Pálhegyi Ferenc Sepsiszentgyörgyön született 1935. április 14-én. A II. világháborúban Budapestre költözött a háromtagú család, Magyarországon remélve biztonságot. Édesapját azonban elvitték katonának, ő pedig egy zuglói pincében élte át Budapest ostromát. 1945-ben egy apró mosókonyhában született meg húga, miközben a tízéves Feri egy sámlin ült vajúdó édesanyja mellett. Rajtuk kívül még tizenegyen bujdostak a petróleumlámpával megvilágított helyiségben.

Életre szóló kapcsolatok
A háború után édesapja a Hűvösvölgyben szerzett lakást, itt cseperedett fel testvérével. Rövidesen a közeli pasaréti református gyülekezetbe kezdett járni, mert úgy hallotta, hogy egy nagyon jó fiatal lelkész szolgál a Torockó téren.
– Ez a fiatal lelkész Joó Sándor volt. A lelki fejlődésemre ő volt a legnagyobb hatással, Pasarét pedig a lelki otthonommá lett, ott is konfirmáltam 1950-ben – mesélte.
Pasaréten számos, az életét meghatározó kapcsolat született: ott ismerte meg későbbi feleségét, Líviát, és Pasaréten kötött életre szóló barátságot Cseri Kálmán református lelkipásztorral is.

Az Úr szolgájának lenni kitüntetés
Pálhegyi Ferenc költőnek készült és nem pszichológusnak.
– Joó Sándor kiváló kapcsolatot ápolt Kodolányi Jánossal, és eljuttatta hozzá a verseimet. Elkeserített Kodolányi visszajelzése, mert azt mondta, hogy látszik a verseken az intelligencia és a hit, de szépirodalmi értéke nincs. Úgy voltam vele, hogy a költészetben csak tábornoknak érdemes lenni, közlegénynek nem. Nem akartam középszerű költő lenni, mert abból rengeteg van. Hiszem, hogy Istennek van célja velem, és nem fordítva. Sokak vallásosságára jellemző, hogy Isten számukra eszköz, akár egy dzsinn az ezeregy éjszaka meséiben, akitől bármikor lehet kívánni. A helyzet azonban fordított, hiszen nem én vagyok az úr, hanem az Isten. Az pedig nagyszerű küldetés, ha Isten használja az embert, mert az Úr szolgájának lenni kitüntetés. Én felelős vagyok azért, hogy mire használom az életemet.

Nekünk is segített
Pálhegyi Ferenc gyógypedagógus, majd pszichológus diplomát szerzett. Tanított – a többi közt – a Gyógypedagógiai Főiskolán, a Budapesti Teológián, dolgozott a Vakok Intézetében, és feleségével közösen elindították a Bibliai Házassággondozó Szolgálatot.
– Isten vezet, de nem úgy, hogy láncot akaszt az orromba, hanem szabadságot ad. Dönthetek, de közben megadja a lehetőséget arra is, hogy ráhangolódjak az Ő gondolkodására – magyarázta választásait. - Pszichológus vagyok, szeretem a szakmám. A pszichológia sokat segített abban, hogy jobban megértsem az embereket és könnyebben rátaláljak, hogyan segíthetek. Saját életem alapvető problémáit azonban nem a pszichológia oldotta meg. Húsz év után rá kellett jönnünk Líviával, hogy segítségre szorul a házasságunk. A nagyobb gyerekeink már főiskolások voltak, a többiek középiskolába jártak. Öt gyereket neveltünk, rajtuk keresztül kerültünk kapcsolatba egy amerikai eredetű missziós társasággal, amit ma Timóteus Társaságnak hívnak. Ott egy házaspár hetenként leült velünk beszélgetni. Akkor azt gondoltam, nekünk jól megy majd a terápia, hiszen mi szeretjük az Úr Jézust, ráadásul én pszichológus vagyok. De ez sem ment magától! Sokat tanulmányoztuk, hogy mit tanít a Szentírás a házasságról és a párkapcsolatokról. Csupa ismert ige jött elénk, ami kinyílt a problémánkkal kapcsolatban és segített a megoldásban. Úgy voltunk vele, ha Isten nekünk segített, mi is segítsünk másoknak – mesélte a házassággondozó szolgálat megalapításának motivációjáról.

Küzdeni a kapcsolatokért
Pálhegyi Ferenc a párkapcsolatokról és a házassággondozásról számos könyvet írt, és több száz előadást tartott. Mindig hitelesen, lelkesen, derűvel beszélt, és pontosan tudta, hogy miről, hiszen feleségével 54 évet éltek házasságban és számtalan párnak segítettek konfliktusaik megoldásában. Úgy vélte, hogy tökéletesen összeillő párok nincsenek. Mindig mindenkinek küzdenie kell a kapcsolatokért. Nincs olyan, mint a mesében, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak. Feri bácsi úgy tartotta, hogy az ember életének akkor van értelme, ha másoknak is ad, és Isten üzenete a legtöbb, amit adhatott.

A mennyországot nem lehet lekésni
2014-ben a hematológus orvos három-négy hónapot jósolt az életéből egyre súlyosbodó leukémiája miatt.
– Nagyon fontos az élő hit. Az is élő hit, ha kimondja az ember, hogy Isten jó, amikor a betegség nagyon rossz – fogalmazott. – Mivel tudtam, hogy nincs sok időm, azt gondoltam, hogy megírom még, ami bennem van és fontos. Így született a Kalauz a bibliai lelkigondozáshoz című könyvem, de miután elkészült, és még mindig életben voltam, összegyűjtöttem néhány előadásom anyagát, azt kiegészítve született a Csakazértis házasság! című könyvem.

Azt gondoltam, ha Isten azt akarja, hogy még itt legyek a földön, akkor ezt meg tudja adni nekem. Isten megtapasztaltatta velem, amit eddig is tudtam, hogy ami a Bibliában van, az igaz. Úgy vagyok vele, hogy a mennyországot nem lehet lekésni. Előbb-utóbb találkozom majd olyan emberekkel, akik talán éppen most várják, hogy befejezzék a földi életet. Nem sietek, de ha Isten szólít, megyek. Nem gondolom, hogy a mennyország csupa láblógatás lesz. Az Úr Jézus egyik példázatában azt mondja a király a szolgának: jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be a te urad ünnepi lakomájára. Úgy képzelem a mennyországot, hogy először lesz egy nagy ünnepi lakoma, aztán valamilyen szolgálat következik. Engem Isten egy időre meggyógyított, aztán egy napon azt mondja, gyere hozzám, mert most már itt van dolgod.

Feri bácsit húsvét hétfőjén hívta magához Teremtője. Utolsó óráit családi körben, békességben, szeretetben töltötte és a 63. zsoltárt kérte: „Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize; Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet. Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged. Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet."

Pálhegyi Ferenc 81 évet élt közöttünk.