Amikor szétnyitotta az ujjait, legnagyobb meglepetésére egy kicsi, aranyszín lepke szállt fel a tenyeréről. Mintha napsugár bújt volna el a kezében, ami hirtelen a többihez akart szökkeni. Utánanézett, próbálta követni az útját felfelé, de a fák ágain átsugárzó fény elkápráztatta a szemét.

Másnap reggel munkába menet betért ebédet vásárolni a kisboltba, és amikor éppen a pénztárnál fizetett, a lepke előlibegett a kassza fiókjából. Kérdőn nézett az eladóra, de annak szeme sem rebbent, s ebből rájött, hogy a pillangót csak ő látja.

Egész nap ez járt a fejében. Mikor hazafelé ment, meglátta a buszmegállóban a karcsú, szőke lányt, aki mindig megdobogtatta a szívét. Mintegy véletlenül mellé keveredett és ráköszönt. Ekkor meglátta újra a lepkét. Éppen a lány szemében ragyogott, vidáman nyitogatva csillámló szárnyait. Azt hitte, hogy megtalálta a pillangó otthonát, de az máris továbbállt.

Nehéz szívvel kotorta elő kulcsokat a lakás ajtaja előtt. A vacsora is furcsa ízű volt, majdnem a felét kikotorta a szemétbe. A tévé idegesítően zümmögött, ostoba reklámok váltották egymást, valami csodálatos öblítőt próbáltak neki eladni: virágok, lepkék, fehér ingek lebegtek. De az ő lepkéje nem volt köztük.

Kezdett a rögeszméjévé válni a pillangó. A villamos ablakán keresztül is csak őt kereste, lökdösték az emberek, a lábára léptek, de neki fel sem tűnt, bámult kifelé. Az utcán, a fák ágain, a szemetes kukában, a számítógépe képernyőjén… mindenhol a lepke felbukkanását várta, de az nem mutatkozott. Ahogy telt az idő, úgy látta egyre távolabbinak és elérhetetlenebbnek.

Beiratkozott a könyvtárba, múzeumokba járt, végigböngészte az interneten fellelhető összes lepkét, hogy nyomára bukkanjon annak az aranyszínűnek. Összerezzent, ha valaki azt mondta: pillanat… Nem, nem pillangót mondtak, de ostoba is vagyok – gondolta, és zavart mozdulattal megtörölte a homlokát.

Aztán egyszer megint látta. Nem volt egyedül az aranyszárnyú, egy másikkal kergetőzött, s ő elkezdett arrafelé szaladni, de minél közelebb ért, a két lepke annál messzebb került tőle.

Halálos fáradtságot érzett, lerogyott az avarba. Mint egy templomtoronyból lezuhanó üllő, úgy sújtott le rá a gondolat, amit mindvégig tudva tudott, de csak most merte bevallani magának: a lepke csupán a képzeletében létezik. Nincs aranyszárny, nincs szemkápráztató libegés. Ő alkotta a gondolataival.

Soha nem vonszolta magát haza még ilyen nehezen. Elég a pillangókból! Tehetetlen dühében rácsapott a falra az előszobában. Egy apró bogár pottyant le a földre, amit kötelességtudóan felcsippentett az ujjaival. Egy régi ismerős szaladt felé a padlón, a kis fekete pók, amit annyiszor megbámult a mennyezeten, és már néven szólította. Odadobta neki a bogárkát, elmosolyodott, és betette a táskáját a szekrénybe.

Jezsoviczki Noémi