„Mindent szétszed! Folyton pancsolna! Mindent összefirkál!
Hagyjuk? Fejlesszük? Irányítsuk?
Mi van, ha nem értek hozzá, kétbalkezes vagyok és nincs időm? 

Nem baj a hozzá nem értés, sem a kétbalkezesség, de az időt – amúgy a gyereknevelésből más területeken sem – nem tanácsos kispórolni!
A 4-6 éveseknek ebben sincs másra szükségük, mint arra, hogy biztatást, eszközöket, körülményeket kapjanak rendszeresen a változatos manuális tevékenységhez. Mi tartozik ide? 

Rajzolás, festés – a legkülönbözőbb formában. Földre, falra, táblára, papírra, üvegre, kavicsra, homokba, tojásra. Ujjal, vastag és kicsit vékonyabb ecsettel, vastag ceruzával, zsírkrétával, szénnel, kővel... 

Minden kézzel végzett játék és kreatív tevékenység: tépés, vágás, ragasztás, gyúrás, formázás, gyűrés, hajlítás, kötés, hajtogatás, gyöngyfűzés, montázs, mozaik, építés, fúrás-faragás, kalapálás, „szerelés”, csipegetés, magok, gombok, kavicsok válogatása, barkácsolás, virágszedés, fonás-szövés, homokozás, sározás, gyurmázás, körmönfonás, madzagolás, de pl. a célba dobás is, vagy a tárgykitalálás tapintással.
Amint látjuk, csupa olyan tevékenység, amelyet minden óvodáskorú gyermek bármikor szívesen csinál – ha hagyják! És ez a „hagyás” nem is olyan könnyű! Először is mert legtöbbször rendetlenséggel jár, és némi előkészület is szükséges hozzá. Másodszor pedig azért, mert ha már időt szánunk rá, elővesszük az eszközöket, akkor fejleszteni, javítgatni szeretnénk, amivel ugyancsak csínján kellene bánni!
Mindez akkor válik könnyebbé, sőt örömteli lehetőséggé, ha tudatosítjuk magunkban, mire jók a manuális tevékenységek, miért szükségesek, és hogyan segíthetjük a leghatékonyabban az érintett készségek fejlődését ebben az életkorban? 

