Barth elindult, hogy meghódítsa az Holdat. Egy óriási fa állt az udvarán, megvolt az akár 150 méter magas is. Ezen az éjszakán Barth elkezdett felfelé mászni rajta, egyenesen a Hold irányába. Szomszédja meglátta, amint felfelé tartott, és megkérdezte tőle, hogy mit csinál.
- A Holdra igyekszem – válaszolta Barth.
Néhány óra múlva visszatért a szomszéd, és felkiálltott az irdatlan magasságban lévő Barthnak, hogy újból megkérdezze, mit csinál.
- A Holdra igyekszem – kiáltotta vissza. – De látod, mennyivel közelebb vagyok!
A tudásról való gondolkozás egészen Platónig nyúlik vissza, de ma újból virágkorát éli. Hiszünk a tudás hatalmában. De azt a hatalmas mennyiségű információt, amellyel rendelkezünk, még igen nagy szakadék választja el a tudástól. Az emberiség mindig úgy gondolta, hogy egy lépésre van a mindentudástól. Ma is úgy gondoljuk, hogy már nagyon sok mindent tudunk, és sokkal közelebb vagyunk ahhoz, hogy mindent tudjunk, mint kétezer évvel ezelőtt. De vajon nem ugyanúgy vagyunk-e, mint Barth, aki a Holdat akarta elérni?
Alice megnyerte a lottót. Az utóbbi húsz év legnagyobb nyereményét vitte el, ezért interjút készítettek vele, hogy miért ezeket a számokat játszotta meg. Alice elmondta, hogy kiszámolta, hogy ez az öt szám lesz a nyertes kombináció. Az ötödik szám, amit beikszelt, a 42 volt.
- Az ötödik számra az jött ki – mondta a riporternek Alice –, hogy a hatszor négy eredménye. Így lett az ötödik szám a 42. Azóta sokan mondták, hogy rosszul számoltam, de szerintem ők tévednek, mivel nyertem.
Sokszor gondoljuk azt, hogy tudunk valamit, de ez nem egyenlő azzal, hogy tényleg tudunk valamit. Alice példáján látjuk, hogy bár ő úgy gondolja, hogy tudja a hatszor négy eredményét, és egy halom pénz őt igazolja, mégis téved. Az élet számos hasonló esetet produkálhat, amilyenben Alice vergődik. Tudásunkat igazolnunk kell, hogy több legyen puszta feltevésnél. Hatszor négy nem azért 24, mert elhittük alsós tanítóinknak, hanem mert tudjuk és belátjuk ennek a számolásnak az igazságát. Bizonyítjuk, igazoljuk. Azonban néha még az igazolás sem olyan egyszerű, mint ennek a matematikai példának az esetében.
Joe a focimeccs félidejében bekapcsolja a tévét, és nézni kezdi a Milan-Barcelona összecsapást, amelyet Milánóból közvetítenek. Az eredmény végül 2:0 a Milan javára. Azonban Joe nem tudja, hogy a milánói tévések sztrájkolnak, és ezért a tavalyi meccset adták le. Véletlenül viszont az idei mérkőzés végeredménye is éppen 2:0 lett a Milan javára. Joe azt gondolja, hogy tudja a mai Milan-Barcelona végeredményét. Huoranszki Ferenc professzor példáján láthatjuk, hogy Joe igazoltnak gondolja azt, hogy tudja a Milan-Barcelona mérkőzés eredményét. De valójában ez az igazolás épp olyan téves, mint Alice igazolása arra nézve, hogy hatszor négy 42.
A bolondok intézetében sétálnak a betegek. Az egyik beteg egy cipőt húz maga után a fűzőjénél fogva. Meglátja a kezelőorvos, és azt mondja a betegnek:
- Jaj de szép kiskutyája van!
- Doktor úr, nem látja, hogy ez egy cipő?
Az orvos elnézést kér a tévedésért, és tovább megy. A beteg ezután azt mondja a cipőnek:
- Látod, kiskutyám, most jól becsaptuk a doktor urat.
Hiába, hogy a beteg igazolt ismerettel rendelkezik a cipőről és használni is tudja ezt a tudását, csak éppen nem hisz benne. Őrültnek mondjuk ezért. Pedig amikor dohányzás közben ezt olvassuk: „A dohányzás súlyosan károsítja Ön és környezete egészségét”,vagy amikor a sztrádán száguldva ilyen plakátot látunk: „Nem hal bele, ha beköti”, vajon elhisszük, amit tudunk?
A tudásunkra szükségünk van. Azonban nem szabad abba az önhittségbe esnünk, amibe Barth. Nem mondhatjuk Alice-szal hogy az események igazolják, hogy a tévedéseink helytállóak. Azért pedig, hogy ne legyünk bolondok, fogadjuk el azokat az igazságokat is, amelyek szembeszállnak az érzelmeinkkel.