Milyen is az igazi szabadság? Lehetek-e teljesen szabad? Szabad vagyok egyáltalán, vagy voltam-e szabad valaha?  - fogalmazódtak meg a kérdések a fejemben. Végül is: Isten nélkül a drogokban kerestem a szabadságot, de ezzel észrevétlenül taszítottam magam egy mély, sötét, nyirkos verembe, amelynek a hétköznapi neve: függőség. Sokáig voltam ott egyedül, de végül megláttam egy halvány fényforrást, amely felé töretlenül haladhatok jelenleg is.

Voltak az életemben olyan időszakok, amikor bármit lehetett mondani, csak azt nem, hogy szabad vagyok. A rácsok közt elég egyértelmű volt a helyzet, és csak később értettem meg, hogy saját lelkem börtönében éltem előtte is. Sokáig nem tudtam, hogy függő vagyok; és a szó valódi, mélyebb jelentését még később értettem meg.

Olyan természetesnek tűnt, hogy fiatal koromban mindig a haverjaimmal lógtam, és az volt a legfontosabb, amit ők mondtak. Szerettem volna teljesen közéjük tartozni, és ezért mindent elkövettem. Nem foglalkoztatott a család, a tanulás, csak a haverok és az ezt övező misztikum vezérelt. Azt néztem, hogy nekik mi a jó és a valódi énem teljesen háttérbe szorult.

Ezután a kenu vette át az uralmat. Ez volt a leghasznosabb függőségem. A végén az irreális vágyaim vetettek véget a karrieremnek. Mindenképp élsportoló szerettem volna lenni, de nem voltak meg a megfelelő képességeim ennek eléréséhez.

Aztán az sem tűnt fel, hogy szaladok haza egy számítógépes újsággal a hónom alatt, hogy minél hamarabb be tudjam kapcsolni a 486dlc 40-et.  Természetesnek éreztem, hogy hosszú órákat töltök étlen-szomjan a gép előtt, s feszült leszek, ha anyukám némi élelemmel próbálja óvni a testi épségem. Volt olyan, hogy megpróbálta elvenni a tápkábelt, de ezzel csak rontott a helyzeten.

Nem tűnt fel, hisz a vállamat veregették érte, hogy a volt munkahelyemen órákkal tovább maradtam a kelleténél, és minden ottani dologból a maximumot próbáltam meg kihozni. Persze a magánéletemre, a családomra, a kikapcsolódásomra nem maradt sem időm, sem energiám. Mindig fáradtam estem be az ágyba, s reggel kezdődött az egész elölről. Olyan voltam, mint egy harcos, aki egyedül akarja megmenteni a világot, és nem jön rá, hogy ez teljesen irreális.

Aztán azt sem éreztem gondnak, hogy több füves cigit szívok, mint rendeset, helytől, időtől, kötelezettségtől függetlenül. A függőség érzését egy heroinelvonástól átszenvedett nap utáni gondolatmenet szülte, de akkor már késő volt, és hamar elhessegettem ezt az ijesztő gondolatot egy adag kábítószerrel. Nem akartam elhinni, hogy leterített a szer, és sokáig azt hazudtam magamnak, hogy jól van ez így, vagy hogy nekem ez jutott és kész.

Aztán a poklok pokla után Jézus Krisztushoz menekültem, aki már tárt karokkal várt. Nem volt nehéz belátni, hogy bűnös életet éltem így azt az egyszerű, de nem könnyű döntést, hogy elfogadom megváltómnak sem volt nehéz meghozni.

Bár érzem, hogy dolgozik az ó-ember az életemben és próbál hétköznapi dolgoktól függővé tenni, a tanultak és a megváltás után tisztán látom ezeket. Tudom, hogy nélküle úgysem tudom megugrani azt a lécet, amely az örök élethez kell, de mivel elfogadtam, próbálok a tanításai szerint cselekedni a hétköznapjaimban. Nagyon nehéz, szinte lehethetetlen az összes törvényt, parancsot, tanítást betartani.

Például tartok attól, hogy a kikapcsolódásom, a hobbym a munkám a számítógépem vagy a partnerem fog-e függőséget okozni az új életemben. Megnyugtat egyrészt, hogy ha Isten tanításait, útmutatását figyelem és követem, ez nem fog bekövetkezni. Másrészt ismerem a függőség kialakulásának menetét: az első ilyen, hogy elkezdenek leépülni a társas kapcsolataim. Elhidegülhetek a szeretteimtől és halványulhat a fény, amit Istentől kaptam. Nem beszélgetek annyit, terhelnek a körülöttem lévő emberek, nehezen látom meg a másikban az embert, elhagy az empatikus készségem. A végén már a legapróbb jóindulatú segítségnyújtást is személyes sértésnek vehetem. „ Mi az, hogy hogy vagyok?... Hogy lennék, persze, hogy jól!" „Anya, hagyjál már, te ezt nem érted, hisz nem az én korosztályom vagy."

Egy következő stádium, amikor a munka vagy hobby a függőség felé veszi az irányt, az, hogy már az egészségem károsodik. Nem elég, hogy nem fogadom el senkitől, amit mond, még károsítom is az egészségem. Nem eszem azért, hogy megvegyek egy új bélyeget a gyűjteményembe, vagy nem sportolok, mert mindig a gép előtt ülök.

A legutolsó stádium, amikor már a pszichém látja kárát a bélyeggyűjteményemnek, a számítógépemnek, a munkámnak, a főnökömnek és még sorolhatnám a hétköznapibbnál hétköznapibb dolgokat.

És ezeket a függőségeket az egész életemben cipelhetem magammal, így szabadságon is ott lesznek a nyakamon ezek a terhek, és kizárt, hogy teljesen ki tudjak kapcsolódni.

Muszáj elengednem, Isten kezébe raknom életem, hogy teljes és szabad maradjak egy örök életen át.