A múlt század derekán valaki felkért néhány közismert embert, írják össze, ha csak száz könyvet lehetne megmenteni az emberiség számára, milyen köteteket mentenének meg és miért? Hamvas Béla a következőket írta akkor a Szentírásról:

"Tulajdonképpen fölösleges volt a száz legjobb könyv közé felvenni, mert amit ez a könyv mond, az minden ember szívébe írt szent jel. Ha ez valakiben nincs meg, azon a többi kilencvenkilenc könyv sem segít."

Miért lett sokak számára kultúrtörténeti dokumentum, avagy felesleges könyv a Biblia? Hisz közel száz évvel ezelőtt, ha más egyéb nem is, minden családnak asztalán ott volt, s szent könyvként tisztelték. Eljárt volna felette az idő? Avagy miféle készség, miféle fogékonyság, miféle igény veszett el?

Szeretném a Biblia egyik legismertebb történetét idézni. Mit parancsolt Isten az Édenkertbe helyezett embernek? Művelje a kertet és őrizze... (I. Mózes 2:15.) Azt, ami érte teremtődött, amit helyként, térként kapott, arra vigyázzon, művelje és őrizze azt. Nem ura, hanem felelős művelője és őrzője az emberi világnak, természetnek...
Mi a latin eredetű kultúra szó jelentése? - művelni, ápolni, gondozni... A kultusz a kultúra társadalomba ágyazódása... Tehát a kultusz szó eredeti jelentése: törődés, imádat... francia és spanyol nyelvben szó szerint imádást jelent... Szabad rácsodálkoznunk és szabad meghökkennünk. Mit őriz s művel az ember, és minek nevezi?

"Kultúrának hívják újabban a magas szellemi színvonalat, a morált, a vallást, a rendet, a ki-művelt ízlést, az intenzív létet, a fensőbb követeléseket, a modern embernek önmaga iránt táplált idealitását. Az emberi élet maga ettől a kultúrától csak alig érintve, a szellemi színvonal alatt mélyen, ösztöneiben, gondolkozásában, szenvedélyeiben elhanyagoltan tenyészik.... A történeti, főként az újkori ember abban a tévedésben él, hogy az intenzív művelés szellemét magának kell megteremtenie, a célt magának kell megállapítania, a színvonalat magának kell megalkotnia, az eszméket magának kell kigondolnia. Énjét arra fordítja, hogy a szellemet, a célt, a színvonalat, az eszméket kitalálja. Ezt a kitalált szellemet... kultúrának hívja... A művelés nem egyéb, mint a szeretet szellemének realizálása; A kultusz értelme az, hogy a földet, az embert, a képességet, amit művelek tevékenységemmel, önként vállalt áldozattal, mint a világ egy darabját Istenhez emelem és visszaviszem oda, ahol eredeti helye van: az égbe, paradicsomba..."
Hamvas Béla: Sciencia Sacra I.

A legtöbb nyelvben nincs különbségtétel a beszédben kimondott, a leírt és a megérintő szó között. Különös, hogy magyar nyelvben van, így mondjuk: IGE. (Szabó Lajos beszél erről...) Egyszerre leírt szó és benne rejlő, érinteni, cselekvésre késztetni, hatni tudó gondolat.

"Tudjuk, hogy Ige szülte a világot, s a világ megkapta a Beszéd kegyelmét. S ha ez igaz, igazában minden Beszéd, pontosabban kapcsolat. Az Ige szülte a világot, s a tér-idő meghasonlottságában vergődő világ, egyedül az Ige, a Beszéd kegyelméből találhat vissza az egységbe, az eredendő megértésbe, egyszóval a szeretet egyszerűségébe. A nyelv isteni lámpás kezünkben. Igen, de ezzel a lámpással útra is kell kelnünk. Mi több: világosságában a lét, életünk napról-napra ránk meredő kérdéseivel kell szembenéznünk."
Pilinszky János

