Már gyerekkoromban leszoktattak – mind a szüleim, mind a hittanórákon –  arról, hogy feleslegesen esküdözzek bármire is, így sosem követtem a társaimat abban, ha azt kellett mondani: „Esküszöm, szép ez a cipő!” „Esküszöm, felrúgom, ha még egyszer szól valamit!” „Esküszöm, megőrjítenek az őseim!” Ennek köszönhetően ha valamire esküdni kell, nagy jelentősége van számomra.

Így volt ez akkor is, amikor múlt év december 18-án Isten és a gyülekezetem előtt presbiterként esküt tettem. A barátaim közül sokan kissé lenézően megmosolyogtak lelkesedésemért, hiszen sok esetben a házassági eskütételhez hasonlítotam az egész ceremóniát. Pedig én komolyan gondoltam. Komoly dolog arra esküdni, hogy lemondok önzőségemről és Isten, a gyülekezetem és az egyházam ügyét előbbrevalónak tartom a magaménál.

Én, Ferenczi Réka esküszöm a Szentháromság Istenre, hogy a tisztemmel járó kötelességeket és feladatokat Isten dicsőségére, egyházunk épülésére és népünk javára, a Magyarországi Református Egyház rendjében úgy igyekszem teljesíteni, hogy az egyház hasznát mindenkor a magam hasznának elébe helyezem. Isten engem úgy segéljen. Ámen.

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez mit is takar. Szituációkat képzeltem el, találtam ki: mi lehet előrébbvaló a saját hasznomnál. Aztán arra jutottam, hogy úgyis majd a presbiteri munkásságom fogja megmutatni azt, hogy mennyire tudom ezt tartani. Az esküszöveg azóta is sokszor eszembe jut, sokat töprengek rajta. Főleg olyankor, ha fáradt vagyok vagy nincs kedvem ehhez vagy ahhoz a szolgálathoz. Nem régóta vagyok presbiter, így komoly dilemma elé még nem kerültem. Éppen ezért míg ez eljön, próbálom erősíteni magam. Méginkább törekszem arra, hogy élő és mindennapi kapcsolatom legyen az igazi „Főnökkel”, hogy majd ha nehézségbe kerülök, mindig tudjam, hogyan kell helyesen dönteni. Most még könnyű helyzetben vagyok. Nincs családom, nem nevelek gyermeket, könnyen be tudom osztani az időmet. Ugyanakkor szoktam alázatért is könyörögni, hogy ha eljön az az idő, amikor megváltozik a helyzetem, s nem tudom ehhez tartani magam, akkor őszintén megálljak, átgondoljam, hogy mi a feladatom, hol a helyem, hogy tudok egyeztetni, s ha szükséges, akár presbiteri megbízatásomat is visszaadjam, s idővel, ha méltó vagyok rá, újra felvegyem.

Isten engem úgy segéljen. Ámen.