A második koncert Sukorón

   A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium Vegyes Kara, valamint Kiss Dániel adott hangversenyt a sukorói református templomban 2009. június 20-án

Mint két hete, most is eső áztatta a földeket kint, a templomban pedig a muzsika simogatta a hallgatók lelkét.

Szabó Balázs hegedűművész, zenetörténész, kritikus, a sukorói sorozat művészeti vezetője szellemes és friss konferálása kísérte a műsort, vezette a közönséget a zene szépséges rejtelmeiben.

Először Kiss Dániel, a helyi gyülekezet orgonistája szólaltatta meg a műemlék hangszeren Bach g-moll fantáziáját és fúgáját.

Lovrekné Auth Ágnes karnagy, Fricsay-díjas zenepedagógus játszott a vegyes kar "sípjain".

A Teleki Gimnázium Vegyes Kara:

A közönség szomjasan hallgatta a művészeket és vastapssal fejezte ki boldogságát.