„Nem hiszek a papnak, aki a farzsebéből prédikál…” – mondja egy Quimby szám
és üvölti velük együtt több ezer fiatal koncertről koncertre.
„Talán lehet benne valami…” – mondom én, és mondjuk mindannyian, akik a KözösPont misszióban részt vettünk. Nem arról van szó persze, hogy valamiféle apologetikus célzattal azt hirdetjük, hogy hinni kell a papnak, sem arról, hogy magyarázkodnunk kellene. A misszió célja sokkal inkább az, hogy megmutassuk a „világnak”, hogy létezik élet a keresztyénségen belül, hogy létezik olyan réteg is a „vallásosnak” titulált emberek között, akik vállalják még akár egy fesztiválon is, hogy Krisztushoz tartoznak.

Ez tehát a KözösPont. Keresztyén fiatalok csoportja, akik végigjárják a magyar fesztiválokat, és jelenlétükkel egyrészt transzparensként mutatják, hogy Isten még egy „fesztiválra” is ki mer menni, sőt dolga van az ott lévő emberekkel, másrészt lelkigondozói jelleggel beszélgetnek a sátorba betérő fiatalokkal vagy éppen idősebbekkel. A sátor ökumenikus, a történelmi egyházak hivatalos támogatásával és felügyeletével felvértezve. A fesztiválokon részt vesz evangélikus, katolikus és református lelkész is, aki az ott lévő munkálkodó fiatalokra figyel, vagy épp a sátorba betérőkkel beszélget, ha lelkészi jelenlétre van szükség.

Mire is jó mindez? Tapasztalatom szerint leginkább azon lepődtek meg a betérők, hogy egyáltalán van olyan, hogy keresztyén fiatal. Valaki azt mondta nekem, hogy ő azt hitte, hogy „mi csak a templomban vagyunk keresztyének, és utána normális emberként élünk.” Visszatérnék egy kicsit a kiinduláshoz: „Nem hiszek a papnak, aki a farzsebéből prédikál…” Igen lesújtó vélemény ez számunkra, még lesújtóbb, hogy van olyan fiatal a „keresztény” Magyarországon, aki még nem találkozott olyan emberrel, aki keresztyén mivoltát megéli az életben. Elgondolkoztató, hogy esetleg, mintegy a valóság tükrében belejavítva a Bibliába, mégis az lehet igaz, hogy el lehet rejteni a hegyen épült várost?!

Mi az, amit én magammal hoztam mindebből további teológusi pályafutásomra? Mindenképp az, hogy ki kell menni a világba, és el kell kezdeni tisztán látni egyházaink és országunk helyzetét. Meg kell kérdezni az embereket, hogy mégis, ti mit gondoltok? Nem csoda, hogy senki sem hisz a papnak, hogyha bevett válaszokat ad az újabb és újabb kérdésekre. Nem csoda, hogy egy relevanciáját vesztett igehirdetés nem tud élő és ható lenni, még akkor sem, hogyha Krisztus nevét üvöltjük a szószékről. Az embereknek szükségük van az evangéliumra, csak meg kell nekik mutatnunk, hogy igenis köze van a mi igehirdetésünknek az ő életükhöz, az ő problémájukhoz, mindahhoz, amiben ők élnek. Meg kell értenünk, hogy rongyosra koptatott predestinációval, vagy ezerszer elmondott miatyánkkal nem tud mit kezdeni a világ.

Adjak tehát jó megoldást? Fordítsd oda az összes orcádat a világ felé! Fordítsd oda, amikor topon vagy, amikor letört vagy, amikor fáradt vagy, vagy épp kicsattansz energiától. Mutasd meg, hogy te teljes valódban Krisztushoz tartozol, ember vagy és élsz. Vállald azt, aki vagy, és vállald, hogy szükséged van a kegyelemre, épp amiatt, aki vagy, és ami épp azzá tesz, ami vagy!