Szombatév. Egyre szélesebb körben ismert a bibliai eredetű fogalom, amely a hosszútávon életet adó szolgálathoz elengedhetetlen pihenésre utal, amelynek szükségességét a 21. században világi körökben sem vitatnák. A Budapest-Északi Református Egyházmegyében mintegy másfél évtizede biztosítják a szombatfélév feltételeit. Ez az egyetlen egyházmegye Dunamelléken, ahol a lelkészek mögött ilyen hosszú időre stabil támogatói háttér áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy időre kiszakadhassanak a szolgálatból, és ennek se ők, se a családjuk, se a gyülekezetük ne lássa kárát. Összeállításunkban az érintetteket kérdeztük tapasztalataikról.

„Nemcsak lelkész vagyok, hanem ember is”
„Az első szombatfélévemen írtam egy százoldalas teológiai jegyzetet az általam olvasott lelkiségi témájú könyvekről, amiből azóta is sokat merítek a szolgálatban. Ezúttal pedig zenei albumot készítettem, és megírtam egy regényt, amire már évek óta készültem” – számolt be érdeklődésünkre Sóskuti Zoltán.

A rákoskeresztúri lelkipásztor kétszer is elvonult már szombatfélévre: először kilenc évvel ezelőtt, idén pedig a tavaszi félévben akasztotta egy időre, ha nem is szögre, de a szekrénybe a palástját. „Mindkét alkalommal többet voltam a feleségemmel és a gyermekeimmel. Sokat lehettem Istennel és önmagammal is, olvastam, gondolkodtam, naplót írtam szinte mindennap. Reflektáltam a lelki olvasmányokra, önmagamra, igyekeztem összegezni az ismereteimet, és megfogalmazni a céljaimat. Ám a szombatfélév legjobb és leghasznosabb része a pihenés. Nem kellett telefont és e-mailt néznem, és nem kellett sem a gyülekezetről gondolkodnom, sem szolgálnom. Ráérősen, szellősen teltek a napjaim, mindig azt csináltam, amihez kedvem volt, vagy amire a családom igényt tartott. Hihetetlen szabadságot jelentett ez már csak azért is, mert ezúttal nem terveztem túl, és nem is hajszoltam magam, mint először. A regénnyel volt bőven munka, de nagyon élveztem azt az időszakot, amíg a szereplőimmel lehettem.”

A lelki feltöltődés mellett a szombatfélév legnagyobb haszna, hogy lehetett kicsit nem lelkész, hanem egyszerűen csak ember – összegezte Sóskuti Zoltán. „Tudatosodott bennem, hogy az életem súlypontja, a fő hivatásom az, hogy először is férj vagyok, édesapa és csak azután lelkész. De mindezeken túl is vagyok én, akit érdekel a természet, szeret sétálni, szeretem a történelmet és az irodalmat, és gondolkodhatok másról is, mint az egyházi élet – bár ezt sosem lehet kizárni, mert mélyen bennem él. Mindenesetre, vannak saját érzéseim, tehetségem, gondolataim, küzdelmeim, bűneim.”

Bár ő maga nem szolgált, igehallgatóként eljárt templomba, a szomszédos gyülekezetek istentiszteletein vett részt. Azt mondja, nem kontrollálta, mi történik ez idő alatt a saját gyülekezetében, megbízott a helyettesítő lelkészekben, miközben sokat tanult mások igehirdetéseiből. Arra a kérdésre, hogy saját hívei hogy reagáltak arra, hogy szeretett lelkészüket fél éven át nélkülözniük kell, Sóskuti Zoltán azt mondta: „Ők úgy fogták föl, hogy értem hoznak áldozatot, és azt is betartották, hogy senki nem keresett semmilyen módon. Ha az utcán láttak, akkor is csak integettek. Csak akkor beszélgettek velem, ha én kezdeményeztem, nagyon fegyelmezettek voltak. Abból éreztem a szeretetüket, hogy kifejezetten örültek, hogy pihenek, és vártak vissza.”

Kölcsönkapott nyáj
„Vannak, akik először kétségbeesnek, amikor meghallják, hogy a lelkipásztoruk fél évre elmegy. Most mi lesz velük? Ez érthető, szeretik a lelkészüket. Ugyanakkor örülnek is neki, hogy pihen, és addig is megjelenik a közösség életében egy kis változatosság: más hang, más személy. A gyülekezetek ennek hatására gyakran nyitottabbakká válnak a vendégigehirdetők szolgálatára is” – erről már Molnár Judit egyházmegyei beosztott lelkész számolt be.

Ő az egyike annak a két lelkipásztornak, akik a szombatfélévüket töltő lelkészeket helyettesítik. A budapest-északi egyházmegyében ez könnyebben megoldható, mint vidéken, a helyettesítő lelkész ugyanis saját szolgálati lakásából kiindulva tömegközlekedéssel könnyen elérheti a város bármely pontján lévő gyülekezetet arra a fél évre, amíg ő hirdeti ott az Igét. A tavaszi félévben hat, az őszi félévben pedig öt hónapra szól a megbízatás, így a helyettesítő lelkész is elmehet egy hónap szabadságra a nyár közepén.

