Azt a véleményemet szeretném megosztani veletek, hogy a paráználkodás kérdését valamiféle mércévé tettük a vallásos közösségekben. Mintha bizony a tízparancsolat többi kívánalma ne volna ugyanúgy fontos.
Mégis ezzel az eggyel mérjük le a másik kegyességét és tesszük el a dobozainkba. Tapasztaltam, hogy egy új gyülekezettel ismerkedve mindig megvannak azok a minden lében kanál nénik és asszonyok, akik finoman körbepuhatolóznak „a témában”.

Anélkül mondom azt, hogy botránykővé és mérőegységgé tettük a szexualitást, hogy azt mondanám, hogy nem fontos beszélni róla. Hogy mennyire fontos is lenne, ahhoz szolgáljon például két történet:
A Kálvin téren beszélgettem egy krisnás lánnyal, aki feltűnően sokszor mondta ki a beszélgetés közben a tiszta szót. Rövidke bravúros bekérdezési taktika után kiderült: egy férfi nagyon méltatlan és megalázó módon vette el a szüzességét. Hát persze, hogy egyből vevő volt a „tisztaság” hívószóra, amit a völgybéli lakosok kínáltak neki. Sérült ember, akinek kihasználják a bűntudatát. Szimbolikus, hogy hidegben alig felöltözve áll a sarkon. Mint a prostituált, akinek a lelke mélyén érzi magát. Nem hogy ennek a bűntudatnak az oldásával foglalkozna a közösség, hanem ennek erejéből merít a missziójához.

Egy kedves ismerősömnél pedig szétzilálta a családot az, hogy a gyermekek nem a szülők meggyőződését vallják és gyakorolják a házasság előtti nemi érintkezés tekintetében. A két generáció között látványosan nő a távolság, nem csak átvitt értelemben. Biztos, hogy a „szeresd” parancsolatánál ennyivel fontosabb a ne paráználkodj? És akkor még a különböző bibliaértelmezésekről még nem is kívánok ezúttal szólni.

Mindenképpen fontos lenne ilyen ügyekről beszélni, csak mint ahogy azt a politikánál is megszokta az ember: ahol erről szó van, ott sajnos egyoldalúan. Mindenképpen több beleérzést és szeretetet kell egymás iránt tanúsítanunk a kérdésben több tényező miatt is:

Tudomásul kell venni: a jelenség generációs probléma is. Egy tizenhat éves kora óta házas mai ötvenes már egészen könnyen beszél a tiniknek az önmegtartóztatásról, és nem érzi az árral szemben kapálózás frusztráló nehézségét, amit egy mai önmegtartóztató tininek el kell tudni viselni. Közhely, de a világ változik…

Azt pedig végképp gondnak látom, hogy csak ezt akarjuk erővel, tekintéllyel betartatni. Vagy egyedül hit által, vagy ha törvényből, akkor hát minden törvényt! Akkor lássuk meg és koppintsunk a fejére a számlázgató presbiternek, a rosszindulatú pletykás néninek: tehát legyünk következetesek. Ez a legtöbb általam ismert gyülekezet kegyességétől jelenleg távol áll. Talán nem is baj, hiszen elsősorban szektákat ismerünk, akik mindenért számon kérik egymást. És nem is dolgunk a megítélés.

Nagyon jó lenne, ha a fiatalok, akik megkérdeznek minket, nem instant válaszokat kapnának. Hiteles, elgondolkodó, személyes választ, ami mellett és ellen is dönthet anélkül, hogy félnie kellene attól, hogy elveszti a szeretetünket. Talán valahogy így lehet kikerülni azt, hogy diszkriminációs tényező, hogy a hit mértékegysége vagy megkötöző tabu legyen a szexuális élet kérdése.