Egy új korszak hajnala

Keresztelő János volt az utolsó próféta, aki hirdette a Messiás eljövetelét. Mint később kiderült, a Názáreti Jézusról beszélt, aki az unokatestvére volt. János hallgatóságának ez nem lehetett meghökkentő, vagy a rokoni kapcsolat nem volt nyilvánvaló számukra?

A Messiás-váradalom Jézus korában az egész Izraelt izgalomban tartotta. Különböző csoportok különböző forgatókönyvek szerint várták a Megváltót, a kumráni esszénus közösség például két Messiást is várt: egy Áron házából és egy Dávid házából valót. Különösképpen a fogság utáni zsidóságban élt az a reménység, hogy a Messiás fogja majd Dávid leomlott sátorát, azaz a Dávid-házi királyságot helyreállítani. Ebbe többféle politikai mozgalom álma is belevetült - voltak, akik harcosabb Messiást vártak -, de azt minden csoport elfogadta, hogy a Felkentnek isteni erőkkel kell rendelkezni, ha Izrael sikeres szabadságharcot akar vívni. A választott nép ugyanis mindig valakinek a fennhatósága alatt élt, ebben a korban épp a rómaiaké alatt. A legtöbb csoport nem volt elégedett a jeruzsálemi vezetéssel sem: Nagy Heródesnek vitatható volt az uralma, hiszen ő maga nem volt egészen zsidó. Ugyan kedvében járt a zsidóknak, amikor a templomot évtizedeken keresztül bővítette, de ő maga soha nem mehetett be oda.
A Messiás-váradalom nemcsak Jézus kortársainak körében élt elevenen, hanem az egész akkori Római Birodalomban is valami hasonlót éltek meg. A béke korszakát várták, Augusztus születését, ahogy azt a Vergilius-féle Negyedik ecloga megénekli, amit később Jézusra alkalmaztak is. Keresztelő János is várta az utolsó idők nagy békekorszakát. Őt az Újszövetség az utolsó nagy ószövetségi prófétának tekinti, akivel lezárul a próféciák kora, de már ő az útkészítője is Jézus Krisztusnak, vagyis az Ó- és az Újszövetség határán áll. A rokoni kapcsolat nem annyira lényeges, bár ezt sem hallgatja el az Újszövetség. Lukács evangéliuma beszámol Mária Erzsébetnél (Keresztelő János édesanyja - a szerk.) tett látogatásáról, amikor mindketten szép zsoltárokat énekelnek, és a két magzat az anyaméhben már jelét adja kettejük későbbi kapcsolatának.

Az, hogy a korabeli társadalmakban volt egyfajta korszakhatár és várakozás is, azt mutatja, hogy Jézus eljövetele időzítve volt. Lehetséges, hogy Isten nem csupán felhasználta az Augustusba vetetett reményeket, hanem eleve azért alakult ki a császár iránti várakozás, mert valójában az emberek Krisztusra vártak - csak nem voltak vele tisztában?

Ha onnan indulunk ki, ahonnan az Újszövetség is, hogy a történelemnek Isten az Ura, akkor igen. A nagy világpolitikai események és nevek tulajdonképpen az üdvtörténet medrét jelzik. Lukács evangélista megemlíti egyrészt Augusztus császárt, másrészt Poncius Pilátust, majd később Tiberius császárt, akinek az uralkodása alatt Jézus nyilvános fellépése elkezdődik. Ezek a nevek az üdvtörténet útjának a szélét kijelölő jelzőkövekként mutatják, hogy Isten a világtörténelemben az üdvtörténet nagy fordulatait rejtette el. Világtörténelmi szempontból Jézus születése csak az evangéliumokban és csak a keresztyénségben vált jelentőssé, a világi történészek számára pedig Augusztus, Pilátus és a többi nagy római név volt az igazán nagy név. A Szentírás viszont megfordítja ezt, és fölcseréli a jelentőségüket. A nagy történés ugyanis, amiről az egész Szentírás szól, Jézus története és nem az ún. nagy történelmi fordulatok. Viszont, azt is mutatja ennek a kettőnek a kapcsolata - és ennek különösen Lukács evangéliumában van jelentősége -, hogy a világtörténelmi események nem hagyhatók figyelmen kívül, azok is az Úristen számára dolgoznak, éppúgy, mint ahogy a csillagok járása is. Minden tulajdonképpen egyetlenegy nagy ügyre mutat, a megváltás történetére. Ez a Szentírás szemlélete a történelemről és a világegyetemről.

