Virrasszatok és imádkozzatok!

„Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki titeket” – hangzott az apostoli köszöntés a Pesterzsébet-Klapka téri református templomban Bedekovics Péter Pál beiktatásán 2023. június 12-én, vasárnap. A Veress Gábor néhai lelkipásztor visszavonulásával, majd halálával támadt űr után ismét céltudatos, fiatalon is sokoldalú lelkész pásztorolja a pesterzsébeti gyülekezetet.

Az ünnepi Istentiszteleten igét hirdetett Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

Márk evangéliuma 14. részének 32- 38. versei alapján a virrasztás jelentőségét emelte ki az elöljáró: „Virrasszatok! Ez a virrasztás helye, nemcsak Péternek, Jánosnak és Jakabnak, hanem mindannyiunknak. A virrasztás helyét mégsem e templom falai jelölik ki, melyre oly sokat kellett várni, hogy végre megépüljön, noha a várakozás hosszú évtizedei, reménytelenségei közepette a régi altemplomban mindig is folyt virrasztás és imádság. A virrasztás helye a gyülekezetben van, és az iskolában, amelyért ez a gyülekezet, a református egyház vállalta a felelősséget, és amelyért sokat kell még dolgozni, imádkozni. A virrasztás színtere belül van, az életünkben, a szívünkben, a gondolatainkban, ahol Mesterünkkel, Jézus Krisztussal imádkozva és virrasztva lehetünk együtt. A virrasztás lényege, hogy Jézus tanítványai éberen vannak jelen a világban. Ahol élünk, az az Úr Isten által rendelt hely, hogy ott virrasszunk. Azért vagyunk jelen a világban, mint egyház, gyülekezet, mint Isten népe, hogy Isten akarata megvalósuljon” – fejtegette az egyházvezető.

A virrasztás nehézségeiről, szenvedéseiről szólva a püspök így folytatta: „Jézus és a tanítványok, ahogyan mi is, önmagukkal küzdenek, ez a legnehezebb küzdelem. Mi legalább együtt küzdhetünk, de Ő egyedül maradva is tudta azt mondani az Atyának: legyen meg a Te akaratod. Nem úgy, mint lemondás, beletörődés vagy feladás, hanem mint felismerés: mert az isteni akarat a legjobb a gyülekezetnek, a beiktatandó lelkipásztornak, egyházunknak, országunknak. Ezt kereshetjük együtt, ezért küzdhetünk, amint Jézus is tette, hogy az Atya akarata érvényesüljön: „ne az enyém, hanem a tiéd”. Ezt az utat járja végi az Úr Jézus, és erre hív minket is ma” – összegezte a püspök.

Majd ezzel az igével áldotta meg Bedekovics Péter lelkipásztort: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek…!” (Márk evangéliuma 14. rész 38. vers)

Kovács Gergely egyházmegyei főjegyző imádsága után hivatalosan is beiktatta tisztségébe az új lelkipásztort. A beiktatás jelképeként a templom kulcsát átadva így fogalmazott: „Légy azon minden igyekezeteddel és a Szent Lélektől kapott ajándékaiddal, hogy a templom ajtajával együtt a szíved is legyen nyitva mindazok felé, akik Istent keresve belépnek ide!” A gyülekezet pecsétjét pedig e szavakkal nyújtotta át a főjegyző: „A mindennapokban, a hivatali teendőidben is légy mindenben hűséges, pontos, figyelmes, ezzel is fejezd ki, hogy mindent Isten dicsőségére teszel.”

A lelkésztársak által mondott igei áldásokat követően a gyülekezet presbitériuma nevében Csák Zsolt tiszteletbeli főgondnok köszöntötte a beiktatott lelkipásztort.

„A lelkészváltás mindig meghatározó egy gyülekezet életében, mindkét fél számára. A jó lelkipásztor meghatározóan tudja alakítani a gyülekezet arculatát, fenntart, épít, összetart és vezet a Jézus által kijelölt úton. Hisszük, hogy Isten állította Bedekovics Pétert gyülekezetünk élére.” A főgondnok elmondta: az új lelkész nehéz, de megtisztelő örökséget kapott Veress Gábor után. A gyülekezet és az iskola építése most a legfőbb feladat, az elöljáró mindkét területen kifejezte a gyülekezet elégedettségét a lelkész szolgálatával kapcsolatban. A gyülekezet ismét egyre növekszik, az iskolában is nagy megbecsülésnek örvend a fiatal lelkész. A gyülekezeti közösség hálája és megbecsülése jeléül a presbitérium egy szép Bocskai-öltönyt ajándékozott Bedekovics Péternek.


