Egyetemista vagyok, naponta többször esik meg, hogy valahol egy teremben helyet kell találnom. Pont a héten történt meg velem, hogy egy 40 fős terembe hatvanan bezsúfolódva, először a földön, majd a tanár mellett és nála magasabban egy padon, később egy zugban két pad nélküli széken húztuk meg magunkat egy évfolyamtársammal. Eszembe jutott az a gyerekkori kegyetlen kitúrós játék, ahol mindig kevesebb a hely. Az ember szinte vetődik, készen alfertálya erejét és lendületét összemérni valaki máséval. Ha már gyerekkor, eszembe jut a családomban szállóigévé vált Snoopy-s nóta: „itten neked nincsen helyed..."

De bizony, hogy volt már nekem elkészített helyem is. Megint csak először a drogterápiás otthon jut eszembe. Művészetterápia. Bemutatkozom a hölgynek, aki tartja, majd leülök a fiúkkal nézni a ráhangoló videót. Kiderül, hogy aznap a fiúk egyetlen közös rajzot fognak megalkotni, ami miatt én rögtön ki is hátrálok: ki vagyok én, hogy velük rajzoljak, mégsem tartozom ide, nem az én terápiámról van szó. Aztán, ahogy szépen odébb oldalgok, és fontolgatom, hogy megkérdezzem-e a hölgyet, beszállhatok-e, a fiúk már hozzák is nekem a széket, és teszik a kezem alá az olajpasztellt. Bevallom, jól esett zavaromban látni, hogy igenis van helyem. Végül meg sem kérdeztem a hölgyet, csak beültem, figyeltem mások munkáját, és megötleteltem az enyémet. A fiúk befogadása által felhatalmazva éreztem magam. Azóta is az én kis kanyargós életutam, az ott van az övékhez kapcsolva azon a rajzon. Mert kerítettek nekem helyet a lapon.

Ilyesmi élmény volt a tanévnyitó is. Bevallom, saját hibámból és elsősorban hiúságból - elkéstem. Muszáj volt még az utolsó utáni pillanatban a kényelmes nyári papucsomat lecserélni egy magas sarkúra... A kezdő ének alatt tipegtem végre be a fasori templomba. Helyeket nem nagyon láttam, még kevésbé szerettem volna beülni elsősök közé. Végül jobboldalra helyezkedve találtam egy különálló kis padocskát épp az oktatók számára lefoglalt mellett. Ott meghúztam magam. De még le sem igen ültem, amikor ketten is rám néztek az oktatóktól, és odébbbcsúsztak, jelezvén, hogy jöjjek nyugodtan. Mutattam a padszéli kis cetlire, amelyen ez állt: oktatók és dolgozók. És maradtam a kis különálló padon. De nagyon jól esett, hogy a tanévet kedves és befogadó mozdulatok nyitották meg.

Ilyen lehet, amikor Jézus helyet készít. Csak persze nagyban. Nem kell vetődni, könyökölni, túrni. Befogadás olyan helyre, ahova természetem szerint nem tartozom, ahova nincs személyemből fakadó jogom beülni. Megváltott helyjegy. Áldást kapni annak ellenére, hogy úgy élünk, hogy csak átkokat vívunk ki a magunk számára. Hely valaki olyantól, aki számára nem volt hely azon a bizonyos estén - mert mi túrtuk ki...

Ma már én is figyeltem magamra a termeket járva, és elvettem a táskámat a szomszéd székről, ha bejött valaki, lássa, hogy én szívesen fogadom magam mellé.
Van helye. Akár itt is.
És remélem ennél hosszabb távon is megvan, ki van jelölve a helye.
Elkészíttetett.