A távoliak királya is
A betlehemi csillag jelenségének is megvan a tudományos magyarázata: vélhetően nem fényes csillagról vagy üstökösről, hanem bolygók együttállásáról lehetett szó. Ezek szerint ezt a csillagászati eseményt is megelőzte az isteni akarat?

Keresztyénként nem kell szégyellnünk, hogy babiloni csillagászok - vagy ahogy a Biblia mondja: mágusok -, ebből a különös csillagállásból arra a következtetésre jutottak, hogy az utolsó idők nagy uralkodója Izraelben megszületett. Ezért indulnak el. Érdekes egybeesés, hogy az Izraeltől szinte legtávolabbi vallásból milyen közel valók lesznek azok az emberek, akik elindulnak ennek a jelnek a nyomán és találkoznak Jézussal - és neki mint az utolsó idők nagy királyának az őt megillető tiszteletet adnak, ezért ajándékoznak neki aranyat, tömjént és mirhát.

Miért állt olyan távol a babiloni vallás az izraelitől?

Pogány vallás volt, Izrael vallásához legföljebb annyi köze lehetett, hogy a közösségükben vagy a közelükben élt zsidó diaszpórától hallhattak valamit a távoli Izraelről. Mégis, sokkal inkább a maguk asztrológiai indíttatásai indították el őket, de érdekes, hogy Isten ezt is fel tudta használni arra, hogy az Izraeltől távol élő embereket közel hozza Jézushoz. A történetben magában van is egy nagyon érdekes ellentmondás: a keleti bölcsek nem tudják, hogy melyik városban születik meg az utolsó idők nagy uralkodója, nyilvánvalóan ezért keresik Heródes palotájában. Heródes jöttükre összehívatja saját bölcseit, az írástudókat, akik Mikeás könyvéből megfejtik, hogy Betlehemről szól a prófécia: „Te Efratának Betleheme, bár kicsi vagy Júda városai közül, mégis belőled származik nekem, aki majd uralkodik Izraelen" (vö. Mikeás 5. rész, 1. vers). Ennek ellenére nem mennek megkeresni a kisgyermeket, később a katonákat küldi Heródes, hogy megöljék őt. A távolról érkezők, a pogányok elérkeznek Jézushoz, az egészen közel lévők, akiknek egy pár kilométert kellene megtenniük, nem mennek oda. Milyen különös, hogy Jézusnak az élete kezdetén is már megjelennek a pogányok a választott nép mellett, ami mintegy féltékennyé tehetné Izraelt. Mégis, a messze lévők ismerik föl és ők nevezik a zsidók királyának Jézust. Később a római helytartó, Pilátus az evangélium végén ugyanezt a feliratot helyezteti Jézus keresztjére. Máté evangéliumában, ami elsősorban izraeli zsidó-keresztyéneknek szól, található meg a kerettörténet, miszerint két pogány nevezi a zsidók királyának Jézust.

A hatalomféltő uralkodó

Említette, hogy Heródes nem volt szabályosan megválasztott király...

...edómita volt.

Akkor lehet, hogy emiatt rémült meg annyira, amikor a napkeleti bölcsek mondták, hogy született itt egy gyermek, aki király lesz?

Heródesről elég sok Biblián kívüli történelmi följegyzés maradt fönn, először is nagy építkező volt. Rengeteg csodálatos építménye fönnmaradt, de kétségtelen, hogy a rómaiak kegyeiből uralkodott, és valójában bizonytalan volt a királysága. Följegyezték róla, hogy egy meglehetősen féltékeny és vérszomjas ember volt, aki a saját fiait is megölette, hogy ne legyenek trónkövetelők. Ez a magatartás pontosan beleillik a bibliai leírásba, hogy nem riadt vissza a legkegyetlenebb eszközök alkalmazásától sem.

Arról maradtak esetleg feljegyzések, hogy amikor elrendelte a betlehemi gyerekek lemészárlását, az a lakosságot hogyan érintette, és aztán hogyan álltak ebből a traumából helyre?

