kiflivel, nótázással, a Talpra, magyarral és kedves Petőfi-verseik felidézésével készültek március 15-e megünneplésére a budapesti Schweitzer Albert Református Szeretetotthon lakói.

A juhász búja, a szeptemberi végi gyógyfüvekből szedett Kerti virágok vagy a Kutyafája névre hallgató teákból is választhattak a rögtönzött Pilvax kávéház vendégei.
A Schweitzer Otthon munkatársai, lakói és a budapesti református teológia verspincérei megzenésített versekkel, a Pesti Hírlap korabeli számával, valamint az egykori Pilvax Kávéház forradalmi előkészületeiről szóló kisfilmmel emlékeztek az 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra.

„Minden sorát élveztem az itt elhangzott verseknek, majdnem mindegyiket én magam is együtt szavaltam az előadóval” – árulta el portálunknak az irodalmi kávéház egyik vendége, Horváthné Rigó Mária néni. Az idősotthon lakója kérésünkre felidézte fiatal kora március 15-ei ünnepségeit is. „Gyermekkoromban jó melegek voltak, emlékszem, általában nyári ruhában ünnepeltünk. Akkor is az irodalom itatta át ezeket a megemlékezéseket, amit mindig is nagyon szerettem” – mondta.

Molnár Gyula egykori kántortanító arról beszélt: pedagógiai pályafutása során minden alkalmat megragadott arra, hogy Petőfi Sándor költeményeit dalok formájában is közismertté tegye. „Bennem az az érzés van most, amiben nevelkedtem” – árulta el az irodalmi kávéház műsorát követően. „Református elemi iskolába jártam, Nagykőrösön református tanítóképzőt végeztem, és ez a szellem a mai napig is bennem van.” Mint mondta, Petőfi nemcsak a költészetét adta a hazának, hanem az életét is, példamutatására pedig éppen versei megtanításával lehet nevelni az utókort. „A Kis lak áll a nagy Duna mentében… kezdetű vers leírja, hogy az embert vágyai vezérlik, ezért egyre távolabb merészkedik szülőfalujától. De az ének azzal zárul, hogy Ah, ha tudná, mily nyomorban élek – vagyis nem mind arany, ami fénylik, nem biztos, hogy máshol sokkal jobb élet vár ránk.”

Gyula bácsi bámulatos emlékezőtehetségének köszönhetően felidézte azt a versikét is, amelyet első osztályos korában szavalt a rákoscsabai Kossuth-szobornál: „Három színű a magyar nemzeti lobogó,/ mind a három becsülettel ragyogó,/ odakiáltjuk a világnak:/ igazságot Magyarországnak!”

A Schweitzer Otthonban rendezett irodalmi kávéház egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a fiatal önkéntesek a nemzeti színű szalagot az idősek gallérjára tűzték. Ez nekik megtiszteltetést, a szép korúaknak pedig leghőbb érzéseik újbóli átélését jelentette. Az idősotthon egyik lakója megosztotta azt is, Petőfi úti levelei milyen Kárpát-medencei utazásokra hívták – egyfajta verses zarándoklaton vett részt fiatalon.

Bölcsföldi András és barátai, a Schweitzer Otthon meghívott vendégei gyakran szerveznek hasonló, tematikus kávéházakat egyházi rendezvények alkalmából református közösségek számára. A budapesti teológia spirituális-lelkésze elmondta: a Pilvax Kávéházban a forradalom hetében a 48-as események szellemiségét idézték meg, emlékeztek a 175 éve született Petőfi Sándorra, de a műsort áthatotta a várva-várt tavaszi hangulat is, amelyhez ugyanúgy hozzátartozik a szabadság és a szerelem, mint a legismertebb magyar költő életművéhez.

„Nagyon szép volt, amikor egyik önkéntesünk a Nemzeti dalt szavalta, és egyre több ajak megnyílt, egyre többen mondták vele együtt az indulót, míg végül az idősek kórusban skandálták a refrént. Az is megható pillanat volt, amikor a Himnusz felcsendülésekor – annak ellenére, hogy egészségi állapotukra való tekintettel megegyeztünk abban, hogy senkinek sem kell felállnia – egyre többen tolták arrébb a széküket, és szépen, egymás után lassan kiegyenesedtek. Érezhető volt, hogy nem azért teszik, mert így illik. Egyszerűen újra erőre kaptak, szerették volna méltóképpen elénekelni a nemzeti imádságot. Ennek a nemzedéknek a tartása példaértékű” – fogalmazott a lelkész.

