Túl nagy becsben tartjuk, aztán néha elfelejtkezünk róla. Van, hogy alig várjuk, hogy kézbe vehessük, és van, hogy félve nyitjuk ki.  Olykor álmoskönyvként funkcionál vagy fedezékként, ami mögé elbújhatunk. Kiragadunk belőle egy-egy mondatot, vagy próbáljuk átlátni az egészet, rákeresünk benne egy-egy szóra, fogalomra, és időről időre fogadalmat teszünk, hogy ezután rendszeresen olvasni fogjuk. Legalizálhatjuk vele alkalmatlanságunkat, hisz a tanítványok sem voltak tökéletesek, biztatásra lelhetünk a sorok között, vagy épp elbizonytalanodunk olvasás közben, ha nem értünk valamit. Megszólítanak a sorok vagy velünk hallgatnak, és olykor elnémulnak.

Bennem sok hiedelem élt gyermekkoromból ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az úrasztalán lévőhöz hozzá sem mertem nyúlni, és alapvetően volt bennem egyfajta félelem a szentsége, bonyolultsága, a keletkezésének misztikuma miatt. Később, a lelki könyveket felfedezve, volt olyan időszak is, amikor eljelentéktelenedett, lekerült az alsó polcra.

A számomra érthetetlen fejezeteket, vagy ahol Isten részéről igazságtalanságot éreztem, vagy emberi oldalon gyarlóságot, szemöldökömet ráncolva olvastam, majd gyorsan le is tettem, mert azt hittem, hogy így nem szabad kézbe venni. Hanem csak áhítattal és teljes elfogadással.

Hosszú időbe tellett, amíg meg tudtam fogalmazni, hogy a Bibliában van egy emberi oldal és egy isteni. Az isteni tökéletes, az emberi nem. Történetek, sorsok, személyiségek, bűnök, konfliktusok elevenednek meg a szemünk előtt. Pont úgy, mint ma, ha körülnézünk a családunkban, gyülekezetünkben, munkahelyünkön. És a Biblia arra hív, hogy körülnézzünk.

Mit sem ér, ha ismerem és csodálom a bibliai hősök történetét, de nem tudom a körülöttem élőkét. Mit sem ér, ha tudok száz Igét igehellyel, de nem tudom, hogy mivel küzd a közvetlen kollégám. Mit sem ér, ha rendszeresen, szabályosan olvasom ezt a könyvet, de nem tudok, nem merek szeretni. Mit sem ér, ha ismerem az tanítványok talentumait, küldetését, be tudom őket sorolni személyiségtípusokba, de magamról és a gyermekeimről nem mondhatom ezt el. Mit sem ér, ha rendszeresen időt töltök a Bibliával, de mégsem alakul ki az a semmihez sem hasonlítható szeretetkapcsolatom Jézus által Istennel, ami aztán az összes emberi kapcsolatomat meghatározza.

Vágyom arra, hogy megismerjem az egy élő és igaz Istent. És Jézus kezét fogva megértsek Belőle annyit, amennyit megenged. 

Isten mindent megtesz, hogy közel kerüljön hozzám, hogy egy igazi, élő, mély kapcsolatba lépjen velem. Erről szól az egész Biblia.

Isten szeret. És szeretné, ha szeretném. Tudja, hogy a mi szeretetkapcsolatunk (örök)életmentő számomra. Tudom ezt, mégis sokszor elbizonytalanodok. Félek, hogy kiesek a tenyeréből. 

„Már nem tudok mit mondani” – mondta nekem könnyes szemmel nemrég egy számomra kedves ember. Majd megölelt. Ekkor már sokadszorra éreztem magam mellette kicsinek, jelentéktelennek, koszos, szerencsétlen szeretetkoldusnak. Napokig nem hagyott nyugodni ez a kép. Megérkeztek hozzá azok a mondatok is, amikkel már korábban többször biztosított szeretetéről, bizalmáról, megbecsüléséről. Ő már valóban mindent megtett. Ebből a jelenetből értettem meg, hogy Isten is így van velem. Ő már mindent megtett. Megteremtette a világot, benne engem. Életet adott és megváltást Fiában. Adott képességet arra, hogy higgyek benne, megengedte, hogy átéljem a megtérés gyönyörű pillanatait. Írásba adta, hogy szeret és velem marad a világ végezetéig.

Ő szeret és ismer engem. Innen indul a kapcsolatunk és azzal a biztonsággal léphetek bele, hogy ez így is marad. Akkor is, ha én összezavarodok, elbizonytalanodok, eltávolodok. Ha olvasom a Bibliát és akkor is, ha nem. Az Ő oldala állandó. Az enyém folyton változó, hullámzó.

Nem azért adta nekünk írásba ezeket a történeteket, hogy majd kikérdezze az adatokat, összefüggéseket, neveket. Hanem azért, hogy megismerjük Őt. Isten a Biblia lapjain feltárja magát. Úgy, ahogy van. Nem tudom teljesen befogadni, megismerni, megérteni Őt, de egyre hamarabb megnyugszom az ismerős Istenben, megpihenek nála. Az el nem múló, türelmes, irgalmas, kegyelmes szeretetében. Ezért a szeretetért nem kell tennem semmit, de ezzel a szeretettel kell tennem mindent.

Nem mindig tudom jól fogadni az emberek szeretetét sem. De egyre inkább igyekszem ebből kiindulva megélni az emberi kapcsolataimat is. Isten kockázatot vállal velem, és oly sokszor feladhatta volna már, épp úgy, mint a társaim. Nem tehetem meg, hogy én ne vállaljam az én részem. Ezzel indulok most útnak. Még bizonytalanok a lépteim, még van bennem félelem, kisebbségi érzés, de ha Jézusra tekintek, akkor nagyobb bennem a vágy, hogy a szeretetutamat járjam.

A biztonság kedvéért magammal viszem a Bibliám. 

​Rácz Kornélia

Fotók: Füle Tamás