 

Bedekovics Péter református lelkész, egyetemi oktató, ifjúsági munkás, cserkészvezető. Házas, felesége Bedekovicsné Molnár Boglárka közgazdász és hitoktató. 15 évesen találkozott a magyar cserkészmozgalommal, amely azóta is nagy szerepet játszik ifjúsági szolgálatában. Vallja, hogy a cserkészet kiváló missziói lehetőség a fiatalok megnyerésére, segíti növekedésüket, a felelőségteljes felnőtté válást. 2007-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Debrecenben. 2010–2011-ben ösztöndíjasként teológiát és vallástudományt hallgatott a Londoni Egyetemen (King’s College), ezalatt ifjúsági munkásként tevékenykedett egy anglikán gyülekezetben. 2013-ban a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjával az Ausztráliai Magyar Református Egyházban szolgált exmisszus segédlelkészként 6 hónapon át. 2016-ban megszerezte a teológus-lelkészi diplomát és lelkésszé szentelték Debrecenben. A skóciai Edinburgh-ben (New College) tanult tovább, ahol mesterdiplomát szerzett Bibliatudományból. 2017–2018-ban a Budai Református Gyülekezetben volt ifjúsági lelkész, 2018–2022 között egyetemi lelkészként szolgált a Budapesti Egyetemi Misszióban, illetve 2020-tól a Károli Egyetemen is, közben majd 2 évig volt a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője. 2019–2022 között a Magyar Cserkészszövetség elnöke volt. 2022 szeptemberétől a Pesterzsébet-Klapka téri gyülekezet lelkipásztora, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Karának oktatója.

A település nevében Szabados Ákos, Pesterzsébet polgármestere köszöntötte az újonnan beiktatott lelkipásztort. A Magyar Cserkészszövetség nevében Kovács Adorján országos elnök baráti szavakkal köszöntötte a sokéves cserkészmúlttal bíró Bedekovics Pétert.

Köszöntőjében felidézte a fiatal lelkész kamaszkorában tett cserkész-fogadalomtételét, mellyel Péter már akkor életre szóló elköteleződést vállalt Isten, a haza és az embertársak felé való szolgálatra. Az elnök a Cserkészszövetség támogatásáról biztosította őt és a gyülekezetet az ifjúsági munkában, Isten áldását és „Jó munkát!” kívánva a cserkészköszönés szavaival.  

A gyülekezet fenntartásában 2018 óta működő Vörösmarty Mihály Általános Iskola gyermekkórusa és tanárai énekkel köszöntötték a beiktatott tiszteletest, Varga Judit hittanoktató, énektanár vezetésével.

Bedekovics Péter a köszöntésekre minden meghívott jelenlévőnek őszinte köszönetét és háláját fejezte ki, kiemelve felesége szeretetteljes, hűséges segítőtársi támogatását.

A Budapest Pesterzsébet-Klapka téri Református Egyházközség 1936 óta anyaegyházközségként működik. A gyülekezetnek sokáig kellett várnia a templomépületre: Szeghalmy Bálint 1937-es tervei alapján az építkezés végül csak 2017–2019 között valósulhatott meg. Addig a gyülekezet az 1939-ben elkészült altemplomot használhatta csupán, mert a II. világháború miatt az építkezés félbeszakadt.  2018-ban az egyházközség átvette a Vörösmarty Mihály Általános Iskola fenntartását, melyhez sok szálon kötődik: az altemplom elkészülte előtt, majd a templomépítés idején a közösség az iskolában tartotta istentiszteleteit. A 2023. februárban indult parókiafelújítás hamarosan befejeződik és beköltözhet a lelkészcsalád. A gyülekezet gyarapodóban van, az elmúlt 10 hónapban fiatal családok is megjelentek. Vasárnaponként az istentisztelettel párhuzamosan gyermek-istentiszteletet tartanak, vasárnap délután pedig konfirmációs és ifjúsági alkalmakat; minden csütörtökön bibliaórát, a női kör pedig havonta egyszer gyűlik össze. Sok a keresztelő, egyre több az esküvő a gyülekezetben. A családlátogatásoknak jelentős szerepe van a gyülekezetépítésben.

Az ünnepi istentisztelet a Himnusz eléneklésével és a püspöki áldással zárult, amelyet az altemplomban szeretetvendégség követett.




Képek: Asszonyi Eszter

Bedekovics Péter beiktatása