A repülés hőskorában is voltak a magyarok közül sokan, akik az égbe vágytak, s felfedezéseikkel csak egy hajszálnyival maradtak le a hírnévről. Voltak olyanok is, akik megelőzték kortársaikat, nevüket mégsem ismerjük.

A repülés ősidők óta izgatja az embereket. Az idők folyamán sokan tollakat, szárnyakat kötöttek karjukra, lábukra, vagy valamiféle szárnyszerkezetet készítettek, hogy meghódítsák az eget. A kínaiak hadászati célokra is használtak papírléggömböket, sárkányokat.
A repülés iránti felerősödő érdeklődést a reneszánsz, majd a felvilágosodás ideje hozta meg, ám a kolostorok világában is éltek olyan papok, akik hittek abban, hogy feljuthat a felhők közé az ember.

Az atyák bölcsessége
Ilyen volt Ciprián atya is, aki a Kárpátok egy kolostorában, a szepességi Vörös klastromban élt az ezerhétszázas évek közepén. Ciprián atya a fehér bencések rendjébe tartozott, kiknek néma szolgálatába a szemlélődés és a betegek gyógyítása egyaránt beletartozott. Ciprián barát igen jól értett a füvekhez, botanikai albumát, mint az egyik legkorábbit, a Tátralomnici Múzeum mind a mai napig őrzi. Ám Ciprián atya csendes magányában nem csak a növények gyógyhatásának titkát kutatta, hanem elkészített egy repülőszerkezetet is. A korabeli leírások alapján arra következtethetünk, hogy ez egy merevszárnyú, siklórepülőhöz hasonló szerkezet volt, amellyel a kegyes fráter több száz méteres utat is megtett: a szomszédos hegyoromról ereszkedett le a Vörös klastrom udvarára. Ha ez a hír igaz, Ciprián barát az elsők között volt, akik viszonylag hosszú távolságot tettek meg repülő szerkezet segítségével.
Ám Ciprián barát újítását nem értékelték az egyházi méltóságok. Repülő szerkezetét mint az „ördög szekerét” 1770-ben Szepesbéla főterén elégették, Ciprián atyát pedig egy távoli klastromba helyezték át, hogy a hegyek látványa ne gyújtsa fel benne újra a repülés utáni vágyat.
A magyar egyházi személyek közül nem Ciprián barát volt az egyetlen, akit nagyon érdekelt a repülés. Bár szárnyra nem kapott egyetlen papi méltóság sem, a XVIII-XIX. század légballon-lázának magyarországi elterjedésében igen jelentős szerepet játszottak a magyar paptanárok.

Az égi golyóbis
Annak ellenére, hogy léghajó első modelljét egy portugál tudós mutatta be a portugál királyi udvar előtt, a repülés hőskorát a franciák sajátítják ki maguknak, mivel az első valóban működő léghajókat francia földön készítették el.
A franciák sikereinek híre Magyarországra is eljutott, alig egy hónapra az első francia léghajó bemutató után Domin Ferenc József jezsuita paptanár Győr főteréről felbocsátotta saját léghajóját. Bár adataink nincsenek, nagyon valószínű, hogy Domin a franciákat megelőzve, s velük párhuzamosan is végzett kísérleteket, ezért volt képes szinte azonnal elkészíteni és bemutatni saját működő léghajóját.
Bármilyen meglepő, néhány hónapon belül több magyar városban is útjára indítottak léghajót: Pozsonyban Gyarmathy Sámuel doktor, Pesten T. Szabik István piarista paptanár többször is kísérletezett légballonokkal. Szabik harmadik sikeres kísérletén felbuzdulva egy bizonyos Menner doktor maga is beült a „repülő golyóbis”-ba, s egészen Gyöngyösig utazott vele. Ez már önmagában rekordnak számított a korszakban. Ám Menner nem elégedett meg ennyivel. Léghajójában „aprójószágokat” is vitt magával: tyúkokat, néhány bárányt, s egy kecskét. Az állatokra selyemből varrt ejtőernyőt kötött, s amikor lakott terület felett haladt el, „kiengedett egy-egy állatot a bárkából”, amelyek a parasztok legnagyobb megrökönyödésére sikeresen földet is értek.

Léghajóláz
Ezzel vette kezdetét a léghajóláz hazánkban is. A polgárok lelkesen fogadták a kísérleteket, a tudósok erejüket megfeszítve próbálták továbbfejleszteni égi masináikat.
Az egyik ilyen tudós éppen a forradalmi lelkületű Martinovics Ignác volt, aki lembergi professzorkodása idején többször is végrehajtott sikeres léghajó kísérleteket.
A tudósok újabb és újabb ötletekkel álltak elő, mire is lehetne használni a léghajókat, ám a politikusok, az ország vezetői nem vették komolyan fáradozásaikat. Pedig már a szabadságharc idején megszületett az első hadi léghajó terve, amelyet felderítésre, áttörésre, és utánpótlás-szállításra használhattak volna. Ám Kossuth leseperte a léghajós felderítés ötletét az asztalról.
A polgárok körében viszont egyre nagyobb lett a léghajózás iránti érdeklődés. A korabeli lapok tudósításai szerint a millenáris ünnepségek során több mint hétezren szálltak léghajóba, hogy megnézhessék fővárosunkat madártávlatból.

Zeppelinek és Swarzok
Akármilyen furcsa, a Zeppelint hívhatnák Swarznak is, mivel az első „légjáró gépet” egy Swarz Dávid nevű magyar tudós fejlesztette ki. Annak okát azonban, hogy miért is Zeppelinek és nem Swarzok szelték át először az Atlanti-óceánt, azt hiszem, nem csak Swarz Dávid korai halálában kell keresnünk.
Swarz ugyanis a világon először fedezte fel azt, hogy alumínium a legalkalmasabb fém repülő szerkezetek előállítására. El is készítette alumínium borítású léghajó-modelljét, amely lényeges újításaiban (fixált utastér, motormeghajtás, biztos kormányozhatóság) hasonló volt a későbbi Zeppelinekhez. Ám ezek az újítások hosszú évekig Swarz íróasztalfiókjában lapultak, mert a hadügyminisztérium nem adott támogatást a megvalósításukra. Mire viszont végre pénzt került Swarz találmányra, addigra a feltalálót felemésztette a nélkülözés: tíz hónappal a berlini bemutató előtt meghalt. Ám özvegye nem adta fel: befejezte a léghajó építését. Talált is egy embert, aki elvállalta az irányítását, annak ellenére, hogy nem értett hozzá. Így nem csoda, ha nem tudta navigálni a gépet és az összetört.
A bemutatót ennek ellenére sikeresnek könyvelte el a szakma és sajtó is. Olyannyira, hogy Zeppelin gróf azonnal megvette 10 000 márkáért a szabadalmat az özvegytől, hogy azután milliókat keressen vele.