Így ősszel a hulló falevelek között valahogy mindenki emlékezik. Az alacsonyan járó nap könnyen a szemünkbe tűz, mintha vallomásra akarna bírni. S az ősz a maga gyümölcsgazdagságával, s az ékes fák színesedő leveleikkel mintha minket is elszámolásra biztatnának: mit teremtél? Mit adsz tovább? Mit őrzöl? Mire emlékezel?

Én éppen ahhoz az évfolyamhoz tartozom, akiknek nem kellett történelemből érettségizniük. Emlékszem, micsoda megkönnyebbülés volt ez nekünk akkor - azóta egyre nagyobb teher. Mert nem is nagyon vették komolyan a tanításunkat, s így a teológián szinte mindent elölről kellett kezdeni...
A történelem emlékeztet. A mi nemzedékünk pedig kicsi korától azt hallotta - időnként énekelte -:, „a múltat végképp eltörölni..." kell. Hányan próbálták átírni már a történelmünket a vezetés érdekei szerint... Olyan korban éltünk, amikor minden információ veszélyessé válhatott, ezért szüleink sem beszéltek nekünk a család múltjáról, emlékeinkről. Jobb volt semmit sem tudni, mert akkor nem volt mit kiszedni belőlünk...
Már a rendszerváltás után jöttek elő a régen őrzött történetek a családi archívumból, de addigra az emlékezet csak a legfontosabbakat őrizte meg...

Mi, magyarok emlékező nemzet vagyunk. Talán ezért is nem szeretnek minket néhányan itt Európában. Ünnepeink is mind elsősorban megemlékezések - pedig sok nehezet idéznek, szinte mind gyászünnep is egyben. Vajon másként élünk, ha megemlékezünk a múltunkról?
Mire emlékezünk, s mit töröl az agyunk az élmények sorából?

Emlékezés. Áldás vagy átok? Hány embernek okoz rettegésig nehéz álmokat a múlt, s hány embernek büszkeség és tartás, mert valahová tartoztak már az ősei is, s ezzel az ő gyökerei is sokkal mélyebben erednek...

A Biblia emlékező-emlékeztető könyv. Hosszú ezredéveket átölelő tartalma nemzedékeket, népeket őrzött meg minden körülmény között, s tett bátorrá egy-egy életveszélyes helyzetben.
A negyedik parancsolat kezdete: „Megemlékezzél..." is figyelmeztet a megállásra, de már az ősatyák is emlékköveket állítottak egy-egy isteni kijelentés megőrzése érdekében.
A megemlékezés - hálaadás a jóért. Jelzi, észrevettem mi minden történt velem. Megerősíti a jót a gondolataimban, s máskor, hasonló helyzetben is megbátorít.
De a megemlékezés - elszámolás is. Hiszen a rossz nem büntetésként eshetett meg, hanem a jövő érdekében. Hogy az másként legyen. „Aki nem emlékezik, az ismétlődést kockáztatja meg." - mondta valaki bölcsen.
Péter második levele emlékezteti az olvasókat. Nem pusztán a múltra, hanem az örökkévaló Isten ígéreteire - mert veszélyben az életük; s az életveszélyes helyzetekben az ember mindenfélét tud gondolni - szüksége van épkézláb mondatokra, amelyekbe kapaszkodni lehet. Ilyen mondatokkal íródott a Biblia.
Péter ezt írja: „Emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkodásotokat..." (2Pét 3,1)
Milyen a tiszta gondolkodás? Elhelyez engem az egészben, a rendszer részeként, a teremtettségben. Azaz megtanít a távlatokra, s kiszabadít a magam körül forgásból. Elhelyez a történelem nagy szőnyegén, amelybe magam is beleszőhetem emlékezetemet tetteimmel, s másokkal is összeszövődhetek. Az emlékezés létfontosságú tehát - embervoltunk egyik legnagyobb ajándéka. Istenhez tartozásunk, bölcsességünk forrása: „Emlékezzél meg az egész útról, melyen hordozott téged az Úr." (5Móz 8,2)