Szeretnék valamit, az őrzés, a művelés, a kultúra napja, és a magyar himnusz születésnapja kapcsán felidézni. Amikor kisdiák voltam és énekkaros, sok éven át minden iskolai rendezvény és ünnepség a magyar himnusszal kezdődött, és rögtön utána énekelnünk kellett a szovjet himnuszt. Akik még ismerik a szovjet himnusz szövegét, azok tudják, miféle sóhajt ébreszt az egyik, miféle óhajt a másik. A magyar himnusz az esendőségét érző nép Istent kereső fohásza, a másik népet lelkesítő ének, a földi népek-hatalmak szövetségének erejébe, az általuk kovácsolt frigybe vetett hitet közvetít.
Amikor eljött az idő, és nem kellett többé két himnuszt énekelni, meghökkenve tapasztaltam, hogy akkor is, továbbra is, hangtalan felbukkant, előjött, fájdalmas-csúfolódón, ez a ránk kényszerített idegen himnusz... Mennyire nem tudjuk, ritkán ébredünk rá, hogy megköthetnek a ránk tukmált, ránk kényszerített, haszontalannak tartott dolgok is. Meg van fertőzve a gondolkodásunk, meg van fertőzve a kultúránk. Van módunk, lehetőségünk a múltat törölni, megújítani? Nincs. Azok szívét, akik újat akarnának, mást, mint eddig, igazabbat, mint eddig... a tehetetlenség szorongatja. Vállalni lehet csupán, együtt azt, ami volt, ami így-úgy kötözött, és próbálhatunk, akarhatunk másokat megérteni (nem gyűlölni), lehessen vállalni, megbocsátani, és feloldozni... ha képesek vagyunk rá. Mert egyébként lehetetlen újat kezdeni. Akkor folytatjuk azt, ami volt...

Mindig meghökkent az akaratlan egyezés. Január végén van a Kultúra napja, mely ünnep a Himnusz születéséhez kötődik, s mindig e héten van az Egyetemes Imahét... Mit művelünk, mit őrzünk mi emberek? Mi köze életünk történéseihez, dolgainkhoz Istennek? Mi emelődik felé imáinkban, mi érintődik, mi elevenedik? Éltethet-e minket Lelke ereje által?

"A Szentírás Isten sugalmazott könyve. Képeiben, hasonlataiban a teremtett világnak kijáró isteni gyengédség és szeretet árulja el lépten-nyomon magát. Túl a teremtésen, a teremtés hevéhez ereszt közel; a létezés fagya elől a teremtés melegéhez szárítkozunk-melegedünk. Az ihletett lélek a fölfoghatatlan egésznek kijáró teljes odaadással fordul az adott világ felé... oly teremtései vagyunk Istennek, kiknek nem a teremtés, hanem maga a teremtő a lakása és éltető közege."
Pilinszky János: Szög és olaj

Elképesztő szépen mondja Pilinszky János: "a létezés fagya elől a teremtés melegéhez"
Van ilyen út? Miénk, járunk rajta? Kiderül? Ha van, akkor az megmutatkozik. Nem igazolni kész emberi szóban, hanem lelket mozdító éltető erőben, fényben, melegségben.

Hogyan énekeljük mi a himnuszunkat, nemzeti imánkat? Aki írta, és aki zenéjét szerezte, beletette a szívét, lelkét. Benne mozdul. Aki énekli, s mégsem érzi, annak a szívével baj van... Ki tud ma Isten előtt alázattal fejet hajtani? Ahogyan Kölcsey Ferenc, ahogyan Erkel Ferenc... azokban a zivataros századokban?

Nem a kívánság teljesülésben kell hinni, hanem a beteljesítőben - írja, vallja Pilinszky János... Szívbéli ünnepünk csak akkor lehet, ha nem önmagunkért való az imánk, ha az összekapaszkodásunk valóságos, ha a megújulás reménységét lépjük. Ha ezt őrizzük, ha ezt műveljük, ha mozdulhat lélekben, szóban, népénekben, himnuszban, ha a megváltani tudó Krisztusba vetett hittel együtt kérjük: Isten, áldd meg a magyart! Áld, amivel áld. Aki megélte, tudja, az maga az ünnep, hogy fejet hajtva, vágyakozva, együtt állunk Ő elé...