Egy csók és más semmi, idéződik fel benső füleimben a jól ismert sláger. Egy csók, de hát milyen csók, vagy melyik a sok közül, amely két embert egy kis időnyire „összeforraszt" egymással. Ifjúkoromból van egy speciális csókélményem, amelyre mind a mai napig kristálytisztán emlékezem. Ez a csók „nem semmi volt...". Ismertem egy férfit és egy nőt, akik már 23 év óta együtt éltek. Kapcsolatukat az intimitás minimuma jellemezte. A férfi szerelmes volt a nőbe, a nő viszont szerelmes volt egy férfibe, de nem a hús-vér férjébe, hanem egy elképzelt álomférfibe. James nem volt a közelében, de a Bo(lo)nd igen. Őt Györgynek hívták. Nem hívő katolikusból „hívő" reformátussá lett, csak hogy esélye legyen elnyerni - buzgón vallásos - álmai hölgyének kezét. Éva némi vonakodás után kezét adta neki, de szívét sohasem. Az intimitásból a gyermekvállaláshoz szükséges minimális muszájt vállalta, hiszen gyermekeket mindenképpen akart.

Gyuriban az évek során lassan tudatosodott az, hogy ő tulajdonképpen csak egy spermadonor, s a család fenntartásáért felelős biorobot státuszba szerződött a házassággal. A szerelem benne lassan, de biztosan haldoklott, s Éva meggypiros ajkai helyett egyre gyakrabban tapadtak rá saját ajkai a legkülönfélébb méretű és eredetű pálinkás üvegekre. Egyetlen piásüveg sem utasította vissza őt, sőt mindegyik több melegséget adott neki, mint Éva bármikor korábban. Éva a nőies módit választotta. Élettelen életének elviseléséhez altatók s nyugtatók tömkelegét hívta segítségül. Mindkettejük kemény valóságának elviselésében sokat segített az, hogy felgyülemlett haragjukat fejenként napi két doboz Symphonia nevű cigarettán keresztül füstölögtethették ki.

Az alkohol, a gyógyszer s a nikotinfüggőség 23 év házasság után egészen az életképtelenségig vitte őket. Az egykori nagyreményű fiatal mérnök s a mintaképként beállított védőnő 1989-ben már csak vegetált. Mint tudjuk, 1989-ben hatalmas változások történtek a társadalmunkban. Kicsiben is hasonló jelentőségű változás történt egy budapesti család életében ekkor. Éva és Gyuri 1989 májusában (utolsó esélyként) eljutott a Református Iszákosmentő Misszió egy konferenciájára. Csak 6 napot voltak együtt otthonuktól távol. Az akkor 22 éves fiuk így emlékszik vissza arra, hogy mi történt, akkor, amikor a negyvenes éveinek második felét taposó házaspár hazaérkezett: „Először is remek volt, hogy egy hetet csöndben, veszekedés nélkül tölthettünk el, amíg a szülők nem voltak otthon. Másodszor pedig reméltem, hogy talán már haza sem jönnek, mivel elég volt már addigra belőlük: sikertelen elvonókúrák, idegösszeroppanás, veszekedés, állandó dohányfüst - ezek mind a halál előhírnökei voltak. Amikor hazajöttek, egy ideig semmit nem észleltem belőlük. Későn jártam haza: munka, foci, buli és csajozás - szigorúan csak rövidtávú kapcsolatokkal - töltötte ki az akkori életemet. Egy este a konyhába belépve meglepődve érzékeltem, hogy teljesen tiszta a levegő, bagófüstnek nyoma sem volt ott. Édesanyám este 9 óra felé ott állt a mosogatónál, s valami vallásos nótát dúdolva mosogatott. Máskor ilyenkor már régen bevette a maroknyi nyugtatót s altatót, hogy ne tudjon a világról, s már legkésőbb 8 órakor ágyban volt. Édesapámmal pedig másnap délután találkoztam, amikor éppen a munkahelyéről tartott hazafelé. Nyílegyenesen jött, nem a rá már jó évtizede jellemző bizonytalan kacsázó járással. Teljesen józan volt. Igaz, a meglepődésen kívül ez semmit sem jelentett számomra, hiszen számtalanszor reménykedtem már addig is mindhiába. Ami viszont döntően megváltoztatta az életemet, az egy hétköznap délután történt jó néhány héttel a missziós konferencia után. „A kis szobánkba toppanék", s leesett az állam a csodálkozástól. A szüleim ott álltak összeölelkezve a szoba közepén, s éppen csókolóztak. Hát ez a csók nem semmi volt. Az egész életemet s látásmódomat változtatta meg. Addigra már sok csókolózáson voltam túl, számos szerelmes filmet láttam, de ilyen csókot még egyet sem. Számomra ez a csók az evangélium legradikálisabb hirdetése volt. Az alkohol, a gyógyszer, a cigaretta elhagyása csak hab volt azon a tortán, mely a szeretetből - sőt lehet mondani - a szerelemből állt. Közel ötven évesen két ember, akik jórészt csak haragudni, bezárkózni, elfordulni tudtak egymástól, majd a végén már szinte a teljes élettől, ilyen hihetetlen módon kinyíltak s szerettek. Hát ez a csók volt az én életem kinyílásának, felszabadulásának a kezdete."

A csók óta immár 22 év telt el. Akikről azt írtam kezdetben, hogy ismertem őket, azok a szüleim voltak. Édesapám már régóta nem él, de a csókjuk (s még sok másik) azóta is végzi a munkáját bennem. Az a csók Isten Lelkének megnyilvánulása volt számomra. Azt üzente, hogy még a legnehezebb, a legreménytelenebb bezárkózott életből is van kiút az ÉLETRE, a SZERETETRE. Már 17 éve vagyok együtt párommal, Zsuzsával, s három kisfiunk született. Most is remek csókolózni vele, s kinyílni az Élet felé. Református teológiát végeztem s Noszvajon élek, ahol az Elengedés Házában dolgozva számtalan embernek volt alkalmam továbbadni az örömhírt. Könnyű bármely ember mellett megállnom, hiszen túlláthatok a láthatókon. Ha a tapasztalati élethelyzet nehéz, kilátástalan, belülről akkor is „látom" a láthatatlan, de mégis létező másik valóságot: az élet-teljeset, a lényegit. Ezt a látást közvetítem azoknak, akik még nem tudnak így nézni magukra vagy a másikra. Az elmúlt 22 évben ez a másik látásmód segített nekem abban, hogy olyan életet élhessek, amelyről korábban álmodni sem tudtam volna.

Végezetül: csók és csók között különbség van, de egy CSÓK - egy cseppnyi odaadás, megnyílás, szeretet - eltörölheti a múltat, a hiányt, s kaput nyithat az Életre.