A bibliai leíráson kívül tudtommal nincsenek történelmi feljegyzések a gyermekgyilkosságról. A Szentírás ezt a szomorú eseményt a prófécia beteljesedéseként értelmezi: „szó hallatszott Rámából, Ráchel siratta az ő gyermekeit" (vö. Jeremiás 31. rész, 15. vers). Tudjuk, hogy Ráchel ott halt meg Betlehem határában kisebbik fia, Benjámin születésekor. Betlehem tehát nem csupán Dávid városa, hanem korábban Jákob életének is fontos állomása volt. Ezt a prófétai szót idézi Máté evangéliuma a gyermekgyilkosság leírásakor, ami borzasztó élmény lehetett a városnak és az egész környéknek, és ami beleillik a Heródesről rekonstruálható képbe.

A meggyilkolt gyermekek

A gyermekgyilkosságra nem emlékezhettek később az emberek? Amikor már hallották tanítani Jézust, aki azt állította, hogy Ő a Messiás, nem gondolhattak arra, hogy ő lehet az a gyermek, aki miatt annak idején Heródes megölette a betlehemi gyermekeket?

A Biblián kívüli források Jézus alakjára és különösképpen gyermekkorára vonatkozóan annyira hiányosak, hogy kizárólag csak a Bibliából értesülünk erről az időszakról. A későbbi hagyományok éppen ezt a bibliai történetet egészítették ki, innen alakult ki az aprószentek ünnepe a katolikus egyházban: a Jézus helyett vagy az ő élete árán meggyilkolt gyermekeket nevezte aprószenteknek később. Ehhez bizonyos legendárium kapcsolódott már később, de kizárólag a bibliai, evangéliumi forrásokra támaszkodhatunk.

A katolikusok körében Mária személye is sokkal nagyobb tiszteletnek örvend, mint a reformátusok körében.

A protestáns hagyományban, a reformátoroknál is megvolt Mária tisztelete. Az ő istenszülői mivoltából fakadó különleges tiszteletet és a közbenjárás gondolatát utasította el a protestantizmus, mivel egyedül Jézus a közbenjáró. De soha nem volt tiszteletlen Máriával szemben a református hagyomány sem. Adventi énekeink között ott van a régi, középkori gregorián ének, a „Küldé az Úristen hűséges szolgáját, szűzhöz Názáretben, Gábriel angyalát, hozzánk jókedvében". Katolikus barátaimnak szoktam mindig elmondani, hogy az Üdvözlégy Máriát nyolcvan százalékig mi is el tudjuk mondani - addig, ameddig Lukács evangélista szerint Gábriel mondja: „Örülj, kegyelembe fogadott" - a „kegyelemmel teljes" fordítási és értelmezési kérdés -, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus" - ez utóbbi tagmondat hozzátétel. Mindezt mi is valljuk, onnan nem, hogy „imádkozzál érettünk", mivel úgy gondoljuk, hogy Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró, mivel mi egyedül hozzá fordulhatunk, ezért nincs szükségünk arra, hogy bárki máshoz még segítségül folyamodjunk.

A küldetés

Okot ad a tiszteletre az is, hogy Mária és József engedelmességükkel kitették magukat az emberek rosszmájú megítélésének. Hiszen nem valószínű, hogy el tudták vagy akarták volna magyarázni másoknak az angyali jelenést, amely mindkettejüket sajátos küldetésre hívta.

Ha Józsefnek komoly kételyei támadtak volna a tekintetben, hogy Mária az ő kapcsolatukon kívüli kapcsolatból szülte volna meg a gyermekét, akkor bizony ennek komoly következményei lehettek volna - egyebek közt az akkori szokásjog alapján megkövezték volna az ilyen asszonyt. Az evangélium kiemeli József szerepét, aki mint igaz ember, ezt nem akarta, hanem először csak titokban el akarta bocsátani Máriát. Nem csinált az ügyből nagy fölhajtást, nem jelentette föl Máriát; az angyal szavára, az isteni szóra viszont feleségül is vette őt, ezzel pedig a kapcsolatot és a születendő gyermeket is legalizálta. Vannak olyan föltételezések, hogy Jézusra rávetődhetett a gyanú, hiszen őt Mária fiaként emlegették (vö. Márk evangéliuma 6. rész, 3. vers). Ez persze nem bizonyított tény, de vannak, akik ebből a megnevezésből arra következtetnek, hogy a bizonytalanság végigkísérte Jézus életét.

Jézus vajon tudta-e, hogy neki mi a küldetése vagy időközben ébredt rá erre? Esetleg az édesanyjától vagy a nevelőapjától hallott róla?