Tekintsünk át néhány ilyen lényeges szempontot!
Az idegrendszer fejlődése 3-6 éves korban a legintenzívebb. Idegsejtjeink ugyan velünk születnek, de a közöttük létrejövő kapcsolódások – szinapszisok – erősségét, mintázatát a későbbi tapasztalatok határozzák meg. A mozgás – így a kéz mozgása is – a későbbi szellemi képességek alapja, tehát olyan idegpályákat készít elő, amelyek majd magasabb rendű funkciókért – írás, olvasás, számolás, figyelemkoncentráció – lesznek felelősek. Az új mozgások az agynak új tapasztalatokat jelentenek.
Ez a folyamat belenyúlik a felnőttkorba, de vannak ún. „időablakok”, bizonyos fejlődésre különösen is alkalmas periódusok. A 4-6 éves korban pl. az íráshoz szükséges finommozgást készítik elő a manuális játékok. Az iskolás tevékenységekhez szükséges szem-kéz koordináció „időablaka” az óvodáskor. Kitüntetett funkciója van ezért a szabad rajzolásnak, festésnek, és a formázásnak. És az írás-előkészítés szinte csak ráadás ahhoz képest, amit még segít ez a tevékenység a személyiség fejlődésében!
A 4-6 évesek képzelete feltűnően élénk. Most tanulja a „belső kép” készítését, amelyre többek között a kreativitás, az elvont gondolkodás, az értő olvasás, a helyesírás támaszkodik. A barkácsolással, építőjátékkal célokat, ötleteket valósít meg, nagy mértékben támogatja azt a tapasztalatot, hogy „egyedi, értékes személyiség vagyok, képes vagyok alakítani és formálni a körülményeimet, ura vagyok a cselekedeteimnek”. Ez a későbbi helyes önértékelés legbiztosabb bázisa lesz. Megpróbál a maga számára játékot, szimbolikus eszközöket készíteni. Pl. a boltos játékhoz portékát, a szerepjátékhoz babát, lovat, autót, várat stb. Egyazon problémára több megoldást próbál ki, felfedezi a tárgyak, anyagok súlyát, különböző felületek tapintását, a színek hatását. Közben megfigyelőképességét iskolázza, a térlátást, a formák megkülönböztetését gyakorolja.
Sajnos ezeknek a készségeknek kialakulását durván megzavarja a tv kétdimenziós képe, amely természetellenes látást kíván! Ebben a korban ez a látásmód gátolja a térlátás fejlődését. Ezen túl a kész forma- és színvilág egyszerűen leszoktat a belső kép készítéséről, a fantáziáról, ami nélkül később elvont gondolkodás, kreatív problémamegoldás aligha fog kialakulni, hiába járatjuk őket számtalan különórára! Nem lesz mire építeni.
Jelen van még a „funkcióöröm” is mint jó motor (örül magának az alakító mozgásnak), de már megjelenik az ábrázolási szándék is. Ez még sajátos gyereknyelven: azt rajzolja le, amit tud a dolgokról, nem azt, ahogyan látja. Pl. ha egy ember a házban van, akkor a ház átlátszó. A családrajz érzelmi kapcsolatokat ábrázol, nem valós arányokat. A nőiség szimbóluma a hosszú haj akkor is, ha anyu rövid hajú. Eközben – és amikor elmondhatja, mit rajzolt – megtanul eligazodni saját érzései szövevényében is.
A rajzolás az egyik leghatékonyabb önkifejező erő, a szimbolikus gondolkodás természetes lehetősége. A jobb agyfélteke a művészeti alkotótevékenységen keresztül képes mindazt kifejezni, ami nem tudatosul. Így lesz kiemelt jelentősége az önkifejező rajzolásnak ebben a korban. Gondoljunk csak bele, mennyi érzés, benyomás kavaroghat egy óvodásban, amit már csak szókincs híján sem tud megfogalmazni! Ha tehát ebből a szempontból szemléljük gyermekünk manuális buzgóságát, magunk is rájövünk, hogy hiba lenne mellé ülve szépen kijavítani a képén a házat, az embereket – mondván: ezt így kell! Önkifejezésről, belső világról, érzelmekről, színek, formák, mozgások felfedezéséről van szó, nem valósághű ábrázolásról!
 A felnőtt feladata és lehetősége tehát felhasználni az adott pillanatot, hogy meséljen a képéről és bátorítani, értékelni a tevékenységet.
A felnőtt dolga továbbá még jó eszközöket biztosítani (Vékony ceruza használatára nem alkalmas a kéz csontozata! Egy életre be lehet görcsösíteni a ceruzafogást!), néhány ötletet adni a további foglalkozáshoz, észrevétlenül segíteni, kicsit együtt dolgozni vele, amíg „ráérez” egy új technika ízére, elmondani neki, MIÉRT tetszik az, amit készített.
Merjük elhinni, nincs szükség ezen a téren feladatlapokra, iskola-előkészítő gyakorlatokra! A Gondviselő szó szerint a gyermek kezébe adta a fejlődés kulcsát! „Ő az, aki a legnagyobb dolgokat csakis a legcsekélyebb eszközökkel hozza létre!” (J.Kentenich)
Talán mindenki egyetért abban, hogy jó lenne, ha kreatív, kiegyensúlyozott, helyes önértékelésű stb. felnőttekkel élnénk együtt. Ne felejtsük el, hogy a fentiekben jelzett alapvető készségek csíráit a Teremtő minden emberbe belealkotta. Kibontásukat a nevelőkre bízta. Ám a vágyakozás nem elég, és járni is meg lehet felnőtt korban tanulni, de nem kérdés, hogy nem ez a legjobb módja ennek. Az önkifejezés útjait is kisgyermekkorban kell megmutatni, élménnyel, tapasztalattal és sok-sok mintával. Különben idegen marad számára ez a világ! Nem kell tehát teljesíteni, nem kell versenyezni! Élvezni és csinálni kell, lehetőleg minél többet!

„Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz.” (Wayne Dyer)