Molnár Judit hatéves szolgálata alatt számos gyülekezetben megfordult már, és amikor arról kérdezzük, milyen kapcsolódás alakul közte és a rövid időre „kölcsönkapott” nyáj között, azt az érzékeny egyensúlyt próbálja érzékeltetni, amibe beletartozik az igehirdetés, a hittanórák, a már megkezdett hétközi lelkialkalmak és a sákramentumok kiszolgáltatása közben létrejött kapcsolódás, de némi távolságtartás is, hiszen a kapcsolat csak egy időre szól. „Gyülekezetenként mérlegelnem kell, hogy a lelkigondozás, a látogatások, az emberi kapcsolatok építése milyen mértékben fér bele abba a pásztori munkába, amit helyettesítő lelkészként kell végeznem. Nekem nem lehet az a célom, hogy a gyülekezeti tagok kötődjenek hozzám, még akkor sem, ha a gyülekezet lényege a közösségben rejlik.” Látogatni is csak akkor látogat, ha erre kifejezetten kérik – teszi hozzá. „Nyitott vagyok, ha egy-egy alkalommal, amikor nagy szüksége lenne rá, valaki kéri, hogy beszélgessünk, de én nem kezdeményezem ezt – ehhez ugyanis rövid ideig vagyok a gyülekezet életében. Nekem az a feladatom, hogy egyben tartsam a nyájat, amíg vissza nem tér a pásztoruk, hiszen ő is ott szeretné folytatni a szolgálatot, ahol abbahagyta. Ennyi idő alatt jelentős változás nem is szokott történni a gyülekezetben.”

Arra a kérdésre, hogy a gyülekezetek hogy viszonyulnak a lelkészükhöz, Molnár Judit azt mondta: nagyon szeretik őket. „A gyülekezet a lelkészt tükrözi, ezért ahány lelkész, annyi gyülekezet. Nagyszerű lehetőség a misszióra, hogy ennyire sokszínű a lelkésztársaság, nagyon sok érték van a lelkészekben, ahogy a gyülekezeti tagokban is. A lelkészt a szombatfélév idején nem zargathatom, mindent meg kell oldanom, amíg ő nincs ott, ezért nagyban támaszkodom a gyülekezet gondnokára, szolgálócsapatára.”

A szombatfélév az emberért van
Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese kérdésünkre elmondta: még Simonfi Sándor korábbi esperesé volt az ötlet, hogy minden egyházmegyei lelkész számára biztosítsák a féléves elvonulás lehetőségét, amelyet az egyházmegyei tanács és a közgyűlés is egyöntetűen támogatott. „Ha az adott gyülekezet presbitériuma egyszer is jóváhagyja, hogy lelkésze felkerüljön a várólistára, az számíthat rá, hogy amikor sor kerül rá, megoldjuk a helyettesítését, ugyanakkor arra az időszakra nem esik el a fizetésétől, és ha szeretne, igénybe vehet egy szombatféléves házat is Hajdúszoboszlón, ahová hosszabb-rövidebb időre elvonulhat. Mostanra a lelkészeink több mint nyolcvan százaléka rajta van a várólistán. Mindenkinek jó tapasztalatai voltak, felfrissülve, kipihenve, kicserélődve tértek vissza.”

A szombatfélévre elvonuló lelkész olvasásra, tanulásra is szentelhet időt, ha szeretne. Ez idő alatt az evangélizációs szolgálatot, vendég-igehirdetést, a látogatásokat és a sákramentumok kiszolgáltatását azonban nem vállalhatja, keresztelőt vagy temetést is csak engedéllyel, indokolt esetben. Szloboda József elmondta: javasolni szokta, hogy a pihenő lelkipásztor ez idő alatt, ha teheti, ne is vegyen részt gyülekezete lelkialkalmain, hogy véletlenül se foglalkoztassák a közösség életével vagy a szolgálattal kapcsolatos kérdések. „Ha a lelkész otthon van, óhatatlanul becsöngetnek, vagy fölveszi a telefont. A szombatfélév arra való, hogy a lelkész pihenjen, alkosson, utazzon, ha teheti, szökjön meg a családjával.”

A gyülekezeteknek semmivel nem kell hozzájárulnia a helyettesítés költségeihez, hiszen azt az egyházmegye vállalta magára. Biztosítja ugyanis a helyettesítő lelkészek fizetését és szolgálati lakását is. A hittanoktatásért járó díj az azt végző helyettesítő lelkészeket illeti meg.

Egy lelkész hétévente mehet szombatfélévre, aki korán élt a lehetőséggel, hamarosan akár a harmadik hosszabb pihenő idejét töltheti – tette hozzá az esperes. A szombatfélév hasznáról árulkodik az is, hogy a várólistán 2032-ig szerepelnek előjegyzések. Ha családi vagy egészségügyi okokból fontos lenne, hogy bárkire előbb sor kerüljön, megegyezés szerint cserélhet lelkésztársával. A szombatfélév célja ugyanis elsősorban nem a lelkészi szolgálat, hanem az azt végző lelkipásztor megújulása – minden más ebből következik.

Képek: Farkas Csaba, Füle Tamás