Az, hogy Jézus mit tudott, arról annyit tudunk, amennyit a Szentírás elmond: Mária a jelenéseket, az egész születéstörténetet a szívében forgatta. Nyilvánvalóan beszélt is erről a fiának. Arra természetesen vigyázni kell, hogy ne essünk abba a rendkívüli személyiségekkel kapcsolatos hibába, hogy már gyermekkorában is bizonyára kimutatható, ami felnőttként híressé tett valakit. Kétségtelen, hogy vannak ilyenek, hiszen a rendkívüli emberek már gyermekkorukban is megmutatták a rendkívüliségüket. Jézus gyermekkoráról viszont hallgat az evangélium. Az Egyiptomba menekülés után tizenkét évvel találkozunk vele, ami viszont nagyon meghatározó időpont, mert a tizenkét éves kor volt a bar-micvó ideje. Jézus ezt Jeruzsálemben töltötte, és amikor a szülei számon kérik, hogy miért maradt el, a serdülő gyermek már nem csak egyszerűen a serdülőkori elszakadást mutatja, hanem azt a sajátos küldetéstudatot is, amivel Jézus rendelkezett. Nem mennék bele abba a vitába, hogy Jézusnak milyen Messiás-tudata volt, vagy hogy az mikor alakult ki. Az ő emberségét és istenségét viszont egyaránt komolyan kell venni. A Kolossébeliekhez írt levél 2. részének 9. verse azt mondja: „Őbenne lakozott az istenség teljessége testileg", vagyis testi módon. Ez nem keveredés volt - ahogy azt a későbbi zsinatok tisztázták -, hanem ő egészen Isten volt és egészen ember. Az óegyházi zsinatok, elsősorban a níceai zsinat 325-ben dogmatikailag tisztázta, hogy Jézus istenségére nézve egylényegű az Atyával, emberségére nézve pedig egylényegű mivelünk. De mit jelent azt, hogy testileg? Egy egyszerű hasonlattal élve azt jelenti, hogy ha a tengerből egy gyűszűvel merítünk, a gyűszűben teljesen tengervíz van, de nem a teljes tenger. Jézus emberségében hordozta az Istennel való teljes egységet, tehát teljesen Isten volt - és ez a végességnek, a halandóságnak, a gyengeségnek kitett emberi természetében nyilvánult meg. Jézus ugyanis a bűnös emberi természetet vette föl és nem a bűneset előtti emberi természetet, anélkül, hogy ő bűnös lett volna. Jézus a bűn következményét vállalta magára már a testet öltésekor is. Miből látjuk ezt? Abból, hogy elfáradt, leroskadt, indulatai voltak, ezeket a Szentírás nagyon plasztikus képekkel mutatja be - a tanítványai is kihozták a sodrából néha. Tehát sok jel, sok történet mutat arra, hogy ő teljesen, mindenben hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt. Ez nagy örömüzenet is, mert azt mondja a Zsidókhoz írt levél, hogy ezért járulhatunk hozzá bizalommal (vö. Zsidókhoz írt levél 4. rész, 14-16. vers). Ha a Mennyben lévő Istenhez járulnánk, eleve bajban lennénk, hiszen hogy is közelítenénk meg Őt, mikor mi emberek vagyunk, teremtmények? Ezért is van szükségünk a közbenjáróra, az ember Jézus Krisztusra, akihez úgy mehetünk mindig, mint aki pontosan tudja, mit jelent embernek lenni. De megismerte ő az emberlét gyönyörűségét is: tudott gyönyörködni a virágokban, az ég madaraiban és a természet szépségében, tehát nem szabad őt úgy elképzelni, mint egy életidegen valakit, sőt, éppen úgy mutatja be a Szentírás - tulajdonképpen Keresztelő Jánossal szemben -, mint aki elmegy egy lakodalomba a tanítványaival vagy bemegy a vámszedő lakomájára, és ott a vegyes társaságban is Isten fiaként tud viselkedni. Az a csodálatos Jézus emberségében, hogy neki nem kellett félni attól, hogy a bűnös világ megfertőzi, mert ő ebbe a bűnös világba jött Isten fiaként, és azért, hogy itt rontsa le az Ördög munkáit, ezek közül is a legnagyobbat: hogy a kárhozattól szabadítson meg bennünket.

Jakus Ágnes

Képek: Füle Tamás