A Szentírás és Jézus egész élete szimbólumok sorozata. Ő maga pedig a Megváltó szerepét vette magára, hogy betöltse a küldetését. Kivonulása a pusztába a zsidók negyvennapos vándorlásának az ismétlése. Kereszthalála a rézkígyó-epizód párhuzama. A teremtéstörténet kígyója a Jelenések Könyve sárkányával rokon. Ádám az első ember, Krisztus pedig az Ember Fia.

Érdemes egyszer egészben, megszakítás nélkül is elolvasni a Bibliát, mert teljesen más színben tűnik föl előttünk. Megmutatkoznak az összefüggések és megsejtjük, hogy mit jelenthet: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég." (Jel. 21,6)

Az Atya odaadta a Fiát értünk, megengedte, hogy ő legyen az áldozat, a páskabárány, mint ahogy majdnem Izsák, Ábrahám elsőszülöttje is az lett. Szükséges volt és ma is az, mert az emberiség túl sok bűnt követ el. Viszont egyetlen botlásunk is elég lett volna ahhoz, hogy igazságot kelljen szolgáltatni. Miattunk és az univerzum rendje miatt, amit nem érthetünk, nem láthatunk át, és azt hiszem, jobb is így! Mégis mi akarunk irányítani, de csak a pusztulás felé rohanunk. Ez a világ ki van szolgáltatva a gonosznak.

Nem tudjuk egyedül megvédeni magunkat! Szabad akaratot kaptunk, hogy döntsünk, és erre volt válasz Jézus áldozata is. Másképpen nem lehetett már helyreállítani. Isten így tervezte, így teremtette, ez az Ő abszurd Szeretete. Látta előre és mégis hagyta. Én pedig úgy teszek, mintha érteném, pedig dehogy! Próbálok a Teljesség mélységébe tekinteni, de még ha a visszáját látom is, megfájdul tőle a szemem.

Az történt, hogy Isten Fia lejött közénk, emberi formát öltött, sírt, nevetett, félt, fájt neki, örült, dühös volt, szeretett, játszott és korlátozta magát értünk egy életen át. Szelíden elrejtőzött, hogy akárki ne ismerhessen rá, és egy lehessen közülünk, egy végtelenül hiteles Isten! Példát adott azzal, hogy soha nem a maga akaratát követte, mégsem tudta nem a saját akaratát követni, mert egy (volt) az Atyával, és felvitte a keresztet a Golgotára. Kínhalált halt, megalázták és kitaszították, mert átkozott, aki a fán függ.

Talán a halála volt az élete célja, talán a feltámadása, de rendületlenül végigjárta a sorsát és még az Apukája is elhagyta. Ő így hívta: „Abba". Akkor a Pokolban volt, mert ha az Isten is magára hagy, csak az üresség marad, a semmi, a halál. Aztán mielőtt bevégeztetett, egy zsoltárt idézett, a huszonkettediket, és visszaadta a Lelkét annak, Akitől kapta. Majd megrepedt a templom kárpitja, a Szentek Szentje és elsötétedett az ég. A természet gyászolt, csak a vak és süket emberiség nem, de nagy félelem lett úrrá mindenkin.

Ez a legkevesebb, hogy félünk, jelez a lelkiismeretünk. Az az isteni iránytű, amit csak súlyos erőfeszítések árán téríthetünk el. Ha elhisszük, hogy mindez igaz, nincs más választásunk, mint a bűnbánat. Bár nem kértük Jézus áldozatát, de azt sem, hogy megszülessünk, mégis az ölünkbe hullott! Persze van, aki nem örül az életnek. Én is voltam úgy, nem hibáztatom. Néha nagyon nehéz, de éppen a bűn miatt az. A sajátom vagy másoké, szinte mindegy, hiszen végérvényesen össze vagyunk kötve a szeretet által, még ha csökevényes is ez a szeretet a mennyei másához képest.

Megtehetem, hogy nem fogadom el, a szabad akaratba ez is belefér, csak nagyon fájdalmas. Éppen annyira, mint, amikor egy gyermek nem ismeri el a saját szüleit, akik nemzették, vagy valaki kitagadja a fiát. Valami meghal olyankor, mert megölik, a harmadik fél, a kapcsolat és a szív elkezd jéggé dermedni, megkövesedni. Igen, ez nagyon radikális, de Isten is az! Különben érthetetlen lenne, hogyan mondhat ilyet Jézus egy gyászoló embernek, hogy "Kövess engem, és hagyd a halottakra, hogy eltemessék halottaikat!" (Mt. 8, 22) Egyszerűen nem másért veszi ennyire komolyan, hanem mert Ő látja, mi múlik rajta, az ÉLET, ami valóban az!

A kereszthordozás, a Via Dolorosa véres és kínkeserves út. Nem könnyű látni és hallani, Krisztus mégis azt mondja, hogy: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű."(Mt. 11, 29-30) Milyen is lehetne más, ami szeretetből történik?