„Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága”
(Jn 1,4) 

Az első konfirmandus táboromban barlangásztúrára vittük a gyerekeket. Tés környékén a Bakonyban 30 méter mélyre mentünk a föld alá, 60 méteres utat tettünk meg olyan szűk járatokon, amelyekről addig elképzelhetetlennek tartottam, hogy átfér rajtuk egy ember. Egy barlangász ment elöl, ő mindanyiunknál magasabb és pocakosabb volt, biztosak lehettünk benne, hogy ahol ő átfér, ott mi is valahogy átvergődünk. Kaptunk egy kezeslábast, hogy ne legyünk tetőtől talpig sárosak, kaptunk tőle sisakot és fejlámpát. Odakint meleg nyár volt, de a föld mélyén állandó hőmérséklet, 14 fok lehetett.  A vezetőnk nagyon gyakorlott volt, vakon ismerte az utat, tudta, merre kell menni, de közülünk senki sem járt még a föld mélyében. Amikor megérkeztünk, tágas térre jutottunk, megkért, hogy ne szóljunk és kapcsoljuk ki a fejlámpánkat. Addig nem tapasztalt teljes csend lett körülöttünk és soha nem tapasztalt sötétség. Mélység, csend, sötét és hideg. A föld mélyén voltunk, de nem voltunk egyedül. Egyedül elviselhetetlenné vált volna ez az élmény, de vele biztonságban éreztük magunkat. Mondta, hogy most énekeljünk valamit, töltsük be a hangunkkal a mélységet. Aztán felkapcsolta a saját lámpáját, utat kért, mi arrébb húzódtunk, s megmutatta, hol van a kivezető út. Mi is mind felkapcsoltunk a lámpánkat, utána mentünk felfelé. Mintha jobban ment volna minden, már tudtuk talán, hogy rábízhatjuk magunkat. Csak hatvan métert tettünk meg, de örökkévalóságnak tűnt. Néhány óra múlva kijutott a csapat utolsó tagja is, visszatértünk a nyárba, zöldbe, fénybe, melegbe, s egy élménnyel gazdagabbak lettünk.

A konfirmandusok nem sokkal voltak fiatalabbak, mint én, akkor lehettem talán 19. Azóta 8 év telt el, talán elvégezték az egyetemet, talán munkába álltak, van, aki külföldön él, rég nem találkoztunk. Vajon emlékeznek még erre? Mit jelent nekik ez az élmény, csak egy újabb tortúrát, összekovácsoló nehézséget? Vajon emlékeznek még arra, amit lent énekeltünk? Vajon eszükbe jut-e még, hogy hogyan értelmeztük a mélységet, sötétséget s a vezetőnket? Nekem ebben a néhány órában benne volt az élet teljessége: a mélység és a felemelkedés, a csend és az énekszó, a bizalom és a követés. Az, hogy együtt megyünk, de mindenki maga küzd meg a szó szerint szorult helyzetekkel. Az, ahogy biztatjuk egymást: gyere, próbáld még egyszer! Ha ő átjutott, neked is menni fog, hiszen ő mindannyiunknál nagyobb. Azóta is eszembe jut néha ez az élmény, amikor szorult helyzetben vagyok, amikor meg kell találni a kiutat, vagy amikor a rám bízottak vannak szorult helyzetben és meg kell mutatnom a kiutat.

Az exhodosz szó szerint azt jelenti, kiút. Exodusnak azt nevezzük, amikor az Úr kivezette a népet a szolgaságból a szabadságra. Amikor a tíz ige, a szövetség szava elhangzik, az Úr is erre hivatkozik: én vagyok az Úr, szabadító Istened, aki kihoztalak téged. Jézus neve is azt jelenti: Szabadító. Amikor a megdicsőülés hegyén Mózes és Illés beszélt vele élete kimeneteléről, akkor is erről az exodusról beszéltek. Hiszen ő az, aki a legnagyobb mélységből, a halálból is mutat kiutat.

Minden félelmünk legmélyén a halálfélelem uralkodik. Minden ártatlannak tűnő félelmünk belegyökerezik ebbe az áthatóan szorongató érzésbe. Ha nincs kiút, akkor mindent a félelem vezérel, akkor túlélésre játszunk, akkor talán a másik is útban lesz csak, akadályoz, elszívja előlem a levegőt, lehúz a gyengébb, aki belém kapaszkodik, tőlem vár útmutatást. A sötétségben nem látom, hogyan szólhatnék olyan vigasztaló szót, amely nem hazug. Amikor a félelem átveszi az irányítást, nem látom világosan, melyik ügy mellé kell odaállni, és honnan kell eljönni. A mélyponton nem látom a dolgok kimenetét? Mi lesz ebből?

De ha látok némi derengő fényt, egy mécses is elég, akkor van remény, akkor éled a hit. Akkor újra megszólal a zsoltár: Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. Akkor felidéződik bennem a konfirmandusokkal énekelt dallam: „Te vagy a fény a szívemben Jézus, add, hogy ne szólhasson bennem a sötét.” Már nem félek. Ezt ünnepeljük karácsonykor: az ige testté lett. Még csecsemőnyi csupán, de felé indulnak a bölcsek, mert „benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.” (Jn 1,4)