Már az ókori nagy bölcselők is tudták, hogy nem az számít elsősorban, hogy milyen hosszú életet élünk, hanem, hogy mennyire tartalmasat. Mégis megjelenik az istenek világában Aión, aki a görögöknél a vég nélküli idő megszemélyesítése, Chronos fia.  Ábrázolták oroszlánfejjel, de emberi törzzsel és végtagokkal, mellén villámmal, kezében fáklyával és kulccsal. Persze a kettő nem zárja ki egymást, tudniillik a tartalmas élet és a vég nélküli idő, mégis, ha nem érti meg az ember, hogy hihet bármilyen végtelen időben, akkor sem végtelen az ő maga ideje, akkor nehezen fog tudni tartalmas életet élni.

És ennek igazságát, sajnos, csak akkor látja be igazán az ember, ha saját tapasztalatai is igazolják. Ekkor azonban már lehet, hogy késő van. Az örökkévaló idő feneketlen mélysége magával ragadta azzal a hittel, hogy ebben a végtelenségben mindig minden véghezvihető és mindig minden kijavítható, és minden lehetőség bármikor adott. Persze ez lehet, hogy nem jellemezte a görögöket, de minket, XXI. századi embereket viszont annál inkább. Hihetünk a végtelen idő és a végtelen lehetőségek meglétében, de ennek valósága egy-egy olyan megrázó esemény következtében, amely felforgatja az egész életünket, szertefoszlik.

A vég nélküli idő, melynek ámulata megvakítani látszik az emberek legújabb nemzedékeit, nem mindig segít hozzá a tartalmas élethez. A vég nélküli idő, az az idő, amikor nem azt láttatják velünk, hogy az ember véges, hanem végtelen - és ez lassan már nem csak isteni attribútum, nem tesz jót nekünk itt, az új évezred elején élőknek, hiszen elhomályosítja a mindennapok időtől kötött voltát. Persze, ha odafigyelnénk, akkor a számunkra vég nélkülinek tapasztalt idő nem ölné meg az életünk tartalmasságát. Ha odafigyelnénk, akkor a vég nélküliség nem arra ösztökélne, hogy „ej, ráérünk arra még", hanem arra, hogy „vegyem már észre, hogy nem számít, hogy az idő milyen hosszúnak tűnik, attól még nekem csak egy véges szakasz határain belül van lehetőségem arra, hogy megtegyem azt, amit akarok".

Sokszor érzem, hogy a véges végtelennek tűnik, és szintén sokszor remélem, hogy a végtelennek tűnő véges. Melyiket éppen mikor, és milyen okból, de valósként élem meg. A véges és végtelen nem egymást kizáró tényezők, hanem nagyon is összetartoznak. És nem fekete lyukként kell, hogy magával ragadjon a megsemmisülésbe az örök megtapasztalása, hanem reménységet is adhat, hogy van, ami az emberi felett áll. A véges pedig figyelmeztethet arra, hogy vigyázz, ember, mert nagyon sok minden nincs a hatalmadban...