A gondolat mögötti gondolat

Rejtett motivációk – milyen zsinegek rángatnak téged?

Volt idő, amikor egyszerűbben éltünk mi, emberek. Volt idő, amikor még többnyire megelégedtünk a látszattal. Ha valaki segített valakinek, akkor az egyszerűen segítség volt. Ma pedig még a segítő szakmákban is folyamatosan nyomozunk (önismeret) a mögöttes motivációk után. Miért is akarok én vagy a másik segíteni. Az önismereti folyamatban a látható esemény mögé nézünk, hisz felismertük, hogy mindig van mögöttes gondolat.

Volt egyszer egy ember az Elengedés Házában, aki lelkészként szolgált egy gyülekezetben. Azt mesélte el nekem első találkozásunk alkalmával, hogy ő mindig leleplezi a prédikációkban s a gyülekezeti élet minden mozzanatában is az igazságtalanságot, a méltánytalanságot, s ebből kifolyólag igen sokszor kellemetlen helyzetekbe kerül. Titkos beceneve a gyülekezetben ez volt: Rögtönítélőbíróság – így egyben kimondva. Ettől aztán szenvedett is eléggé, s azért jött, hogy végre elkapja azt a mögöttes gondolatot, ami miatt újra és újra ilyen nehéz helyzetbe kerül, s ami miatt ő is szüntelenül ítélet alatt van. Mivel már túl volt néhány önismereti tréningen s egyéni pszichoterápiás foglalkozáson, volt fogalma néhány mozgatórugóról. A vele folyamatosan igazságtalan apjára vezetett vissza mindent, s azt mondta, hogy ezért a legfontosabb számára az igazságos ítélet, mert ő is az igazságtalanság miatt szenved.

Amikor rámosolyogtam, s azt mondtam neki, hogy az apja egykori igazságtalanságainak semmi köze sincs az ő mostani szenvedéséhez, akkor egyszeriben nagyon dühös lett. –Kétségbe akarod vonni sok év kemény önismereti munkáját? – kérdezte felháborodottan. – Á, dehogy akarom azt megkérdőjelezni – feleltem, – csupán azt kérdezem Tőled, hogy akarsz-e még mélyebbre is nézni, a mögöttes gondolat mögötti gondolatra? Ezen elcsodálkozott, s két napig nem is láttam őt. A harmadik napon megkérdezte: „Milyen mögöttes gondolatról beszélsz?"
Ma, ebben a percben milyen igazságtalanságot, méltánytalanságot követ el apád éppen ellened? – kérdeztem őt. – Semmilyet –válaszolta, – hisz már több éve ott fekszik a temetőben.
– Akkor hát mi a te egyik mögöttes gondolatod, ami mozgat téged? Mi az az elképzelés, hit, amely mentén cselekszel életed sok pillanatában? – Nem tudom – válaszolta ő. Másnap újra találkoztunk, s akkor ezt mondta: – Talán az a hitem, hogy az igazságtalanság leleplezésével megszűnik a szenvedésem. Remek, válaszoltam, tehát hiszel abban, hogy a harcon keresztül szabaddá válhatsz. Ez történik? – Nem, sajnos, sőt egyre rosszabb lesz. – Tehát akkor az igazságtalanságra való hosszú idő óta tartó figyelésed milyen meggyőződésben erősít meg téged? – Abban, hogy én vagyok a szenvedő alany, az áldozat, s ez ellen harcolnom kell.
– Mi hát akkor a következő mögöttes gondolatod, meggyőződésed? – Mi az, hogy a következő? Meddig kell még mögé nézegetnem? – Hát lehetőleg addig, ameddig olyan békességet tapasztalsz, amely megengedi, hogy ne tekergesd összevissza a fejedet, igazságtalanságok után vizslatva, s a kobakodban se filozofálj, ítélgess annyit. – Na jó – mondta ő, – akkor most mi van soron? Ekkor lerajzoltam egy üres papírra egy kereszt szimbólumot, s azt mondtam neki: „Meditálj el néhány órát ezen, s utána majd beszélgetünk tovább!" Este feldúltan jött a találkozóra: nem hiszek ebben, csak ideges, haragos lettem tőle. Utálom a kiszolgáltatottságot, a sebezhetőséget. Pokolba velük! – Hát látod, már itt is van egy újabb mögöttes gondolat, meggyőződés: a kiszolgáltatottság, a sebezhetőség rossz. És milyen élethossziglan áldozatnak lenni, miközben az emberek téged többnyire tettesként érzékelnek? A mögöttes meggyőződésed szerint tehát a harc (a hasonlítgatás, a leleplezés, a vád, az ítélkezés) fog téged megváltani? Ha ez így van, akkor pedig minek beszélsz mindig arról, hogy: „egyedül kegyelemből; nem cselekedetből; ne ítélj stb.stb.?
Feldúltan távozott a beszélgetésről, s azt mondta: hülyeség az összes filozófiád, csak összezavarod az embert vele.
Másnap az utolsó találkozásunkkor megkérdezte: tényleg muszáj a múltunkban, a gondolatainkban vájkálni? Te lelkész vagy, válaszoltam neki, de mindenekelőtt ember, s mint ilyen, Isten gondolatának testet öltése. Ha csak egy picit is tudatában vagy annak a nagy rendezettségnek, amely a lényed összetartja, akkor abban a pillanatban elcsendesedsz. Mikor kell gondoskodnod arról, hogy tested sokmilliárdnyi atomja, sejtje ebben a csodálatos rendben összeállva működjön? Mikor kell véredet tudatosan egész testedben szétáramoltatnod? Mi van akkor, ha nem jut eszedbe levegőt venni? Tényleg mindenhez kell a folyton zakatoló elméd? Tényleg minden figyelmedet annak kell szentelned? Egyáltalán nem muszáj megfejtened mögöttes gondolataidat. Az viszont roppant fontos, hogy figyelmes légy, s ne higgy régi elképzeléseidben, meggyőződéseidben annyira. Ha lelkész vagy és prédikálsz, akkor add oda inkább a figyelmed olyan igen mély mögöttes gondolatoknak, mint az Élet, a Bőség, az Áldás, az Egység. Jézus megnyilvánult gondolataiban a figyelmedet a lényegre akarja irányítani: sorsod, az utad, az örökséged a jólét, a békesség, az öröm felé tart. A Krisztus a mennyek országába hív, s nem az elmédnek múltad fájdalmát analizáló poklába. Ha figyelmed újra s újra az Élet felé fordul a múlt helyett, akkor megtapasztalod a lét magasabb minőségeit. Gyökeret versz a mennyek országában. Akkor a múlt fájdalmai hatalmas lendülettel szakadnak ki belőled. Megszabadulsz az érzelmi és gondolati kötöttségeidtől. Hisz már nincs is szükséged rájuk. Már hozzáférsz ahhoz a kincshez, ami mindig is a Tied volt s lesz is. Az Istenfiúsághoz, ahhoz az új identitáshoz, amelyhez a gondolkodáson keresztül nem férhetsz hozzá. Lényed ténylegesen egy mögöttes gondolat: Isten gondolata. Ez pedig a legmélyebb befelé s felfelé nézés ajándéka. Mi lenne, ha errefelé figyelnél többet? 

Vissza a tartalomjegyzékhez