Gyülekezetlátogatások a történelem lapjain

Évszázados református hagyományt élesztett fel Balog Zoltán dunamelléki püspök azzal, hogy nem csak jeles eseményekhez kapcsolódóan, hanem generális vizitáció formájában is meglátogatja a Dunamelléki Református Egyházkerület gyülekezeteit. A püspök szeptember 8-án a Monor-Nagytemplomi Református Egyházközségben járt, melynek kapcsán felidéztük, milyenek voltak egykor ezek a főpásztori utak, és választ kerestünk arra, hogy mi a jelentőségük napjainkban.

Egyházvezetői szolgálata kezdetén Balog Zoltán ígéretet tett arra, hogy a következő hat év során minden  dunamelléki közösségben látogatást tesz majd, összesen több mint háromszáz gyülekezetben. A generális vizitáció alkalmával  az egyházvezető betekint a gyülekezetek életébe, és ez lehetőséget teremt a párbeszédre a lelkészekkel és a főgondnokkal, valamint a presbitériummal. Vitás ügyek esetén az egyházvezető segíthet az elakadások feloldásában, és az egyházkormányzáshoz is hasznos szempontokkal gazdagodhat, amikor átfogó képet kap a reformátusságról. Egy ilyen útra kísértük el nemrég a püspököt, aki lehetőség szerint egy-egy elnökségi taggal kiegészülve látogatja a közösségeket.

Hivatalos találkozás helyett ünnep
Ravasz László száz évvel ezelőtti generális vizitációja óta Balog Zoltán volt az első dunamelléki püspök, aki generális vizitációt tartott a Monor-Nagytemplomi Református Egyházközségben. (A kistemplomi gyülekezet csak 1951-ben vált önállóvá – a szerk.) A látogatást megelőzően a Püspöki Hivatal munkatársai előzetesen bekérték a gyülekezetek elmúlt öt évének zárszámadását és költségvetését, a választói névjegyzéket, a presbitérium névsorát, az éves lelkészi jelentéseket, a kanonika vizitációs jegyzőkönyveket öt évre visszamenőleg, a gyülekezet történetét és a lelkészek bemutatkozását.

A vizitáció formális programja egy, a lelkészekkel folytatott zárt körű megbeszéléssel kezdődött, majd a presbiterekkel történő beszélgetéssel folytatódott, ahol a püspök képet kaphatott a helyi gyülekezeti szolgálat motivációiról és jelenlegi területeiről. A látogatás részét képezte egy istentisztelet, ahol Balog Zoltán a Bibliaolvasó kalauz szerint aznapra kijelölt igeszakasz, az Apostolok cselekedetei 5. részének 17-21. versei alapján bátorította a gyülekezetet: „Menjetek, és hirdessétek az élő Igét!”

A korábbi vizitációk püspöki felhívásai tartalmazták, hogy milyen fogadással kell készülni a delegáció érkezésére – ez ma már nincs így, a gyülekezet mégis kitett magáért az istentiszteletet követő szeretetvendégségen. „Gyülekezetünk örömmel készült a vizitációra, mely lehetett volna egy hivatalos találkozás is a lelkészekkel, a presbitériummal, a végén egy istentisztelettel, de igyekeztünk az ünnepi jellegét hangsúlyozni. Számomra ezt támasztotta alá, hogy egy idős presbiterünk hangja is el tud csuklani a meghatottságtól, illetve hogy fiatal társa milyen lelkesen beszél a szolgálatáról” – fogalmazott Schaller Tamás, a gyülekezet vezető lelkipásztora.

Nagy László, a nagytemplomi gyülekezet gondnoka boldogan nyugtázta a vizitáció tényét, és azt is, hogy a közösség fáradozásai a nap előkészítésekor nem voltak hiábavalók. „Hivatalos formában a presbiteri gyűléseken igyekeztünk előkészíteni püspök úr érkezését, a Facebook-csoportunk pedig felbolydult annak hallatára, hogy egyházkerületünk vezetője érkezik hozzánk. Szemtől szemben egészen más megvilágításba kerül az egyházi és püspöki működés, sokat jelentett, hogy ezekről a dolgokról személyesen beszélgethettünk” – tette hozzá.

„Gyakran találkozunk a gyülekezetekkel évnyitón, hálaadó ünnepségen vagy átadáson, de úgynevezett ’munkalátogatásra’ ritkábban adódik lehetőség” – mondta érdeklődésünkre Balog Zoltán püspök. „Ilyenkor sokkal jobban rálátunk a gyülekezet életére, betekintést nyerünk a hivatalos adatokba, jegyzőkönyvekbe. Örömmel tölt el, hogy a legtöbb közösségben gyarapodás van, de oda is elmegyek, ahol gondok vannak, hogy együtt keressük a jövő útjait. Az egyházkormányzati felelősséghez ez is hozzátartozik” – mondta.

