Még a hátam is megfájdult a nap végére. Nem véletlenül: azt mondják, a hátizmokban landol a stressz. Hát nekem jutott belőle aznap bőven! Értetlen ügyfelekkel, kibogozhatatlan problémákkal küszködtem egész nap. De sikertelenül. A legbosszantóbb az volt, hogy minden erőfeszítésem ellenére rengeteg feladat maradt függőben a munkaidőm végére. És ha ez nem lett volna elég, túl szűk farmer volt rajtam. Az pedig igencsak meg tudja keseríteni az ember életét. A tudat jólesett ugyan, hogy S-es, de borzasztóan kényelmetlen volt. Alig vártam, hogy hazaérjek, és levehessem.

Szörnyű nap volt. De van megoldás a feszültségre: az edzés. Minél keményebb, annál jobb. Alig léptem be a lakásba, rögtön ütközésig tekertem a hangerőt; jó kis ritmusos elektroszving, erőt ad, hogy ne álljak meg. Benyomtam youtube-on a kedvenc tréningvideómat, és minden idegességemet beleadva álltam neki az edzésnek. Jól is ment.  „Keep pushing yourself throught it!” – szólt az instrukció. Hát engem pusholt a düh.

Aztán egy ponton úgy éreztem, látnom kell magamat. Mindent. Látnom kell, milyen is vagyok.
A tükörben néztem, ahogy a hasamon lévő zsírpárnácskák ütemesen ugrálnak a mozgás ritmusára. Föl-le, jobbra-balra.
Hát csak azért sem tűntek el még mindig! A lábamnak is vékonyabbnak kellene lennie.
Miért nem bír vékonyabb lenni?! De most csak én vagyok. Úgyhogy nem kellenek a szűk farmerba préselt ferdítések. Elvesztem a zenében, a monoton mozgásban, és csak néztem magam. Egy idő után már jóleső belenyugvással, értékítélet nélkül szemléltem a látványt: saját magam látványát. Aztán hirtelen végigborzongatott a fejem búbjától a lábujjamig egy meleg érzés. Kezdtem szeretni az ugráló zsírpárnákat. És a lábaimat. Nem tudtam volna eldönteni, vastagok-e vagy vékonyak. Olyanok voltak, amilyenek. Azt sem tudtam volna eldönteni, tetszenek-e. Csak szerettem őket.

Patakokban folyt rólam az izzadság, és kibírhatatlanul égtek az izmaim, mire végeztem. De megjutalmazott a szervezetem a kemény munkáért: az egész testemet elárasztotta az endorfin. Ki van ez találva. Lassan visszaállt a pulzusom és a légzésem a nyugalmi állapotba. Jól éreztem magam a bőrömben. Majd megláttam a kanapén a szűk farmert. Egy pillanatig haboztam, aztán fogtam, és a szekrény legmélyére süllyesztettem. Elővettem a két számmal nagyobbat, és a helyére tettem.

Másnap abban mentem dolgozni. Irtó kényelmes volt. Amikor beértem a munkahelyemre, és megnéztem az e-mail postafiókomat, láttam: tele van levelekkel. Átnéztem őket, és nem hittem a szememnek. Az összes bosszantó ügy megoldódott.