„Addig gyerek, amíg játszik" - tartja a mondás, s mi magunk is úgy érezzük, hogy addig igazán felszabadultan boldog gyermekeink élete, amíg iskolába nem kezdenek járni. A tanulás, majd a munka terhe elveszi játékos kedvüket, s mire elérik a felnőttkor küszöbét, annyira megkomolyodnak, hogy még tanulni is elfelejtenek. Mert a játék és a tanulás szorosan összefügg.

Dolgos csecsemők, boldog ovisok

Ma már gyakorta elfeledkezünk arról a másik régi igazságról is, hogy legkönnyebben játszva tanul az ember. Hogy ez mennyire igaz, elég csak megnéznünk a csecsemőket vagy az ovisokat.

Engem például mindig csodálattal tölt el, milyen kitartással képesek a kisbabák egy-egy mozdulatsort begyakorolni. Hogy mennyire embertelenül kemény munkát végeznek, ez akkor derül ki, ha mi magunk is megpróbáljuk mondjuk egy olyan csecsemő tornamutatványait végigcsinálni, aki most tanul mászni, ülni vagy éppen felállni. A rugózások, hasprések, guggolások ezerféle verzióját produkálják, s nem állnak meg lihegve tíz perc vagy egy fél óra után, hanem hangosan kacagva próbálkoznak újra és újra egész álló nap. Mert számukra funkcióörömet okoz az új mozgásformák  felfedezése, a régiek begyakorlása. Az önjutalmazó rendszer is tökéletesen működik, elég csak egy pillantást vetnünk elégedett kis képükre, amikor a sok századik próbálkozás után először képesek önállóan, életveszélyes sérülések nélkül lejönni vagy éppen felmenni a lépcsőn.

A funkcióöröm - boldogsággal tölt el pusztán a tény, hogy az adott dolgot megcsinálhatom - a játékmotiváció egyik főforrása. Játszani egyszerűen jó. És az ovis észre sem veszi, hogy játékosan mennyi mindent megtanul. Elsőként a szerepmodelleket veszi át: babázás közben egy csomó mindent begyakorol az anyai szerepből, ahogyan a katonásdit játszó kisfiú  a férfiszerepre készül. Bele se gondolunk sokszor, hogy hat éves korunkig egy csomó olyan dolgot tanulunk meg a játékainkon keresztül, amelyekre azután a komoly tudományok épülhetnek. Az alapvető nyelvi struktúrák, a nyelvhasználat helyessége, szokásrendje már az első mondókák ismétlésekor rögzül. Alapvető mennyiségi, mértani vagy matematikai fogalmainkat készítjük elő a különböző ki-bepakolós, később  pedig a konstrukciós játékokkal. Az építőjátékok a statika alapelemeit rögzítik a gyerekek agyában, s a térlátásukat is fejlesztik. A végtelenségig folytathatnánk a sort, hiszen az óvodás korban jellemzően minden játék látensen vagy konkrétan valamilyen készséget fejleszt.

És mi van az iskolával?

Mi szülők gyakran érezzük úgy, hogy amíg a gyerek kicsi volt, rendben mentek a dolgok. Az iskolatáska súlyával mintha az élet terhét is magukra vennék: egyre kevesebb idejük marad a játékra, az önfeledt szórakozásra. S megfigyelhetjük azt is, hogy amíg majd' minden nagycsoportos várja az iskolakezdést, addig a felső tagozatot már nem nagyon. Mire gimnáziumba mennek, legtöbbjüknek elmegy a kedve az iskolától, vele együtt sokszor a tanulástól is, s ezen, sajnos, nincs mit csodálkoznunk.

A magyar iskolarendszerben ugyanis (bár kompetenciafejlesztésről beszélünk) valójában nagyon kemény teljesítményprésbe kerülnek bele mind a gyerekek, mind a tanárok. Hiába szüntették meg a kicsik osztályzását az alsó tagozat első éveiben, amikor nincs lehetőség arra, hogy a gyerekek saját tempójuk szerint tanuljanak meg írni, olvasni. Mert bizony van olyan gyerek, aki úgy megy iskolába, hogy rejtvényt fejt, s ezres számkörben oszt-szoroz fejben, míg a padtársának igazság szerint csak másfél év múlva kezdenek összeállni igazán azok a furcsa jelek, amiket a tanító néni a táblára ír. Nem csoda, hogy mire felsőbe jutnak, mindkettejüknek elmegy a kedve a tanulástól. A jó képességű gyereknek azért, mert nincsenek számára kihívások, a gyengébb képességűt pedig sorra kudarc éri. Pedig ha saját tempójukban haladhatnának, csodákra lennének képesek.

Játék a tanulásban

Az alternatív oktatási programok éppen ezért fektetnek nagy súlyt a differenciált oktatásra és nevelésre, amikor a gyerek a saját érettségi fokának megfelelően lép előre az intellektuális ismeretek elsajátításban is. Ezeknél a tanulási formáknál nem a külső elvárások rendszere, vagy a megfelelési kényszer a mozgatóerő, hanem a kisgyerekeknél megfigyelhető funkcióöröm és az önjutalmazási mechanizmus. A gyerekek kíváncsiságára és játékos kedvére alapozva olyan fejlesztő környezetet teremtenek az iskolai csoporton belül, hogy a tanulók maguk akarják felfedezni, megismerni az adott ismeretanyagot.

A megismerés öröme kamasz és ifjú korban is hat, hiszen éppen a kamaszkor a mániás hobbitevékenységek időszaka. Hogy a játék mennyire hat még a gimnazisták között is, arra álljon itt példaként egy részlet Cs. Szabó Sándor Hát ez drámai című könyvéből, ahol a szerző a kátéoktatás módszereit reformálta meg egy kicsit:

„Legyen Ön is hittan ötös!

A szerencsés kiválasztott diák kiül egy székre a tanárral szemben, két segítő diák pedig a táblához megy. (Mindig volt önként jelentkező.) Egyik felrajzolja az eredményjelzőt, egytől ötig, a másik meg a segítségek kis ikonjait. A felelőnek négy kérdésre kell válaszolnia, minden jó válasz után egy jeggyel magasabb szintre lép. (Az egyes alapból megvan...) A kérdéseket szó szerint kell megválaszolni, az összes eddig tanult lecke kérdése előkerülhet (nyilván az alacsonyabb osztályzatért menő kérdésért könnyebbet, a négyes-ötösért nehezebbet, újabbat), de lehet használni három segítséget: telefon, számítógép, közönség. Telefon: kiválasztja egy társát, aki kijön mellé, és tíz másodpercig súghat neki. Számítógép: a tanár próbálja valahogy rávezetni. Közönség: a kérdés hosszától és a csoport létszámától függően a csoport elkezdi felolvasni a választ a könyvből, úgy, hogy mindenki csak egy szót mond (meg a névelőt hozzá, az nem számít külön szónak.) A felelő meg próbálja megjegyezni, s a végén elismételni.

Maga az osztályzat nálam kisjegy volt, az óra első tíz-tizenöt percében több feleletet is végig tudtunk vinni, ami rendszeres számonkérést jelentett, ráadásul ez a fajta "feleltetés" igazából nem csak számonkérés, hanem begyakoroltatás is volt, a felelőn kívül az egész csoport bevonásával. Még az is jó párszor átolvasta, elmondta, figyelmesen hallgatta a kérdéseket, aki otthon ki sem nyitotta a könyvet, majd mikor egyszer rájött, hogy valami miatt egy csomó kérdést tud, fellelkesülve megtanulta a többit is..."