A női egyenjogúságért folytatott harc régóta folyik. Az egyenjogúságért harcoló női mozgalmak még sok mindent szeretnének elérni, de ha visszatekintünk száz évet, azt látjuk, gyökeresen megváltozott a nők társadalomban betöltött helye, szerepe. Még van mit javítani rajta, de már jóval több lehetőségük van, mint egykor. Sokban egyetértek a nők egyenjogúságát illetően. Azonban van egy figyelmen kívül hagyott oldala is a történetnek. Miközben mindenki a nőkre koncentrált és velük foglalkozott (akár mellettük állt ki, akár ellenük), elfeledkeztünk egy másik, hasonlóan fontos társadalmi csoportról, a férfiakról.

A férfiak, bár látszólag előtérben vannak, többféle szempontból háttérbe szorultak. A női szerep megváltozásával a férfiszerep is megváltozott, annyi különbséggel, hogy a férfiak ezt kevésbé akarták. Mégis, valamit kezdeni kell a régmúlt, darabjaira hullott férfiszereppel és az ebből kifolyólag bizonytalanná vált férfiidentitással. Ezt csak nehezíti, hogy már a nagyapák sem igazán tudták jól megélni, átadni gyermekeiknek az igazi férfiidentitás mintáit.

Nem vagyok egyedül ezzel a meglátással. Sokan kimondták már ezt, de érdemleges megoldási javaslatot kevesen adtak. Richard Rohr ferences rendi szerzetes izgalmas lehetőséggel rukkolt elő a férfiak számára. Előadásaiban részletesen kifejti gondolatait, amik könyvbe szerkesztve a Férfi útja címmel jelentek meg. 

A társadalom átstrukturálódásával, a férfi beavatási szertartások, rituálék eltűnésével, a nők térnyerésével a férfiak – amúgy sem egyszerű – identitása teljesen elbizonytalanodott. A férfiak érzik ezt, és különféle tudatos és tudattalan módon próbálnak meg ismét férfiasak lenni. Már neveltetésüktől fogva keménynek, érzelemmentesnek, könnyeiket befelé nyelőknek nevelik a fúkat. Az érzelmek kinyilvánítása, megélése tabu téma. Ez már alapvetően meghatározza a férfiidentitást. Kemény, sokszor goromba, érzéketlen és indulatos férfiakat látunk, akik meg vannak győződve róla, hogy ez a férfias, ilyen az igazi férfi. Vannak, akik a macsó, az örök hódító szerepben találják meg férfiidentitásukat. És néhány éve jelent meg ennek az ellenkezője, a metroszexuális férfi, aki számára a férfiidentitásban helye van a nők által kedvelt kozmetikumhasználatnak, szőrtelenítésnek, nőies stílusú, színű öltözködésnek.

Egyik sem az igazi. Amint komolyra fordul a dolog, és a férfiből férj, aztán apa lesz, ezek a hamis szerepek megbosszulják magukat. A kemény, goromba embert senki sem kedveli igazán, terhére van családjának, feleségének. A macsó nem megbízható, mert identitása fenntartása érdekében újra és újra hódítani akar. A nőies férfit pedig a nők sem veszik igazán komolyan. Persze kivételek mindig vannak, de ha őszinték vagyunk magunkhoz, be kell látnunk, a férfi nem ilyen akar lenni, és a nő sem ilyen férfira vágyik.

Rohr újszerű és járható úttal állt elő. Ahhoz, hogy valóban belépjünk a férfivilágba és a saját utunkat tudjuk járni férfiként, el kell hagynunk a hamis férfiképeket, azonosulnunk kell önmagunkkal, elsősorban a saját érzéseinkkel, és utána kell megtalálnunk saját utunkat. Bibliai példával élve minden férfi életfeladata, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlóan a saját útját találja meg, ami igazán az övé. Ehhez azonban először János apostolhoz kell hasonlóvá válni. János az utolsó vacsorán Jézus keblére hajtja a fejét. Sok férfit ez a viselkedés megdöbbent és felháborít, mert könnyen a homoszexualitás jut az eszünkbe róla. Ám nem erről van szó. János tisztában volt saját érzéseivel, azokat vállalta, és képes volt a Jézussal való kapcsolatában mindezt megélni. Nem zavarta, hogy mit gondolnak a többiek, Jézus iránt érzett szeretetét így fejezte ki. János azonos volt önmagával, az érzéseivel. A férfi útjának fontos lépése a saját érzéseinek megismerése, elfogadása és vállalása. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egymás keblére borult férfiakat akarunk látni. Sokkal inkább a megfelelő önismeret következtében kifejlődő helyes identitást és önazonosságot értjük ezen. Egyszerűbben szólva, képes vagyok kifejezni az érzéseimet a szeretteimnek. Képessé válok az érintések elfogadására és adására. Nem leszek ideges, nem jövök zavarba, ha valaki sír a jelenlétemben, el tudom fogadni a könnyeit. És a saját könnyeimet is el tudom fogadni. Még akkor is, ha egyből eszembe jutnak a gyermekkori, hamis férfivá kondicionáló mondatok: „A fiúk nem sírnak. Katonadolog. Nincs semmi baj. Ebcsont beforr.” Alapvetően nem zavar, hogy vannak érzéseim, nem akarom elfojtani azokat, nem akarom távol tartani magamat tőlük.

Ha képes vagyok igazán önmagam lenni, akkor találhatom meg a saját utamat. Akkor leszek Keresztelő Jánoshoz hasonló. A pusztában saját útját járó, nem mások véleményével foglalkozó, hanem Istenre figyelő, másokat szolgáló férfi, aki tudja, mi a helyes, hogyan kell élnie az életét.

Richard Rohr Jézust is példaként állítja elénk. A béna kezű meggyógyításának történetén keresztül mutatja be, milyen az igazi férfi. A béna kezű csak hallgat, nem szól, mintha meg lenne némulva (benne sokan magunkra ismerünk). Jézus veszi észre és állítja középre. A farizeusok csoportba verődve sugdolóznak, megbotránkoznak Jézuson, de egyedül egyikük sem mer elé állni, nem mer szembenézni vele (ez is jellemzően férfias). Jézus igazi férfiként cselekszik. Tudja, hogy helyes, amit tesz, tudja, hogy ezért sokan ellene fordulnak, de nem ez határozza meg. Cselekszik és olyan változást indít el, ami tömegekre lesz hatással.

Férfiként bizonytalanok vagyunk és könnyen hamis identitást alakítunk ki, ami előbb-utóbb meginog és ledől, vagy teljesen megcsontosodik, és egy életre megnyomorít. A Szentírás járható utat kínál. János apostolon át Keresztelő Jánosig. Keresztelő Jánostól Jézusig, az igazi, önmagával teljesen azonos, érzelmeivel tisztában lévő, saját útját járó férfiig.