A majd egy évszázaddal korábbi generális vizitáción kritikaként fogalmazódott meg a református intézmények hiánya Monoron, most azonban úgy tűnik, ez a lelki munka előnyére is válhat egy közösségben. „Az egyik legnagyobb gyülekezetünkről van szó, ahol nem intézmények alapításában és átvételében gondolkodnak, hanem az emberek felé történő konkrét, személyes szolgálatban. Fontos, hogy a szociális felelősség, a szeretetszolgálat ne haljon ki egyházunkból” – tette hozzá az egyházvezető.

Bábáktól a vallássérelmekig
Generális vizitációval már Helmeczi Komoróczi István is próbálkozott 1740 és 1747 közé eső püspöksége idején, az ellenreformáció viharában azonban Mária Terézia megtiltotta neki, hogy ellátogasson egyházkerülete gyülekezeteibe. Míg a Tiszántúlon és a Dunántúlon, azaz a korábban török hódoltsággal nem érintett területeken zavartalanul folyhattak ezek a találkozások, Dunamelléken csak a II. József által 1781-ben kihirdetett türelmi rendelet hozott enyhülést.

Az egész egyházkerületre kiterjedő vizitációt először Báthory Gábor püspök tartott – 1816. május 18-án Monorra is ellátogatott. A találkozást egy, a gyülekezeti élet minden területére kiterjedő kérdőív elküldése, majd kitöltése előzte meg. A ma is releváns információk (egyházközség lélekszáma, tárgyi javai, adományai, igazgatása, lelkészének helyzete) mellett a kérdések összeállítói komoly hangsúlyt fektettek az iskolával kapcsolatos ügyekre, a gyülekezeti bába szolgálatára, a temető paramétereire és a vallássérelmek (gravámen) felderítésére.


Kérdés:
VI. Van é Bába? Van é examinálva? felvan é esketve? tud é az aszszonyok baján segíteni? Eljár é kötelességében? Nem keresztel é? A’ himlő óltás dolga hogy van?
Válasz:
VI. Két Bábák vagynak, a’ Ns vármegye Bábájátol examinaltattak, felvagynak esketve; tudnak anyira a’menyire az asszonyok baján segiteni, de bár jobban tudnának. el járnak kötelességekbe. Nem keresztelnek.
Kérdés:
X. Nintsenek é az Ekklésiának Gravamenei? p.o. Nem háborgattatik é a’ Vallás gyakorlásában, Isteni tiszteletében, földjeiben? (…)
Válasz:
X. Ekklésiánk nem háborgattatik a’ Vallás gyakorlásában, az Isteni tiszteletben; a Romai Catholica Vallásra senki Kőzűlűnk nem kénszeríttetik, de földjeinkre nézve háborgattatunk, és a’ Rom. Catholicusok Innepjeiken az ollyan munkák is keményen tiltatnak, a’mellyek nagy zőrgéssel nemjárnak (…)

Ahol nem érnek véget a feladatok
Báthory Gábor után Szász Károly püspök indult generális vizitációra a 19. század végén, melyről a püspök naplót vezetett. Az irodalmárként is maradandót alkotó főpásztor látogatásai sorában utolsóként kereste fel a Pesti Egyházmegye gyülekezeteit, melyektől úgynevezett erkölcsrajzokat kért be. Az egyházfő érkezése előtt gondosan tanulmányozta a református közösségekről készült látleleteket, monori vizitációjára 1893. május 30-án került sor.

A püspök felidézte, hogy „A gyülekezet tagjai nagy csoportokban, házaik előtt, utczákon, a templom felé tódulva, míg a harangok mély s erős hangja zúgott, várták érkezésünket, kisérték bevonulásunkat; a templom s lelkész lak előtt nagy sokaság – melybe a város 2000 kathol. lakosságából is sokan voltak – összegyűlve várt.” Szász Károly a naplóban lejegyezte a monori gyülekezet rövid történetét is, és konstatálta, hogy a mindig megújuló szükségek soha sem végeztetnek el, soha sem fogynak ki, soha sem érik el a végczélt.”

