Van egy okos szólás. Az a fajta, amelyik hosszú, részletes megfigyelések végkövetkeztetése: a macska mindig a talpára esik. Háziasszonyok határozottan állítják, hogy a vajas kenyér is hasonló képességekkel rendelkezik. A megoldás talán az a közös pont lehet, amely a cirmos és a vajas kenyér között van. Ez pedig a tej. Mert mind a kettőjük valamilyen formában részt vesz a tejből. Hozzá tartozik az is, hogy a tej fejés közben mindig erős sugárban spriccel a föld felé. Tehát a föld és a tej között mágneses erő van. Azt, hogy miért szereti a tej a földet, még ha mocskos is, nem tudom én sem. Az viszont valószínű, hogy a cica talpában, vagyis a földhöz legközelebbi testrészében tartja a tejet.
A macska mindig a talpára esik, ezt már tudjuk. Viszont ha kapcsolat van a közönséges házi macska és a vajas kenyér között a tejen keresztül, akkor kapcsolatnak kell lennie a macska és a macskakő közt is. Már csak azért, mert a macskakövek is mind talpukkal vannak a földben. De ez eddig lényegtelen.
Egyszer épp az egyik villanyoszlopon lógtam fejjel lefelé, amikor megmozdult alattam az utca. Jó késő volt már és olyan sötét, hogy semmit sem lehetett látni. Elkezdtek nyikorogni a kövek, majd az egyik, ott, a sarkon levő hirdetőtábla melletti kiugrott a helyéről. Ezt már megszoktam. Különben is, én is kibújnék a helyében éjjel, amikor senki sem látja, hogy megmozgassam tagjaimat. Hiszen egész nap merev nyakkal kell tűrnöm a gyalogosok és járművek taposását, a forró nap hevét, a magukon könnyítő kutyákat már meg sem említve.
Az első követ követte a többi, szép sorrendben. Olyan egyformák voltak! Mindegyik nyikorgott, nyújtózkodott. Aztán szinte vezényszóra leszaladtak a folyópartra. Én félretoltam két háztömböt, hogy rendesen lássam, mit csinálnak. Persze, ugyanazt, amit minden éjjel, már vagy kétszáz éve: hosszútávot futottak. A táv a folyó túlpartja volt, körülbelül másfél méter. Ez nem hosszú táv? Dehogynem. Ha az ember kőből lenne, akkora, mint egy nagyobb alma, nem tudna úszni sem, nemhogy vízen futni, ráadásul macskamód utálná is azt, ami nedves, igenis hosszú táv lenne az a másfél méter keresztben. Ezek a macskák nem jöttek még rá, hogy a mélységi búvárkodásra születtek igazából. Már vagy száznyolcvan éve mondom nekik. Mindig valamilyen fekete könyvben olvasottakra hivatkoznak, ahol egy ember a vízen járva odament egy viharban hánykódó hajóhoz. A hajóból kiszállt erre egy másik hasonló fajta, és szemközt ment az előbbivel. No, itt most emez a fontos. Mert úgy hívták: Péter, ami kősziklát jelent. Na, innen a macskakövek nagy ötlete. Ha egy kősziklának sikerült már egyszer, akkor nekik is menni fog. Tudván a fizika némely rejtett igazságát, miszerint ők kisebbek, következésképpen könnyebbek is. Ráadásul már komoly viszályok, versengések törtek ki a különböző tereken tanyázó macskakövek között, mert mindegyik azt hajtogatja, hogy ő bezzeg abból a történetbeli kősziklából lett kifaragva ...