- Nem hiányzol egy kicsit?
- Nem.
- Nem hiányzol magadnak? ... Nekem igen.

Mondja Isten a könnyektől küszködő, megfáradt Joannak.

Néha mi is hasonlóan állunk Isten előtt. Megfáradva, szinte beleőrülve a mindennapjaink legapróbb problémáiba. Sértések ezreit igyekszünk büszkén elviselni, és nyugalmunk legnagyobb akadálya sokszor a saját hiúságunk. A hétköznapok rohanásában nem jut elegendő időnk Istenre és igéjének tanulmányozására, és mindeközben észre sem vesszük, mennyire elidegenedtünk tőle. És ami még rosszabb, elfeledkezünk róla, milyen jó is volt mindenben Vele osztozni.

Az ember tervez. Míg néhányaknak a „semmittevés" szerepel legfőbb programjaik között, addig mások mind a tíz hétre nyaralásokat és találkozókat szerveznek. Én is ezt tettem. Kiválasztottam a táborokat, amelyeken mindenképpen részt szeretnék venni, egyes nyaralási lehetőségeket pedig érdeklődésem hiányában azonnal kizártam. Terveim azonban füstbe mentek, ugyanis szembe kellett néznem fiatalságom egyik legnagyobb hátrányával. Szüleim két hétnyi nyaralást tettek kötelezővé, ahova egyszerűen semmi kedvem elmenni. Egyszerű érvem, miszerint egyedül leszek és nem fogom magam jól érezni, nem talált halló fülekre. Ekkor azonban Kopernikusz fölemelte a kagylót, és a következőre hívta fel a figyelmem; Nem körülöttem forog a világ. Ennyi pont elegendő volt, és Gott sei Dank hirtelen valamiféle hiperoptimista üzemmódba váltottam át. Most valahogy egészen másképp látom az előttem álló több mint két hónapot.

Az ember igyekszik eleget tenni a „jó keresztény" prototípusnak, de a lelkünk mélyén mind tudjuk, hogy Isten gyermekének lenni valamivel több, mint eljárni a gyülekezetbe és áldást mondani a vacsora után. De jó is lenne az Istenbe vetett teljes bizalom birtokában lenni, az Ő terveinek eleget tenni, és egyedül a mezőn erdős hegyekkel körülvéve hangosan a Teremtővel beszélgetni. Igen, én is érzem, hogy a megfogalmazás lassan kezd átmenni egy Nora Roberts-féle lányregénybe, de nekem komolyan hasonlóak az álmaim. Márpedig mikor adódna tökéletesebb alkalom ezeknek a terveknek a véghezviteléhez? Eldöntöttem, ezen a nyáron még többet akarok Istenből.

Érdekes, az ember sokszor akkor is idegbetegen kap a mobilja után, amikor úgy érzi, rezeg, pedig igazándiból senki nem keresi. Hogy lehetséges akkor, hogy amikor Isten hív el egy szolgálatra, képtelen vagyok azt észrevenni, vagy ha észre veszem is, akkor „pont" marhára nincs már kapacitásom ilyen dolgokra (- gondolom én). Még többet Istenből. Még inkább Őrá figyelni, még jobban megismerni Őt. Akarhatnék Őnála többet?

Részlet az Isteni sugallat című sorozatból.

A 16 éves Joan és Isten beszélgetése