Az iskola ügye az ő püspöksége idején is neuralgikus pontnak számított. Büszkén kijelentette, hogy a református egyház példamutatóan adta át oktatási intézményét az államnak – „nem szükségből, (…) nem politikai okokból…” –, a katolikusok azonban megtartották a sajátjukat, mely az oda járó diákok vallási hovatartozása miatt tulajdonkép ma is protestáns jellegü”. Az egyházvezetőt Tóth József monori tanfelügyelő kalauzolta el az állami iskolába, ahol Szász Károly örömmel tapasztalta, hogy az első osztályban tanulók nagy része jól olvas; apró számitásokat, 20-ig ügyesen végeznek, fejben s számláló gépen”, a második és harmadik évfolyamhoz tartozó 108 kisdiákkal kapcsolatban azonban megjegyezte, hogy Állami iskolában, mely a mellett minta akar lenni, akkora létszám egy osztályban nem volna megengedhető!”

A püspök részletesen az utókorra hagyta a monori református gyülekezet és a lelkész anyagi és földi javainak helyzetét, az egyházadó mértékét („minden házaspártól 1 véka rozs; azontúl a földes gazdáktól 1.23 kr, a földetlenektől 81 kr lélekpénz”), illetve előirányozta egy új lelkészlak építését is a közösséghez befolyó adományokból. Szász Károly látogatását emlékezetessé tette egy névtelenség homályába burkolózó üdvözlője, aki 500 koronát (mai árfolyamon kb. 1 millió 267 ezer forintot) ajánlott fel a jeles alkalomból a pesti theologia egy kitűnő növendékének adandó ösztöndijra.

Zabolátlan fiatalság és áldozatkészségre buzdítás
Ravasz László napra pontosan harmincöt évvel később, 1928. május 30-án tartott vizitációt Monoron – a látogatás előtt a gyülekezetnek szintén egy részletes kérdőívet kellett kitöltenie. A püspök ebből megtudta például, hogy „mivel az ifjúság majdnem kivétel nélkül levente, ezek katonás pontossággal járnak templomba”, a mellékelt gyülekezeti vázlatos történetből pedig azt, hogy az I. világháború, az azt követő őszirózsás forradalom, illetve a rövid életű kommunista uralom – pl. harangelszállítás, lelkészüldöztetések, irattár részleges megsemmisülése – hogyan tépázta meg a közösséget.

A generális vizitáció lényegébe ad betekintést az a jegyzőkönyv, mely a látogatás apropóján szervezett presbiteri gyűlésről készült: az összejövetelen Ravasz László a kérdőívre adott egyházmegyei kommentárra reflektálva kiemelte, hogy a városból Budapestre dolgozni járó ipari munkásság intenzívebb lelkigondozásra szorul, „különösen a fiatalság, mely a jelentés szerint zabolátlan”, a püspök pedig aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a monori gyülekezetnek „nincs annyi ereje, hogy a fiatalságot kormányozni tudja.”

Az egyházvezető továbbá nem találta kielégítőnek a gyülekezet teherhordozását, amely „sokat tudna még alkotni (…) ha az áldozatkészségben megerőltetné magát.” A püspök hangsúlyozta, hogy az ifjúsággal kapcsolatos problémák gyökere épp a református iskolának az állam részére történő átadására vezethető vissza, a gyülekezetnek pedig azóta nem sikerült „a modern élet megkívánta” intézményt alapítania. Ravasz László felszólította a  monori reformátusokat a háború alatt elkobzott orgonasípok pótlására és az új református énekeskönyv használatára, a presbitereket pedig intette „kötelességük pontos és lelkiismeretes teljesítésére és hogy mindig, mindenben példaadóan viselkedjenek és járjanak el.”

A fentiekből is látszik, hogy a pásztori szeretettel való odafordulás, a tekintély révén lehetővé váló intés, egyáltalán az érdeklődés és a meghallgatás nemcsak a gyülekezetek javát szolgálja, amióta református egyház van a Kárpát-medencében, de végső soron Isten országát építi. Mindez közvetve ugyan, de hatással lehet a Krisztus-testre, hogy a hívek közössége betöltse küldetését. A generális vizitáció és az azzal járó dokumentáció olyan pillanatképet adhat ma a gyülekezetek életéről, amely forrásanyagként és egyben tanulságul szolgálhat az utókor számára is.

*

A cikkhez felhasznált forrásanyagok a Ráday Levéltár tulajdonában vannak, közreadásukat köszönjük Szatmári Judit és Vörös Károly levéltári munkatársaknak.

Fotók: Füle Tamás, Művészettörténeti Értesítő, Ráday Levéltár
 

Generális vizitáció