„Amikor programot szervezek, mindig abból indulok ki, mi az idősek szíve vágya. A nénik jelezték, hogy korábban is voltak irodalmi műsorok, és szeretnék, ha ez újból rendszeressé válna. Ezért most már minden hónapban egyszer tartunk irodalmi délutánokat, amelyek interaktívak, tehát ők is hozhatnak verseket, idézeteket és megoszthatják őket egymással” – számolt be a Schweitzer Otthon programszervezője, Kis Reni. Szerinte félreértelmezésen alapul az a tévhit, hogy az időseket gyermekként kezelik. „Ők olyan bölcs értelemmel megáldott nénik és bácsik, akikben nagyon sok kincs ott van kiaknázatlanul. Nem szeretnénk, ha ezeket az értékeket magukkal vinnék, hiszen rengeteget lehet tőlük tanulni. Ők is sokat tanulnak egymástól, a közösség erejét pedig az adja, hogy mindenki hozzáteszi a magáét az ilyen alkalmakhoz.”

A lelkigondozóként is tevékenykedő munkatárs szerint a hasonló szabadidős programoknak azért van jelentősége, mert ebben az életkorban az időseknek újra meg kell fogalmazniuk olyan életcélokat, amelyek révén teljesnek érezhetik magukat, és amelyek értelmet adnak az életüknek. „Az otthon lakóinak többségét nyolcvan éven felüliek alkotják. Ők egy különleges korosztály, akik keresztülmentek háborúkon, olyan küzdelmeket folytattak, amelyeket mi nem ismerünk. Ezeket az időseket mégis gyakran elfogja az az érzés, hogy semmi életcéljuk nem maradt, különösen, mivel távolabb kerültek a családjuktól, megszokott közegüktől. Emiatt kezdtem el azon gondolkodni, hogy mit adhatnék nekik cserébe. Sokat beszélgetek velük, hogy feltérképezzem, melyikük számára mi az a tevékenység, mi az a még meg nem valósult személyes álom, ami új lendületet adhat nekik, továbbéltetheti őket. A 95 éves Gitta néni például ismét hegedülni kezdett, és karácsonykor fel is lépett az otthon lakói előtt. Bori néni verseket írt, amit egész életében titkolt. Most azon dolgozom, hogyan próbáljuk feldolgozni az asztalfiókban maradt kéziratokat. Már egy meglepetés előadást szerveztem is a verseiből ide, az otthonba, amelyre a családtagjait is meghívtam. Van egy gondozottunk, aki művészi szinten zongorázott korábban, ő hangversennyel örvendeztetett meg minket. Ezek a fellépések óriási hatással vannak nemcsak az előadókra, de az otthon többi lakójára is. Sokan elcsodálkoznak, hogy az a néni újra zongorázik? Ettől mindnyájan erőre kapnak. Arra is próbáljuk ösztönözni őket, hogy lehet hibázni is. Ha valaki ki mer állni a többiek elé, szép lassan az egész társaság feloldódik, kapcsolódik hozzá énekkel, történetekkel.”

A Schweitzer Otthonban rendeztek már nótaestet is, Kis Reni szerint ilyenkor a demenciával élőkben is felelevenednek ifjúkoruk kedvelt énekei. „A régi, tanult dolgok nem vesznek el. Amikor elszavalnak vagy elénekelnek egy verset vagy dalt, akkor az idősekben visszajönnek a régi emlékek, újra átélik azokat a jó érzéseket, azt a biztonságot, amit az életük tavasza nyújtott nekik.

Kivirágoznak, az arcuk ragyog. Legutóbb például felöltöztem széki ruhába, így mentem végig a folyosókon, hogy meghívjam a lakókat a nótázásra. Egy bácsi megállított, láttam rajta, hogy mennyire megfogja ez az öltözet. Kérdeztem tőle, hogy tetszik ismerni ezt a ruhát? Azt mondja, persze, ebben forgattam a lányokat fiatalkoromban. Látni kellett volna azt a csillogást a szemében! Egy-egy ilyen program hatását napokig, sőt, néha hetekig lehet érezni.”

Jakus Ágnes
Képek: Füle Tamás